csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
17 órája

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Preska Bálint 25 óra 12 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont.

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Kívés Bendegúz a miskolci spartanon első helyen végzett superben az elit kategóriában.

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Láng-Somogyi Zita 15:43:31 órás idővel győzött a nők között a 196 kilométeres BSZM-en.

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

A SZEOSZ szervezésében megvalósuló program szabálya: 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km futás vagy gyaloglás egy kijelölt, minimum 400 méteres futókörön.

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

A BSI tájékoztatása szerint a kísérőkkel együtt 50 ezren is lehetnek március 21-22-én a 41. Telekom Vivicittán, több mint száz országból érkeznek résztvevők.

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Strifler Attila 13:33:56-os idővel harmadik lett a Balaton Szupermaraton 196 kilométeres távján.

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Borza Helga a spartanon előbb superen összetett női első helyet szerzett elitben, majd sprintben abszolútban harmadik, korosztályban első lett.

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Gujgiczer Anna 4:01:03-as idővel győzött a Szerelmes Füred 50 kilométeres távján a hölgyek között.

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Zákányi Panna 1:32:51-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján a hölgyek között.

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Veres Szilárd 25 óra 50 perc alatt teljesítette a marokkói 160 kilométeres Marathon Des Sables futóversenyt, ezzel hetedik lett a férfiak között.

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a Kinizsi. A célegyenesbe fordulva érdemes tervet készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

A Tatán található Fényes tanösvény kihagyhatatlan program a túrázás kedvelőinek, kisgyerekes családdal is kellemes kikapcsolódás.

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

A Pomáz és Szentendre között elhelyezkedő Kő-hegy oldalában csodálható meg a páratlan panorámát nyújtó Petőfi-pihenő. A történet szerint 1845 őszén Petőfi Sándor esztergomi gyalogos útja során itt pihent meg.

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Február elején indult a nevezés a Gerecse 50-re és a kisebb távokra, az útvonal több helyen is módosult.

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Lehoczkyné Fawal Margit az 52 kg-os súlycsoportban 22.5 kg-mal túlszárnyalta az eddigi magyar csúcsot, ezzel dobogóra állhatott Máltán.

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Karikó Brigitta az idei, spanyolországi vb-n juniorban és felnőttben ezüstérmet szerzett artistc fitnesz kategóriában.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

A hétvégén rendezik meg a Sípark-kupát is – ezzel fejeződhet be a hazai síszezon.

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Borza Helga 2 óra 11 perc alatt teljesítette a 21 kilométeres Smolenice Spartan Trailt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett spartan-világbajnokság beast számában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Kerületek, községek, városok versenghetnek az Aktív Település díjért

Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság a napokban közzétette a pályázati felhívását.

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

A 2025-ös év részvételi rekordja után ebben az évben 16 eseményre nevezhetnek az érdeklődők.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

14 országból 150 induló vett részt a Banked Bakony snowboardversenyen

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden

Szécsényi Ádám 1:23:57-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.09. 18:53

Egyéni csúcsok, könnyed győzelem a Balaton Szupermaratonon

Megvédte címét a BSZM-en a Cocomotion, a 3-4 fős csapat kategóriájában induló aranyérmes társaságból Bereczné Marhás Andrea beszélt a versenyről.
Csupasport
2026.03.08. 21:36

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

A Mogyi Bajai Vízisport Klub közzétette 2026-ra tervezett programjait, melyekre minden érdeklődőt várnak – különböző táborok, edzések és vezetett túrák is szerepelnek a tervek között.
Csupasport
2026.03.07. 22:28

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Puskás Máté 3:18:49 órás idővel győzött a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Hercsel Adél 2:16:07-es idővel, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail 23 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.02. 14:29

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

25:33:05-ös idő alatt teljesítette a 161 km-es El Reto Del Indio terepversenyt, abszolútban első lett és megdöntötte a női pályacsúcsot.
Csupasport
2026.03.01. 13:26

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Bogár János185 kilométert megtéve harmadik lett a görögországi Sparta City Ultra huszonnégy órás számában.
Csupasport
2026.02.27. 20:35

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Belus Tamást választották a 2025-ös esztendő legjobb férfi terepultrafutójának, erről,és idei céljairól beszélt a Csupasportnak.
Csupasport
2026.02.25. 14:41

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

Idén is megrendezték január legvégén a huszonnégy órás úszógálát Zalaegerszegen, Horváth Rebeka egyéniben első lett. 
Csupasport
2026.02.21. 07:44

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Czucz Bálint 55:42 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD terepverseny 12 kilométeres távján.
Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Vadas József 21:05 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD ötkilométeres aszfaltos távján.
Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Mészáros Regina Nadin 01:07:12-es idővel második helyen végzett a Garmin WTF COLD verseny tizenkét kilométeres tereptávján a hölgyek között.
Csupasport
2026.02.18. 14:28

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Szombaton jön a 17. Spartan Muaythai Kupa – hét országból várják a nevezőket.
Csupasport
2026.02.17. 18:22

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Az egyre gyakoribb napsütés, és enyhébb idő sokakat csábít ki a szabadba, ilyenkor azok is kimerészkednek, akik egyébként behúzódva töltik a fagyosabb hónapokat.
Csupasport
2026.02.15. 18:33

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

A tavaszi esős időjárás közeledtével érdemes bakancsunk tartósságát szem előtt tartani – leginkább két módszer közül választhatunk.
Csupasport
2026.02.14. 18:08
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Murányi Gábor egy kicsit eltévedt, de így is az első helyen ért célba

Csupasport
2023.03.17. 10:06

Fighters’ Run – terep-akadályfutás „farkaskölykökkel” és felnőttekkel

A tavaly újjáéledt versenysorozat első 2023-as állomása a Nógrád megyei Bér-Virágospuszta lesz március végén.
Csupasport
2023.03.16. 18:52

Bármit tesz, Ronaldo Brazíliában már csak egy kövér ember

A brazil csatárzseni, Ronaldo sokat küszködik a súlyával. Igyekszik észszerűen élni és étkezni, ennek ellenére hazájában nem kapja meg a kellő elismerést.
Csupasport
2023.03.16. 16:29

Elő a tájolóval: természetjáró tájékozódási túraverseny Sopronban

„Szalamandrák nyomában” elnevezéssel gyalogos túraversenyt rendeznek a leghűségesebb városban. Kezdőket, haladókat, gyerekeket, családosokat is várnak.
Csupasport
2023.03.16. 12:55

A viharos erejű szél sem állította meg, teljesítette a Balaton-kört

Szőcs Gábor a hétvégén 30 óra 14 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont, amelyet egy éve még feladni kényszerült.
Csupasport
2023.03.16. 09:05

Ételek, amelyeket edzés után is bátran fogyaszthatunk

Ha mozgás után nem fogyasztunk megfelelő minőségi ételeket, a kívánt hatás is elmarad, akár néhány kilótól szeretnénk megszabadulni, akár a testünket formáljuk.
Csupasport
2023.03.15. 20:15

Bogár János: Remélem, Bódis Tamás megdönti a rekordom!

Bódis Tamás április elején megdöntené Bogár János 24 éve felállított 6:31:35-ös országos rekordját 100 kilométeren.
Csupasport
2023.03.15. 17:27

Leszámolunk a leggyakoribb fitneszes tévhitekkel

Számtalan írás jelent már meg az otthoni edzésről, egyedül végezhető mozgásformákról – ezúttal a másik oldalról közelítjük meg a témát.
Csupasport
2023.03.15. 13:13

Cseke Lilla legjei: futótippek a versenyszezon elé

Az Ultrabalaton győztese szokásos blogjában ezúttal a reális célok kitűzésére, a kellő rugalmasságra, valamint fontos apróságokra hívja fel a figyelmet.
Csupasport
2023.03.15. 10:35

Hatnapos világbajnokság félidőben: Szilasi Viktória vezet, Rakonczay Gábor üldözi

A szombaton véget érő olaszországi eseményen új világcsúcsot is dönthet a kanadai-magyar futó.
Csupasport
2023.03.14. 20:18

Ezért néz ki Cristiano Ronaldo úgy, ahogy: dermesztő hideg és ütögetős masszásgép

Cristiano Ronaldo tényleg minden csodafegyvert bevet annak érdekében, hogy közel a negyvenhez is csúcsformában legyen.
Csupasport
2023.03.14. 18:23

Ezért ne nézzük őrültnek, aki egykerekű bringát visz magával a hegyekbe

Lutz Eichholz új szintre emelte a magashegyi túrázást: úgy megy fel a csúcsra, mint bárki más, viszont egyáltalán nem úgy jön le onnan.
Csupasport
2023.03.14. 14:24

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül

Sokszor halljuk, olvassuk egy-egy himalájai hegymászás után, hogy a kísérlet palackozott oxigén használata nélkül történt, de mekkora ennek a jelentősége?
Csupasport
2023.03.14. 09:58

Vett egy mély levegőt, és benevezett a harminc kilométeres versenyre – bejött!

Kóródi Ágnes a születésnapi harminc kilométer óta ultrafutásban és a terepen is jeleskedik, idén nekivágna a Zugspitze ötven kilométeres magashegyi versenyének.
Csupasport
2023.03.13. 18:55

A váratlan Arnold Classic-siker után a Nigériai Oroszlánnak jöhet a Mr. Olympia

Samson Dauda a rögbiről váltott a testépítésre, amelyben ma már a világ legjobbjai között tartják számon: az Arnold Classic után a Mr. Olympiát is meg akarja nyerni.
Csupasport
2023.03.13. 17:42

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek

Damien Walters nagy futása: ritkán fordul elő, hogy amikor a fizika törvényei és az ember újra meg újra összecsapnak, az utóbbi kerül ki győztesen.
Csupasport
2023.03.13. 14:22

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon

A „hegyek hegyeként” is aposztrofált svájci Matterhorn első megmászása tragédiába fordult, de olyan jelentősége volt, mint később a Mount Everest meghódításának.

98

/

523