csupasport bannerhátsófüves banner

Termosz: pohárnyi forróság

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.10.12. 12:36
null
Természetéből adódóan ősszel hűvösebb az idő, s túrázásaink alkalmával ilyenkor különösen jólesik egy meleg ital. Íme, milyen szempontok alapján érdemes termoszt választani – videóval.

Nem szükséges a termodinamika doktorának lenni, hogy tudjuk, a termosz melegen tartja a beletöltött innivalót. Kevésbé közismert azonban, hogy a hideget is ugyanilyen jól őrzi, de mivel már októbert írunk, legtöbben a forró kávé vagy tea élményére vágynak.

Ahhoz, hogy megértsük, miként működik a termosz, először nem árt tudni, miből épül fel. A termoszt angolul vacuum flask néven is emlegetik, nem véletlenül. Tulajdonképpen egy dupla falú palack, a falak között vákuumközeli állapottal, amely minimálisra csökkenti a hővezetést. Így fordulhat elő, hogy a termoszba töltött innivaló, ha nem nyitjuk ki, több óra elteltével is alig veszít hőfokából. A termosz leggyengébb pontja a nyak, ahol a két fal találkozik egymással, ezért kulcsfontosságú, milyen kupakszerkezetet használ a gyártó, a csavaros megoldás kifejezetten jónak számít. A másik tényező, ami a hőmegtartó képességet veszélyezteti, a nyitások és zárások gyakorisága. A palackot megnyitva egyből hőcsere kezdődik a forró ital és a külvilág levegője között, ezért fordulhat elő, hogy ha gyakran iszunk kis kortyokat, hamarabb kihűlhet az italunk, mintha egy-egy alkalommal töltenénk ki magunknak nagyobb mennyiséget. Nem mindegy továbbá, mennyi folyadékot tárolunk a termoszban, nagyobb mennyiség ugyanis jobban tartja a hőt.

Termosz választásakor az alábbiakra legyünk tekintettel:
– fém belsővel rendelkezzen, a műanyagot kerüljük
– a termoszpoharat (jellemzően 3–4 dl űrtartalmú) hagyjuk meg munkába járáshoz, túrázáshoz ez kicsi, és a zárszerkezete is gyengébb a termosznál
– biztosan zárjon a teteje
– legyen könnyen kezelhető
– ha megrázzuk, ne csörögjön, zörögjön benne semmi


TIPP: Forró ital beletöltése előtt érdemes termoszunkat forró vízzel megtölteni, majd kiöntés előtt néhány percig benne hagyni. A termosz fala így átmelegszik, és tovább tartja melegen italunkat. Ha rendelkezünk a megfelelő felszereléssel, a termoszt magunknak is elkészíthetjük. A hogyan kérdésre az alábbi angol nyelvű videó ad választ:

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik