Egyéb egyéni
27 perce

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

A 18 éves versenyző szerint jövőre már az olimpiai kvalifikáción lesz a hangsúly.

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Csütörtökön lép először asztalhoz a 30 ezer dollár összdíjazású viadalon, az egyes mellett a horvát Ivor Bannal férfi párosban is versenybe száll.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:29

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Ri Szong Gum szakításban (94 kg) és lökésben (124 kg) is egy-egy, összetettben (215 kg) pedig négy kilóval múlta felül a 49 kilogrammos súlycsoport korábbi legjobb eredményét.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:10

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Boczkó Gábor vívóink szövetségi kapitánya a világkupa-sorozat előtt a párbajtőrözőkkel és a férfi kardozókkal már megjárta Mátraházát.
Egyéb egyéni
Tegnap, 10:38

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

A sportoló a hivatalos Facebook-oldalán küldött üzenetet szurkolóinak.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:07

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

„Olyan, az olimpiai értékekkel összhangban lévő szabályrendszert fejlesztettünk ki, amelyben középpontba kerül a sportolók biztonsága.”
Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

A Die Linke párt ugyanis – amely az egykori NDK-t irányító szocialista párt utódja – ellenzi, hogy a város olimpiai és paralimpiai játékoknak adjon otthont.
Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Az utolsó előtti és az utolsó kép nem egyszerű, ezek dupla pontot érnek.
Egyéb egyéni
2026.09.22. 19:07

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

A létesítményt elsősorban a PPTE-PEAC igazolt versenyzői használják majd, de hallgatói és szabadidős igényeket is kiszolgál.
Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

A Magyar Olimpiai Bizottság és sportági szövetségek kötetlen hangulatú reggeli keretében egyeztettek a közeljövő tennivalóiról.
Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Nehéz lenne azt mondani, hogy egyenlő felek küzdelmét láthattuk.
Egyéb egyéni
2026.09.22. 10:16

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

A kitüntetettek a WAKO elnökétől, Roy Bakertől, illetve az európai szövetség vezetőjétől, Espen Lundtól vehették át dandiplomájukat.
Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:51

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Úgy tűnt, remek győzelem születik az üzbégek elleni sokkoló vereség után, de csak Lékó Péter nyert.
Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

A nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események előkészítése, megpályáztatása, megszervezése és lebonyolítása a jövőben a sportági szövetségek feladata lesz.
Egyéb egyéni
2026.09.21. 16:18

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Berlin és a Ruhr-vidék a bajor és az egykori Hanza-város kihívója Németországban.
Egyéb egyéni
2026.09.21. 14:25

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Fővárosunk a 42. helyről lépett előre.
Egyéb egyéni
2026.09.21. 12:01
Egyéb egyéni
2016.01.16. 00:11

Sznúker: nagy meccsen nyert Trump; O’Sullivan a világbajnok ellen

Judd Trump egészen kimagasló színvonalú meccsen győzött 6:5-re Neil Robertson ellen a sznúker Masters negyeddöntőjében. Szintén elődöntőbe jutott a vb címvédője, Stuart Bingham is, aki Ronnie O’Sullivan ellenfele lesz a négy között.
Egyéb egyéni
2016.01.15. 23:10

Asztalitenisz: kikapott a Postás SE és a Szekszárd is

A Postás SE és a Szekszárd is kikapott idegenben a pénteki első mérkőzésen az asztalitenisz női ETTU Kupa negyeddöntőjében.
Egyéb egyéni
2016.01.15. 21:01

Rio 2016: a pályakerékpáros csarnok átadása késik

A riói olimpia szervezői pénteken elismerték, hogy késik a pályakerékpáros csarnok átadása, ezért elhalasztották a tavaszi tesztversenyt.
Egyéb egyéni
2016.01.15. 19:05

Rio 2016: fürdőruha és pisztoly – medencében pózol az első magyar kvótás

Tobai-Sike Renáta odáig van a rózsaszínért és a bikinikért, de profin pózol a kamerák előtt.
Egyéb egyéni
2016.01.15. 18:56

Videó: Ödegaard nagyon laza csellel verte át C. Ronaldót

Pillanatkép a Real Madrid labdarúgócsapatának egyik eheti edzéséről: a 17 éves norvég csodagyerek, Martin Ödegaard nagyszerű mozdulattal kerülte ki Cristiano Ronaldót. Ilyet nem nagyon láttunk tőle a mieink elleni Eb-pótselejtezőn…
Egyéb egyéni
2016.01.15. 17:36

Olimpia 2020: éremesélyesek lehetnek a magyar karatésok

A Magyar Karate-szakszövetség (MKSZ) pénteki évadnyitóján Mészáros János elnök kifejtette: bízik benne, hogy a sportág ott lesz a 2020-as tokiói olimpia műsorán.
Egyéb egyéni
2016.01.15. 00:23

Év sportolója: Azért edzünk, hogy ezt is túlszárnyaljuk – Cseh

„A 2015-ös eredmények annyi önbizalmat adnak, hogy nyugodtabban tudunk az olimpiára készülni.”
Egyéb egyéni
2016.01.14. 23:38

Év sportolója: A slusszpoén Bernd Storck érdeme – Dárdai

„Nagyon szurkolok az Eb-n mindenkinek, hogy élvezzék, és a következő években járjanak megint meccsekre.”
Egyéb egyéni
2016.01.14. 23:28

NS: az Eb pozitív hatásai, kapósabb futballisták, megőrült szurkolók – péntek

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 21:05

Év sportolója: Cseh László a legjobb a férfiaknál

A Magyar Sportújságírók Szövetsége szavazása alapján Cseh László úszó lett az Év férfi sportolója 2015-ben, megelőzve a párbajtőrvívó Imre Gézát és az autóversenyző Michelisz Norbertet.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 20:48

Év sportolója: a nőknél Hosszú Katinkáé a legtöbb szavazat

A Magyar Sportújságírók Szövetsége szavazása alapján az úszó Hosszú Katinka lett az Év női sportolója 2015-ben, megelőzve a síző Miklós Editet és a kajakos Kárász Annát.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 20:31

Év sportolója: a futballválogatott az év csapata 2015-ben

A Magyar Sportújságírók Szövetsége szavazása alapján a férfi labdarúgó-válogatott lett az Év csapata 2015-ben, megelőzve a hokiválogatottat és a női röplabda-válogatottat.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 20:16

Év sportolója: Dárdait szavazták meg 2015 legjobb edzőjének

A Magyar Sportújságírók Szövetsége Dárdai Pált szavazta meg 2015-ben az Év edzőjének. Dárdai a Hertha BSC vezetőedzője, aki nyárig a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is volt. A második helyen Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője, a harmadikon Plagányi Zsolt, Cseh László trénere végzett.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 19:58

Sznúker: a világbajnok rémálma valóra vált a legenda ellen

Ronnie O'Sullivan elképesztő fordítást vitt véghez a jelenleg világelső Mark Selby ellen a Londonban zajló sznúker Mesterek Kupájának negyeddöntőjében a kilencedik frémben. Sullivan már hetvenpontos hátrányban is volt, ám Selby ekkor hibázott, riválisa pedig élt a lehetőséggel – négy perc alatt letakarítva az asztalt, 73–70-re megnyerte a frémet, összesítésben pedig 6:3-mal továbbjutott az elődöntőbe.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 19:31

Cseh, Hosszú, Dárdai és a futballválogatott 2015 legjobbja

Szepesi György és Károlyi Béla életműdíjat kapott – az est fénypontjai voltak.
Egyéb egyéni
2016.01.14. 17:44

Dopping: Lovcsev ügye miatt két orosz vezetőedzőt menesztettek

Alekszej Lovcsev doppingügye miatt felfüggesztették az orosz férfi és női súlyemelő válogatottak vezetőedzőit, Alekszandr Venkovot és Alekszandr Vidovot.

1716

/

3098