Tenisz
3 órája

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Megbízatása 2028. július 28-ig szól.

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Szombaton rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Teniszszövetség, amelyen többek között a szervezet új elnökét is megválasztják.
Tenisz
Tegnap, 12:18

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Szombaton rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Teniszszövetség, amelyen többek között a szervezet új elnökét is megválasztják.
Tenisz
Tegnap, 10:37

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Az olaszok 2:1-re nyertek Kína ellen, a legjobb négy között Ukrajnával mérkőznek meg.
Tenisz
2026.09.24. 19:38

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Az elődöntőben a házigazda kínai és a címvédő olasz együttes párharcának továbbjutójával találkoznak.
Tenisz
2026.09.24. 12:25

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

A magyar éljátékos 85 perc alatt két játszmában múlta felül a selejtezőből érkezett ausztrál ellenfelét.
Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

A döntő szett majdnem 80 percig tartott, Bondár 3 óra 18 perc játék után győztesen emelhette magasba a kezét.
Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

A Magyar Teniszszövetség elnöki pozíciójáért hárman indulnak a szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésen – három részben mutatjuk be a jelölteket.
Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

A címvédő olaszok csütörtökön a házigazda kínaiakkal, míg az ukránok a belgákkal játszanak a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.23. 18:15

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Az esélyesebb közép-európai csapat a briteket búcsúztatta a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.22. 17:02

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

A párharcot Bolognában, kemény borításon vívják a felek.
Tenisz
2026.09.22. 14:36

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

A 6. helyen kiemelt magyar játékos három játszmában ejtette ki mexikói ellenfelét.
Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Annak köszönhetően, hogy férfi teniszválogatottunk két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában.
Tenisz
2026.09.21. 21:07

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

A magyar párost két játszmában búcsúztatta a 2. kiemelt Maya Joint, Gabriela Ruse duó.
Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Az ATP-nél Jannik Sinner, a WTA-nál Jelen Ribakina áll az élen.
Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

A Sheltonékat legyőző cseheken kívül a kanadaiak, a németek és a spanyolok is ott lesznek a novemberi, bolognai végjátékban.
Tenisz
2026.09.21. 09:29
Tenisz
2016.04.25. 22:45

Tenisz: két hete legyőzte Babost, most az első kört sem élte túl

A hatodik kiemelt Jelena Ostapenko három szettben kikapott a horvát Ana Konjuhtól a prágai salakpályás női tenisztorna első fordulójában. A 18 esztendős lett játékos 17 nappal ezelőtt döntő játszmában legyőzte Babos Tímeát a katowicei kemény pályás viadal negyeddöntőjében, ezúttal azonban nem sokáig volt versenyben.
Tenisz
2016.04.25. 17:50

Tenisz: Babos ötödjére már legyőzte a szlovént

A rabati versenyen ötödik kiemeltként induló magyar játékos három szettben nyert az 1. fordulóban.
Tenisz
2016.04.25. 12:49

Tenisz: Verdasco nyerte a hétfői bukaresti döntőt

A spanyol Fernando Verdasco 6:3, 6:2-re nyert a francia Lucas Pouille ellen a bukaresti salakpályás tenisztorna döntőjében, amelyet az eső miatt halasztottak vasárnapról hétfőre.
Tenisz
2016.04.25. 11:24

VILÁGRANGLISTÁK

Tenisz
2016.04.25. 09:29

Tenisz: Babos továbbra is a 40. és a 11. helyen áll

Babos Tímea változatlanul a 40. helyen áll a WTA-világranglistán egyesben. Párosban továbbra is a 11. a magyar teniszező. Az élcsoportban a 6. helyre feljött Petra Kvitová, aki Simona Halepet előzte meg. A férfiaknál is egy változás történt a top 10-ben, Tomás Berdych előzte meg az eddig a 8. helyen álló David Ferrert.
Tenisz
2016.04.24. 20:02

Tenisz: Nadal kilencedszer Barcelona ura, beérte Vilast

Nisikori nem tudta sorozatban harmadszor megnyerni a katalán város versenyét.
Tenisz
2016.04.24. 18:03

Tenisz: Büyükakcay hazai pályán ért révbe, 26 évesen

Cagla Büyükakcay a lakóhelyén, Isztambulban szerezte meg első WTA-tornagyőzelmét. A 26 éves török teniszező 3:6, 6:2, 6:3-re nyert a döntőben Danka Kovinics ellen.
Tenisz
2016.04.24. 15:38

Tenisz: Porschét ért Kerbernek a 10:0-s zárás Stuttgartban

A második helyen kiemelt német Angelique Kerber sikerével ért véget a stuttgarti női tenisztorna, így ő kapta meg a fődíjként járó Porschét.
Tenisz
2016.04.23. 17:53

Tenisz: Nadal–Nisikori döntőt rendeznek Barcelonában

Az első és a második kiemelt jutott be a barcelonai salakpályás tenisztorna döntőjébe, azaz Rafael Nadal és Nisikori Kei küzd meg vasárnap a trófeáért.
Tenisz
2016.04.22. 20:32

Tenisz: Nadal visszavágott tavalyi barcelonai legyőzőjének

Tavaly Rafael Nadal kikapott Fabio Fogninitől a barcelonai salakpályás tornán, idén viszont két szettben legyőzte az olasz teniszezőt, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A spanyol játékos az elődöntőben a német Philipp Kohlschreiberrel találkozik.
Tenisz
2016.04.21. 20:14

Tenisz: Jani másodszor is gratulálhatott Hibinónak

Jani Réka párosban is búcsúzott az isztambuli salakpályás teniszversenyen.
Tenisz
2016.04.21. 16:25

Tenisz: Nadal tovább menetel, Kvitová meccslabdákról nyert

A nyolcszoros győztes spanyol Rafael Nadal bejutott a barcelonai férfi tenisztorna negyeddöntőjébe, mivel a harmadik fordulóban két sima játszmában legyőzte honfitársát, Albert Montanést.
Tenisz
2016.04.21. 13:45

Tenisz: Jani Réka döntő szettben maradt alul Isztambulban

A selejtezőből induló Jani Réka számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Isztambulban, miután szettelőnyről kikapott a női tenisztorna 6. kiemeltjétől, Hibino Naótól.
Tenisz
2016.04.20. 22:29

Tenisz: nem ment az adogatás, Babos kikapott a világranglista-4.-től

A 6:2, 6:2 ellenére a magyar lány nagy csatára késztette Muguruzát, de a győzelemre nem volt esélye.
Tenisz
2016.04.20. 20:09

Tenisz: Djokovics nem hiszi magát Istennek – Becker

„Én vagyok a technikai igazgató, azaz az ember, akit hibáztatni lehet, ha nem megy Novaknak...”
Tenisz
2016.04.20. 19:06

Tenisz: minden mérkőzést elhalasztottak Bukarestben

Az eső miatt minden szerdai mérkőzést elhalasztottak a bukaresti salakpályás férfi tenisztornán. A módosítás értelmében a nyolcaddöntő összes meccsét csütörtökön rendezik meg.

780

/

2153