Óriási meglepetésre a másodosztályú svájci labdarúgó-bajnokságban szereplő Biel-Bienne 3–1-re legyőzte hazai pályán az élvonalbeli FC Baselt a Svájci Kupa negyeddöntőjében. Bár a korábban a Debrecent a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztató bázeliek szereztek vezetést, a Biel fél óra alatt megfordította az állást. A mérkőzés után a hazai drukkerek a pályára szaladtak, ünnepelték kedvenceiket, ám néhány vendégszurkoló is berontott a játéktérre, ahol verekedni kezdett.
Március 29-én barátságos mérkőzésen méri össze erejét a 2018-as, illetve a 2022-es labdarúgó-világbajnokság házigazdája, azaz Oroszország és Katar válogatottja.
Kilenc hónappal munkába állását követően lemondott posztjáról Thierry Froger, a togói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 48 éves szakember – aki tavaly júniusban vette át az együttes irányítását – személyes okokra hivatkozva kérte szerződése felbontását a szövetségtől, de a togói szövetség szerint a francia másodosztályú Nimes csapatának irányítását veszi át.
A szünetben 3–1-re vezetett, és még a 88. percben is egygólos előnye volt az argentin Vélez Sársfieldnek hazai pályán, ám a chilei bajnok Universidad Católica fordított, és bravúros győzelmet aratott a Libertadores-kupa csütörtöki játéknapján. A másik argentin csapat, az Independiente sem járt szerencsével, sima háromgólos vereséget szenvedett az ecuadori bajnok LDU Quito otthonában.
Skót politikusok, sportvezetők, a rendőrség és a klubok vezetői válságértekezletet tartanak a Celtic–Rangers derbiken nagy erővel fellángolt szurkolói erőszak miatt.
A nemzetközi (FIFA) és az európai (UEFA) labdarúgó-szövetség 30 napos ultimátumot adott Ukrajnának, mivel a szervezetek meglátása szerint az országban a politika még mindig befolyással van a sportág helyi szövetségére.
A török futball hagyományos nagyjai közül mindössze a Besiktas jutott be a kupa elődöntőjébe – az isztambuli fekete-fehérek a Gaziantepsporral mérkőznek meg a legjobb négy között. A másik párharcot a másodosztályú Istanbul Büyüksehir Belediyespor és a Genclerbirligi vívja.
A városi rivális Sporting CP elleni Ligakupa-derbit megnyerő Benfica labdarúgócsapata sorozatban 18. mérkőzését zárta győzelemmel, így abszolút portugál csúcsot állított fel: más portugál klub még nem volt képes ilyen hosszú diadalsorozatra.
Legalább fél évre kidőlt Vlagyimir Bisztrov, a Zenit labdarúgócsapatának orosz válogatott jobbszélsője, miután súlyos térdsérülést szenvedett az Anzsi Mahacskala elleni győztes (3–2) kupamérkőzésen.