
Egyéb egyéni
42 perce
Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában
A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
17 órája

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
17 órája

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
18 órája

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
18 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten
Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
23 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben
A döntőben a walesi 6–5-re győzött Michael van Gerwen ellen.
Egyéb egyéni
Tegnap, 1:41

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
A magya versenyző korábban egyesben is továbbment.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 17:42

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott
A legutóbbi kontinenstornán bronzérmes magyar versenyző a 3. kiemelt dán Mia Blichfeldttől kapott ki két szettben.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 15:48

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban
Az aranyérmet a kínai Hsziao Csiazsuj-hszüan nyerte meg 39 ponttal, szétlövésben legyőzve honfitársát, Kung Csie-zsüt.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 13:31

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam
Bár sohasem élt tiltott szerekkel, vétett a doppingszabályok ellen, így kétéves eltiltást kapott.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 12:55

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban
Csütörtökön még egyszer asztalhoz áll András Csaba a horvát Ivor Bannal az oldalán férfi párosban.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 12:23

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona
Rovatunkban az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 10:39

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban
Ciklusértékelő interjú a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárával.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 08:02

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe
A magyar játékos Mariana Paivánál bizonyult jobbnak két játszmában.
Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:58

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával
Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja
Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe
Népszerű cikkek
Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja
Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe
Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2024.04.17. 10:00
Sportrádió: száz nappal az olimpia előtt
Pigniczki Fanni, Czifra Lili és Mészáros Krisztofer volt Suba Kata vendége a Sportrádió Sportközben című műsorában.

Egyéb egyéni
2024.04.17. 09:54
Száz nappal az olimpia előtt öt aranyat jósol a Gracenote a magyaroknak
A statisztika alapján továbbra is az Egyesült Államoktól és Kínától várható a legjobb szereplés.

Egyéb egyéni
2024.04.17. 08:12
Címlapsztori: száz nap múlva kezdődik a párizsi olimpia!
Két csapatsportban négy csapatunk már biztosan ott lesz a játékokon, de a többi sportágban is szépen gyűlnek a kvóták.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 23:31
Majdnem kétszázzal – Deák Zsigmond jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. A sportvilág legkisebb nagyhatalmaként igenis számít, hány magyar van ott az olimpián.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 22:29
Öttusa: két női versenyzőnk jutott elődöntőbe Ankarában
Nyolcvannégy női sportoló indult el Törökországban az idény második világkupaversenyén.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 19:28
Asztalitenisz: Póta Georgina nem bírt az első helyen kiemelt dél-koreaival
A 39 éves Póta nagyszerűen kezdett, de nem jutott be a legjobb négy közé.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 17:25
Sportlövészet: Mészáros Eszter lemaradt a kvótáról légpuskában
A gödöllői lövő 50 méteres összetettben vigasztalódhat Rio de Janeiróban.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 16:18
Major döntőbe jutott sportpisztolyban az olimpiai kvalifikációs versenyen
A magyar versenyzőnek két, még nem kvótás versenyzőt kell megelőznie a párizsi részvétel kiharcolásához.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 14:02
Tekvondó: a Márton ikrek elsők, Patakfalvy Luca harmadik lett Belgrádban
A párizsi ötkarikás játékokra 67 kilóban kvótát szerző Márton Viviana ezúttal 62 kg-ban, vagyis nem olimpiai kategóriában indult.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 13:39
Asztalitenisz: Póta újabb bravúrja, ismét 0:2-ről fordítva sikerült nyernie Havirovban
A Lakatos Tamás, Szudi Ádám párosunk az elsőnek rangsorolt hongkongi kettőssel szemben alulmaradt.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 11:45
Párizs 2024: fellobbant a láng Olümpiában
A 11 napos, 5000 kilométeres görögországi útja végén az athéni Panathinaiko Stadionban adják át a lángot a francia szervezőknek.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 11:17
„Újjászülettem és fejben erősebb vagyok, mint valaha” – Borics Ádám a visszatérésről
„Ez az elmúlt másfél év kínszenvedés volt a térdem miatt.”

Egyéb egyéni
2024.04.16. 09:39
Torna Eb: kialakult a férfiválogatott kerete
A magyaroknak eddig egy olimpiai kvótája van a férfiaknál, azt Mészáros Krisztofer szerezte a tavalyi világbajnokságon.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 09:24
Rg Eb: Pigniczki Fanni másodszor szerepelhet budapesti kontinensviadalon
„Addig a versenyek és az edzések mellett a vizsgáimat is le szeretném zárni.”

Egyéb egyéni
2024.04.16. 09:11
NS-jótékonyság: orvosaikkal, klasszisokkal futnak a betegek
A margitszigeti eseményen a staféták első futói korábbi klasszis sportolók lesznek.

Egyéb egyéni
2024.04.16. 06:36
Darts: Tekauer Gréta harmadik WDF-tornáját nyerte meg vasárnap Izlandon
A szombati eseményen a negyeddöntőben kapott ki, ám másnap már a döntőben sem lehetett megállítani az Érd-EL SE játékosát.
313
/
3034











