MPB: július 6-án választ új elnököt a rendkívüli közgyűlés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.25. 14:47
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) a július 6-án tartandó rendkívüli közgyűlésén választ új elnököt.

Az időpontot csütörtöki közleményében jelentette be az MPB elnöksége, amely úgy döntött, hogy Deutsch Tamás alelnök mellett Ari Lajos elnökségi tagot bízza meg az együttes aláírási jog gyakorlásával.

Az MPB vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt elnök 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetőinek indokolatlan utazásaival kapcsolatban.

Gömöri Zsolt múlt kedden mondott le az elnöki posztról, a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését ugyancsak június 19-i nappal, közös megegyezéssel szüntette meg.

Legfrissebb hírek

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23

A szervezéssel és a magyar vívók világkupa-szereplésével is elégedett a paralimpiai bizottság főtitkára

Egyéb egyéni
2025.05.18. 13:57

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30

Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.14. 20:49

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31
Ezek is érdekelhetik