Lovassport: „Minél több nemzetközi verseny rendezése a cél”

MTI MTIMTI MTI
2017.08.19. 11:43
A magyar lovassportok területén a legfőbb célkitűzés, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton, a Pest megyei Tápiószentmártonban.

Czerván György a Kocsi János Fogathajtó Emlékverseny megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány 2012-ben elfogadta a Nemzeti lovas programot, amely az ágazat komplex fejlesztését tűzte ki céljául, beleértve a lótenyésztést, a lovassportot, a lovas turizmust, a lovas oktatást, a lovas terápiát és az ehhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket.Nemzeti lovas programot, amely az ágazat komplex fejlesztését tűzte ki céljául, beleértve a lótenyésztést, a lovassportot, a lovas turizmust, a lovas oktatást, a lovas terápiát és az ehhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket.

Az államtitkár elmondta, hogy az FM a kormány döntését követően minden anyagi és szakmai segítséget megadott és megad ma is annak érdekében, hogy minél több, a lovas program szellemiségének megfelelő létesítmény jöhessen létre.

Emlékeztetett arra, hogy Tápiószentmártonban született a híres csodakanca, Kincsem, amely 54 versenyen indult és abból 54-et meg is nyert. Hozzátette, hogy Kocsi Jánost is valószínűleg Kincsem és tulajdonosainak, a Blaskovichoknak a lótenyésztő szenvedélye ösztönözte, amikor megalapította Tápiószentmártonban a Kincsem Lovasparkot.

Kocsi János a Tápiószentmártonnal szomszédos Nagykáta egykori polgármestere, a Fogathajtó Szakág elnöke, a Kincsem Lovaspark tulajdonosa, és az 1999. évi kecskeméti kettesfogathajtó világbajnokság rendezője volt, a fogatsport elkötelezett támogatója, 2014-ben hunyt el.

 

Legfrissebb hírek

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
2026.06.08. 13:42

Nemzetközi díjugrató verseny: Szuhai Rodrigó nyerte a nagydíjat

Egyéb egyéni
2026.05.24. 20:10