Maros Magda nem változott meg – maradt „a” Kutya

Gyorsan rögzítem az eredményeit, mert ha valaki, ő tényleg több az érmeinél. Tehát: olimpián egy egyéni ezüst (1980) és két csapatbronz (1976, 1980), világbajnokságon egy arany- (1973) és négy csapatezüstérem (1974, 1975, 1979, 1982) van a tarsolyában. 

A vívással szűkebb pátriájában, Pesterzsébeten ismerkedett meg 1965-ben, az egy évvel korábban Tokióban csapatban olimpiai bajnok Ágoston Judit látta meg benne a tehetséget, és vitte a BVSC-be. Nem mellesleg első klubja volt az utolsó is (hűség!), ahol Nagy Árpád, Bay Béla és Gyuricza József volt a mestere, majd Szőcs Bertalan.

„A címeres melegítőért fogok vívni, világbajnok akarok lenni – írta naplójában. A BVSC-ben nemcsak iskolát, hanem becenevet is kapott. – »Csőkutya« lettem, mert 15 évesen olyan vékony és hosszú voltam, mint egy hosszú dakszli.”

A „Cső” idővel eltűnt, maradt a „Kutya”, olyannyira, hogy kifejezetten neheztel, ha másként hívják.

„Életem meghatározó szakaszára utal a becenév, összetartozást, egykori terveket, vágyakat idéz fel bennem” – mondja, hozzátéve: „Ma már egy jó könyv, egy tartalmas gondolat, egy remek színházi vagy operaelőadás, vagy koncert hasonló érzést vált ki belőlem, mint annak idején egy szép találat.”

Amiből volt elegendő, 1973-ban például, amikor újravívás után lett bajnok Rejtő Ildikó előtt, a Népsport pedig máris írta: „Női tőrbajnokunk tapasztalt, komoly vívó lett, valóban érett a válogatottságra”. Olyannyira, hogy később, 1980-ban, Moszkvában nem csupán rajta múlott, hogy nem lett olimpiai bajnok. „Ha valaki azt mondja az olimpia előtt, hogy második leszek, valószínűleg kinevetem. Most viszont kicsit másként látom, hiszen megérintett az arany szele” – mondta a döntő után, amelyben két tust fordítva ítélt meg a zsűri Pascale Trinquet ellen, ami a franciát segítette az aranyéremhez. 

A csapattal bronzérmes lett Moszkvában, az Év sportolójának választották, miközben a pást környékére nem igazán jellemzően, túlzottan szerény volt. „Moszkva után nem győztem palástolni a sikeremet, nem akartam, hogy azt higgyék, megváltoztam.” A másik oldal egy levél, amelyet csaknem százan írtak alá: „Kedves Maros Magda! Mi Önt tekintjük a női tőrvívás aranyérmesének, …csak a sorozatos bírói tévedés fosztotta meg végül a győzelemtől…  A tegnapi Vitray-interjú még inkább alátámasztotta ezt, önben a sportember szépségideáljának, egy egészen egyéni, finom női vonásokkal felruházott, amellett mély intelligenciával bíró példaképet is módunkban volt megismerni. Nagyon jó egészséget és további sikereket, töretlen sportpályafutást kívánunk régi és újkeletű rajongói. 1980. július 29-én.”

Négy évvel később vonult vissza, a bajnokságon negyedik lett, de érezte: ennyi volt. „Hogy visszanyerjem a nyugalmamat, napi ötórás francia tanulásba kezdtem” – mondta a visszavonulás nehézségeiről. Megjegyzendő: az angolban akkor már otthon volt. Bécs város bajnokságán még elindult, hazafelé a vonaton találkozott az egykori kardvívóval, a zilahi születésű Csillag Istvánnal. A Svédországban élő fizikussal, egyetemi tanárral 1985 decemberében házasodtak össze, majd követte férjét Svédországba. Stockholmban közgazdasági főiskolát végzett, egy állami banknál dolgozott.

A nyelvművelés, a magyar lét szinte élethivatása, értékek mentén szervezi az életét, 2013-ban férjével saját költségükön felújították a Nemzeti Sírkertben Ady Endre síremlékét. Azt pedig – kell-e mondanom – nem engedte, hogy emléktábla rögzítse felajánlásukat. Gyakran van itthon, legutóbb a MOB meghívására együtt ünnepelt 1956, 1976 és 1996 olimpikonjaival. Jókedvűen, hiszen: „Az élet megy tovább, értékelem, amit a vívástól kaptam és nem siratom az elszalasztott lehetőségeket.”

Ennek jegyében (is) éltesse az Isten.