„Sok edzővel beszélgettem a tbiliszi világbajnokságon, mindenki óriási teljesítménynek tartja a magyar vívók szereplését – én maximalista vagyok, nem tudom ezt ilyen határozottan kijelenteni.”
A kétszeres Superbody abszolút győztes, erőemelésben és fekvenyomásban is országos bajnok testépítő családi nyaralása során, biciklibaleset következtében hunyt el a Scitec Gold Fitness Club közleménye alapján.
A MACS kiemelte, hogy az akkreditált laborok abban az évben 241 143 mintát analizáltak, amelyek közül 1979 esetben mutattak ki pozitív vizsgálati eredményt.
Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, háromszoros paralimpiai aranyérmes vívó bekerült a Nemzetközi Kerekesszékes Szövetség (IWAS) vezető testületébe.
Javarészt a címvédők sikereit hozta a súlyemelő országos bajnokság zárónapja Pécsett, ahol szombaton és vasárnap százfős mezőny mérte össze erejét, benne több külföldi indulóval, miután nyílt viadalt hirdettek meg a szervezők.
Lőrincz Tamás a bronzéremért sem küzdhet az esti programban a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután negyeddöntőbeli legyőzője, az azeri Hasan Aliyev vereséget szenvedett az elődöntőben, így nem vitte magával a vigaszágra olimpiai ezüstérmesünket.
Nagyon ijesztően indult Deák-Bárdos Mihály negyeddöntője a budapesti birkózó-vb-n, mivel a dominikai Ramón García két gyors akcióval pillanatok alatt 5:0-s előnybe került ellene, utána azonban a magyar nehézsúlyú okos birkózással a szünetre kiegyenlített, majd előbb 8:5-re fordított, aztán tussal nyert.
Végig aktívabb volt ellenfelénél, és előbb egy intéssel, majd dobással szerzett ponttal magabiztosan nyert Lőrincz Tamás az iráni Afsin Biabangard ellen 2:0-ra, és bejutott a negyeddöntőbe, ahol az azeri Hasan Aliyev lesz az ellenfele.
Lőrincz Tamás is bemutatkozott a budapesti birkózó-világbajnokságon. A tavalyi olimpián ezüstérmes, idén Európa-bajnok 66 kilós birkózó a norvég Marius Thommesen ellen győzött könnyedén 5:0-ra, és bejutott a legjobb 16 közé.
A 74 kilogrammos kötöttfogásúak között induló Korpási Bálint 2:1-es pontozással kikapott a budapesti birkózó-világbajnokságon az amerikai Andrew Bisektől, aki bajuszával és hajával egy az egyben a Magnum sorozat sztárját, Tom Sellecket idézi.
A Budapesten zajló birkózó-világbajnokság vasárnapi záró napján három magyarért (Lőrincz Tamás, Deák Bárdos Mihály, Korpási Bálint) szoríthatunk. Íme, a program.
Lőrincz Viktor világbajnoki bronzérmes lett a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen legyőzte a finn Rami Hietaniemit. De Kiss Balázs is harmadik helynek örülhetett Mahdi Alijarifeizabadi felülmúlását követően. Az örömittas versenyzők az NSO Tv-nek beszéltek a friss küzdelmekről.