Tenisz
2 órája

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Megbízatása 2028. július 28-ig szól.

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Szombaton rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Teniszszövetség, amelyen többek között a szervezet új elnökét is megválasztják.
Tenisz
Tegnap, 12:18

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Szombaton rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Teniszszövetség, amelyen többek között a szervezet új elnökét is megválasztják.
Tenisz
Tegnap, 10:37

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Az olaszok 2:1-re nyertek Kína ellen, a legjobb négy között Ukrajnával mérkőznek meg.
Tenisz
2026.09.24. 19:38

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Az elődöntőben a házigazda kínai és a címvédő olasz együttes párharcának továbbjutójával találkoznak.
Tenisz
2026.09.24. 12:25

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

A magyar éljátékos 85 perc alatt két játszmában múlta felül a selejtezőből érkezett ausztrál ellenfelét.
Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

A döntő szett majdnem 80 percig tartott, Bondár 3 óra 18 perc játék után győztesen emelhette magasba a kezét.
Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

A Magyar Teniszszövetség elnöki pozíciójáért hárman indulnak a szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésen – három részben mutatjuk be a jelölteket.
Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

A címvédő olaszok csütörtökön a házigazda kínaiakkal, míg az ukránok a belgákkal játszanak a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.23. 18:15

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Az esélyesebb közép-európai csapat a briteket búcsúztatta a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.22. 17:02

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

A párharcot Bolognában, kemény borításon vívják a felek.
Tenisz
2026.09.22. 14:36

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

A 6. helyen kiemelt magyar játékos három játszmában ejtette ki mexikói ellenfelét.
Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Annak köszönhetően, hogy férfi teniszválogatottunk két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában.
Tenisz
2026.09.21. 21:07

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

A magyar párost két játszmában búcsúztatta a 2. kiemelt Maya Joint, Gabriela Ruse duó.
Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Az ATP-nél Jannik Sinner, a WTA-nál Jelen Ribakina áll az élen.
Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

A Sheltonékat legyőző cseheken kívül a kanadaiak, a németek és a spanyolok is ott lesznek a novemberi, bolognai végjátékban.
Tenisz
2026.09.21. 09:29
Tenisz
2016.05.01. 20:06

Tenisz: Dimitrov ütőtöréssel vesztette el a finálét – videó

Nem hétköznapi módon ért véget az isztambuli döntő • Kohlschreiber újabb BMW-t nyert.
Tenisz
2016.05.01. 17:41

Tenisz: Békefi Bianka 10 ezer dolláros tornát nyert meg

Békefi Bianka nyerte meg vasárnap a Győrben rendezett, 10 ezer dollár összdíjazású nemzetközi női salakpályás tenisztornát.
Tenisz
2016.05.01. 14:12

Tenisz: Suárez-Navarro 3:6, 2:2 után állva hagyta Babost

A kemény és a füves pálya után salakon is a nemrég még világranglista-6. spanyol nyert.
Tenisz
2016.04.30. 23:19

Tenisz: elmarad a német házidöntő Münchenben

Sara Errani búcsúzott a salakpályás madridi tenisztorna női versenyének első fordulójában. A 15. helyen kiemelt olasz játékost honfitársa, Camila Giorgi búcsúztatta két szettben.
Tenisz
2016.04.30. 16:39

Tenisz: a Babost kiejtő Bacsinszky nyert Rabatban

Az első helyen kiemelt Bacsinszky Tímea két sima szettben legyőzte az új-zélandi Marina Erakovicot a rabati salakpályás női tenisztorna szombati döntőjében.
Tenisz
2016.04.29. 23:13

NS Hosszabbítás: Jó mindennap így ébredni – Temesvári

Szombaton ismét nyolcoldalas Hosszabbítás melléklettel jelenik meg a Nemzeti Sport.
Tenisz
2016.04.29. 18:21

Davis-kupa: a szlovákokat Budapesten fogadja a válogatott

A magyar férfi teniszválogatott a budapesti Europe Tennis Centerben (ETC) fogadja a szlovák csapatot július 15. és 17. között a Davis-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában.
Tenisz
2016.04.29. 18:09

Tenisz: Babos Tímea kikapott az elődöntőben Bacsinszkytól

Babos harmadszor juthatott volna WTA-torna döntőjébe, de elmaradt a bravúr.
Tenisz
2016.04.29. 11:14

Tenisz: Serena Williams visszalépett a madridi tornától

A világelső Serena Williams megbetegedett, ezért nem vesz részt a női teniszezők madridi salakpályás tenisztornáján.
Tenisz
2016.04.28. 19:58

Tenisz: Babos elődöntős Rabatban, Bacsinszky következik

Az első hat gémből öt brék volt • A magyar éljátékos 69 perc alatt nyert.
Tenisz
2016.04.27. 18:50

Tenisz: Babosnak nem okozott gondot Laura Robson

A világranglista korábbi 27. helyezettje három játékot nyert a magyar játékos ellen.
Tenisz
2016.04.27. 16:12

Tenisz: három évig Budapesté a junior Davis- és Fed-kupa

A következő három évben Budapest rendezheti meg a junior Davis- és Fed-kupát – jelentette be a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF).
Tenisz
2016.04.26. 21:00

Tenisz: hol van már a múlt heti hó… Eső jött helyette

Eső miatt mindössze két egyéni mérkőzést tudtak lejátszani a müncheni salakpályás teniszversenyen kedden.
Tenisz
2016.04.26. 16:07

Tenisz: Babos következő ellenfele nem nagyon fáradt el

Laura Robson 6:1, 6:1-re nyert a marokkói Gita Benhadi ellen a rabati salakpályás tenisztorna első fordulójában, így a brit játékos lesz Babos Tímea ellenfele a nyolcaddöntőben.
Tenisz
2016.04.26. 15:00

Wimbledon: nőtt a díjazás, ennyit vihetnek haza a győztesek

Öt százalékkal nő az angol nyílt teniszbajnokság összdíjazása, így az idén már 28.1 millió angol fontot (több mint 11 milliárd forintot) osztanak szét a wimbledoni All England Clubban.
Tenisz
2016.04.26. 14:15

Tenisz: a Roland Garros győztese, Temesvári Andrea 50 éves

Az 1986-os Roland Garros döntőjében Navratilovával 6:1, 6:2-re verték meg a Graf, Sabatini duót.

779

/

2153