Tenisz: Sarapova nem beszélt a levegőbe, beváltotta ígéretét

MTI MTIMTI MTI
2016.06.14. 17:58
Marija Sarapova beváltotta ígéretét, és megfellebbezte a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) múlt heti döntését, amellyel két évre eltiltotta őt a versenyzéstől.

Az ötszörös Grand Slam-győztes, volt világranglista-vezető orosz játékos a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) nyújtotta be a szükséges papírokat Lausanne-ban. Sarapova az egyik első volt azok között, akik a decemberben tiltólistára került meldonium nevű szerrel buktak meg. Doppingtesztje januárban, a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív.

A 29 éves teniszező a június 8-i ITF-verdiktre reagálva hivatalos Facebook-oldalán adott hangot értetlenségének. Véleménye szerint a vele szemben lefolytatott vizsgálat bizonyította, hogy nem teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert, illetve azt is, hogy tudtán kívül doppingolt. Már akkor jelezte, hogy a CAS-hoz fordul jogorvoslatért.

Sarapova korábban azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12