Egyéb egyéni
4 órája

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

A szövetséget Bencze György vezeti tavaly május óta

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Az első számú magyar asztaliteniszező öt játszmában győzte le a tajvani Feng Ji-hszint.
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Triatlon-vk: szép magyar teljesítmények már az elődöntőben

A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál keretében immár 27. alkalommal zajló vk-viadal elit mezőnyében három férfi és két női elődöntőt rendeztek szombaton.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 19:57

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Kiegyensúlyozott versenyzéssel, jó vívással és kombinált számmal harmadikként futott be az elődöntő B-csoportjában.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

„Voltak pozitívumai is a versenynek, persze elégedetlen vagyok, mert a döntőbe jutás volt a cél.”
Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Erdős Rita rendkívül megkönnyebbült az első lövősorozatot követően, Mészáros Emma a felszabadult versenyzést vinné magával a jövő heti junior Eb-re Barcelonába.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

ILCA-vb: az írországi helyszínen készült Érdi Mária

„Örültem annak, hogy sikerült visszatérnem a világ élmezőnyébe.”
Egyéb egyéni
2026.06.27. 11:51

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Első számú játékosunk négy játszmában győzött a portugál Tiago Apolonia ellen.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Új lehetőségek nyílnak a fiatal tehetséges sportolók előtt

Több mint száz, 14–22 év közötti fiatal került be a MOL – Új Európa Alapítvány által idén kiírt sporttehetség-támogatási programba. (x)
Egyéb egyéni
2026.06.27. 07:51

Lehmann Csongor ismét a győzelmet veszi célba Tiszaújvárosban

A legjobb hazai versenyzők mellett szokás szerint külföldi klasszisok is érkeznek a Los Angeles-i olimpiai kvalifikációs triatlon-világkupára.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 21:27

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Horváth Tamás életének 75. évében halt meg.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Vasárnap reggel Barcelonába utazik a junior Európa-bajnokságra, így nem tud részt venni a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

A hőségben is megrendezik a frankfurti Ironman Eb-t, 39 Celsius-fokot várnak

Németországban a hétvégére várt hőhullám miatt már több sporteseményt biztonsági okokból lemondtak.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 15:29

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Előbbi megnyerte a csoportot, utóbbi hetedikként jutott tovább.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27

Hivatalos: Szántó Dávid helyettes államtitkár lett

Információink szerint már korábban bejelentette távozását az úszószövetségben.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 10:01

Díjugrató vk: brazil győzelem a nagydíjra minősítő Big Touron a Nemzeti Lovardában

A számot 91 lovas vállalta, és közülük 34 teljesített hibátlanul.
Egyéb egyéni
2026.06.25. 22:34
Egyéb egyéni
2024.05.23. 22:10

Szöllősi György: Magyarországon nemcsak a versenysportolók lettek eredményesebbek, de megduplázódott az igazolt sportolók száma is

Magyarországon nemcsak a versenysportolók lettek eredményesebbek, de megduplázódott az igazolt sportolók száma is – mondta a Nemzeti Sport főszerkesztője csütörtökön Pécsen egy sajtótájékoztatón.
Egyéb egyéni
2024.05.23. 20:37

Pigniczki Fanni döntős labdával az rg Eb-n

Pigniczki Fanni a nyolcadik helyen zárt a labda kvalifikációjának összesítésében, és bejutott a döntőbe.
Egyéb egyéni
2024.05.23. 17:49

Schmidt Ádám: Sportnemzetből legyünk sportoló nemzet

A balmazújvárosi edzőcentrumban fejlesztéseket vittek véghez.
Egyéb egyéni
2024.05.23. 14:18

Kropkó Márta: A magyar triatlonos vegyesváltónak ott lenne a helye Párizsban

„Olyan váltó marad ki a párizsi indulók közül, amelyik odavaló lenne.”
Egyéb egyéni
2024.05.23. 13:04

Labdában mindkét magyar esélyes a döntőre az rg Európa-bajnokságon

A fináléhoz a legjobb nyolcban kell lenni.
Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:37

Negyvenkilenc magyar a görögországi szumó Eb-n

„Felkészült és sikeréhes csapat utazik Görögországba, és jó esélyünk van több érmet is elhozni.”
Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Nyolc döntetlennel és egy győzelemmel zárt a világ legerősebb tornái közé tartozó viadalon.
Egyéb egyéni
2024.05.23. 10:42

Vég Zsombor és Sipőcz Richárd is búcsúzott a cselgáncs-vb-n

Előbbi a japán Arai Dotától, utóbbi a holland Jelle Snippétől kapott ki.
Egyéb egyéni
2024.05.23. 10:30

Orbán Viktor: Azt szeretnénk, ha mindenki utánunk csinálná

További falvak sporttörténetének kutatására, megírására szívesen áldoz a kormány. Újabb lendületet vehet a Nagy Béla-program és a Hátsó füves-mozgalom.
Egyéb egyéni
2024.05.22. 23:56

Csütörtöki sportműsor: folytatódik a Giro és a jégkorong-vb; osztályozó a Bundesligában

Cselgáncsban a világbajnokságon, ritmikus gimnasztikában pedig az Európa-bajnokságon küzdenek a sportolók a párizsi kvótákért.
Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

A serpa a legfrissebb hírek szerint szerda kora reggel ért fel ismét a 8849 méteres csúcsra.
Egyéb egyéni
2024.05.22. 20:34

Öttusa: Bőhm és Demeter előnyös helyzetben az ankarai vk-döntő nyitó napján

„Csaba végig stabilan teljesített, Bence a középmezőnyből ért oda az elejére, Balázs az asszók végét rontotta el sajnos kissé.”
Egyéb egyéni
2024.05.22. 19:44

Több mint 2000 tulajdonos és 88 éves idomár – rendkívüli ló nyerte meg a legutóbbi Preakness Stakest

A különleges négylábút a nyolc ló közül mindössze az ötödik legesélyesebbnek tartották a megméretés előtt.
Egyéb egyéni
2024.05.22. 19:09

Rg Eb: Vukmir Elena döntős karikával és labdával a junioroknál

„Mindkét szert nagyon szeretem, de a karikagyakorlatomat most jobbnak éreztem, bár a labda is jól sikerült.”
Egyéb egyéni
2024.05.22. 18:35

Cselgáncs-vb: Gercsák Szabina hamar kiesett, de még van esélye az olimpiára

Tóth Krisztián meglepetésre nyeretlenül búcsúzott, míg a 70 kilós Gercsák Szabina nem bírt az olimpiai bajnokkal szerdán.
Egyéb egyéni
2024.05.22. 16:22

Sáfrány helyezetlenül zárt a cselgáncs-világbajnokságon

Az egyéni küzdelmek csütörtöki, záró napján magyar részről a 100 kilós Vég Zsombor és a +100 kilós Sipőcz Richárd lép tatamira Abu-Dzabiban.

318

/

3067