A női és a kötöttfogású szakág kapitányai elégedettek a két-két éremmel, hiányérzet azonban maradt bennük a vasárnap zárult rigai birkózó Európa-bajnokságot követően, mely után a szabadfogást vezető Ritter Árpád a sikertelen szereplés ellenére is bízik versenyzőiben.
A magyar karatésok közül Tadissi Martial szerepelt a legjobban a szlovéniai Laskóban rendezett világkupán, amelyen súlycsoportjában bronzérmes lett küzdelemben.
A volt világbajnok bolgár Veszelin Topalov második vereségét szenvedte el a moszkvai sakkvilágbajnok-jelölti tornán, amelynek vasárnapi harmadik fordulójában a másik három parti döntetlennel zárult.
Korpási Bálint bejutott az elődöntőbe, ott azonban kikapott, így a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájának bronzérméért léphet szőnyegre a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság utolsó napján, amelyen Szabó László (75 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) a negyeddöntőben kikapott, utóbbi ezzel kiesett.
A kötöttfogású Korpási Bálint és Szabó László egyaránt két, míg Lőrincz Viktor egy győzelemmel kezdte meg szereplését a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság utolsó napján, amelyen Szabó Patrik a nyolcaddöntőben kikapott.