csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
3 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett Spartan besatvilágbajnokságon.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Kelemen Anett 170 kilométerrel megnyerte a nagyváradi „24 óra egy mosolyért” jótékonysági huszonnégy órás futóversenyt.

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Az „Indulj el egy úton…” vetélkedőre január 6-ig várják az általános iskolás csapatok jelentkezését.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Az ultrafutó Ispán Zsolt 15 óra 31 perc alatt teljesítette a privát Ultra Tisza-tó kihívást.

Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

Bartos Virág 04:36:10-es idővel győzött a nők között a Tanúhegyek Trail 42 kilométeres távján.

Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

Nyeső András 3:47:37-es idővel pályacsúcsot döntve győzött a Tanúhegyek Trail 42 kilométeres távján.

Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

Preska Bálint a közelmúltban Gorka Mártonnal párban 15 óra 2 perc alatt teljesítette a 103 kilométeres VérCsét.

Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

Boros Linda 87 óra 27 perc alatt teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Az ötszörös aranylabdás futballista szülőhelye, Madeira mindig is kedvelt turistacélpont volt, megismerésére pedig kiváló lehetőséget kínál a Madeira Island Ultra-Trail teljesítése.

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Téli időszakban sem szükséges szüneteltetni a túrázást, a rendszeres energiapótlás és a körültekintés mellett a megfelelő öltözet a siker kulcsa.

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

December 13-án ismét elrajtol a Börzsöny Vulkántúra, amelynek nem a 42 kilométeres távra jutó 2216 méteres szintemelkedés a legfőbb nehézsége, hanem a havas terep és a hideg.

A téli túrázás aranyszabálya: korai indulás, korai érkezés

Ha tél és szabadidő, nem a túrázás jut először eszünkbe, pedig megfelelő felkészültséggel teljesen más látványban és élményben lehet részünk a nyárhoz képest, akár a megszokott tájakon is.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond.

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos a hengerezés

A henger sok mindenre jó! A fitneszben leginkább a bőr alatti kötőszövetek lazítására, amivel nem kevés mozgásszervi fájdalmat előzhetünk meg.

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

A spinning a népszerű beltéri mozgásformák egyike, amely nem hiányozhat egyetlen fitneszterem kínálatából sem. Aki most készül kipróbálni, jó, ha néhány dolgot szem előtt tart.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Emeletes koripálya Csepelen, jégtáncos show-műsor Balatonfüreden, meghitt hangulat Esztergomban – jégpályaajánló.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Hibátlan teljesítés, jócskán felülmúlta várakozásait a vb-n

Kívés Bendegúz a 12. helyen végzett a horvátországi spartan sprintvilágbajnokság elit kategóriájában.

Megszúrta a kaktusz, hasra esett, de volt pozitívum is a vb-n

Borza Helga a horvátországi spartan-világbajnokságon 56 perc alatt teljesítette az öt kilométeres sprintfutamot.

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

A hatodik alkalommal meghirdetett közösségi kihívás 576 ezer regisztrált résztvevőt mozgatott meg.

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

A magyar szkanderválogatott a számos egyéni siker mellett megnyerte a csapatversenyt a Répcelakon részvételi rekordot hozó Judgement Day elnevezésű világkupaversenyen.

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Kocsis Csillag az El Salvadorban rendezett SUP-világbajnokságon aranyérmet szerzett a juniorok technikai számában.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Ezekre érdemes figyelni, mielőtt síelni indulunk

Hallucináció, alvásmegvonás, segítőkészség – ilyen volt az Authentic Phidippides Run

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Császi Eszter 02:47:29-es időeredménnyel második helyen végzett a Vaskapu Trail 22 kilométeres távján
Csupasport
2025.12.07. 12:41

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége a napokban tett közzé felhívását.
Csupasport
2025.12.06. 14:37

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Blaskó Mihály 87 óra 23 perc alatt teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runt, ezzel kilencedik lett a férfiak között.
Csupasport
2025.12.04. 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Kovács Gáspár 02:15:45-ös idővel győzött a Vaskapu Trail 22 kilométeres távján.
Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Szőke Csaba 1:26:31-es idővel győzött a Runpunch 21 kilométeres távján.
Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Matolcsi Réka 01:37:59-es idővel győzött a Runpunch 21,75 kilométeres távján.
Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Kozma Szabolcs 03:41:09-es idővel győzött a Szádvár Trail 43 kilométeres távján.
Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Karsai Márton 01:27:20-as idővel nyert az Őrségi Félmaraton 24 kilométeres távján.
Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Majoros Tamás 7:30:00-s idővel győzött a hatvankilenc kilométeres Szádvár Trailen.
Csupasport
2025.11.24. 18:20

Hasznos ötletek téli túrákhoz

Kábelkötegelő átvezetése a cipzáron, a vizespalack fejjel lefelé tárolása, meleg italos üveg zokniba húzása – hasznos tippek a hideg elviseléséhez.
Csupasport
2025.11.23. 15:22

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Keller Sándor 38 órát töltött a pályán, s ezzel győzött a velencei backyardversenyen.
Csupasport
2025.11.22. 15:16

Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

Strifler Attila 01:45:17-es idővel győzött a huszonhét kilométeres Vértes Expresszen.
Csupasport
2025.11.21. 12:24

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Az előttünk álló hétvégén is több szabadidős program közül választhatnak a futás és a túrázás szerelmesei.
Csupasport
2025.11.20. 09:36

Kunyhótól kunyhóig Európa hegységeiben

A magashegyi túrázás egyik kedvelt módja, amikor a kirándulók napról napra menedékházakban töltik az éjszakát.
Csupasport
2025.11.16. 21:36

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

A Spartathlont négyszer is teljesítő ultrafutó a miskolci kajakos élményekről, az Ultrabalaton rekordjáról és arról, miképpen lett műszaki szakemberből vendéglátós, aztán meg edző.
Csupasport
2025.11.14. 16:57
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

14:32 — Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

15:06 — Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

13:18 — A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

17:55 — Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

17:14 — Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

15:42 — Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

13:07 — El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

10:29 — Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

10:19 — Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

11:04 — Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

13:39 — Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

20:46 — Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

15:20 — Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

13:08 — Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

12:20 — Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

08:14 — Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

17:32 — Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

12:52 — Hallucináció, alvásmegvonás, segítőkészség – ilyen volt az Authentic Phidippides Run

12:41 — Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

14:37 — Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Bántja a sok séta, de így is a magyar csapat egyik legjobbja volt a vb-n

Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

Csupasport
2018.10.11. 15:44

Negyvenéves a hawaii Ironman-vb

A hét végén 42. alkalommal rendezik meg a triatlon alapjait adó Ironman-sorozat világbajnokságát. A sportág legfontosabb megméretésén ismét rajthoz áll Flander Márton.
Csupasport
2018.10.11. 12:43

Graz – egy futó szemszögéből

A gyönyörű stájerországi város megér egy látogatást, de milyen lehet akkor, ha futólépésben igyekszik az ember megismerni? A hét végén rendezik meg a helyi maratonit.
Csupasport
2018.10.11. 10:43

Irány a fallabdapálya!

Magyarország is csatlakozott a nemzetközi szövetség által életre hívott fallabda világnapjához, amelynek keretében szombaton ingyenesen próbálhatják ki az érdeklődők a sportágat. A helyszínek listája!
Csupasport
2018.10.11. 10:16

A következő lépés – szép időben

A hétvégén kerül sor Miskolcon a Spartan Race újabb állomására, s a szombati kőkemény próbatételre három nap alatt 3800 nevezés érkezett!
Csupasport
2018.10.11. 09:05

BLOGRA FUTOTTUNK Fuss, de nézik az arcodat!

Futóblogszemle-sorozatunk immár ötödik fejezetében a sokak számára hablatyolásnak tűnő futókifejezésekről, a kompressziós zoknik, szárak hasznáról, valamint a maratoni versenyekről és a csalások megelőzéséről írunk.
Csupasport
2018.10.10. 18:19

Kokó elfelezte a maratoni távot

Kovács Kokó István is ott volt a hétvégi SPAR Budapest Maratonin: ez most egy könnyed futás volt neki, amit Lisztes Krisztiánnal kettesben teljesített.
Csupasport
2018.10.10. 15:41

Csuklóra fel! Figyeljünk az alkarra is!

A legjobb sportolók úgy tartják: a siker a részletekben rejlik… A csukló edzését százból kilencvenkilencen elhanyagolják, pedig ennek erőssége nélkül képtelenség nagyobb súlyokat – vagy önmagunkat – megmozgatni.
Csupasport
2018.10.10. 13:29

Úszózás: a legszórakoztatóbb horgászat

Amikor este becsukod a szemed, a víz felszínén ide-oda dülöngélő úszót látsz – ez van, ha úszózós módszerrel töltötted a napod a vízparton. Megéri, hiszen ez a horgászat legszórakoztatóbb módszere.
Csupasport
2018.10.10. 12:41

Gordon Ramsay sonkás tésztája futóknak

Gordon Ramsay nem a maratoni futásairól, hanem az ételeiről híres. Pedig a brit sztárszakács több maratonit is lefutott már. Ramsay egy korábbi interjúban azt is elárulta, hogy mit eszik a versenyek alatti felkészüléskor.
Csupasport
2018.10.10. 09:32

Klimax idején hogyan sportoljak?

Sok nőt érint a kérdés: klimax esetén hogyan tartható meg a nőies forma, miként harcolhatunk a zsírpárnák lerakódása ellen? Szerzőnk pontokba szedte, hogy mit csinál, és mit javasol azoknak, akiket már utolért a változó kor.
Csupasport
2018.10.09. 18:31

Az elveszített testvér

Reinhold Messner egyet jelent a hegymászással, pedig pályafutása a Himalájában családi tragédiával kezdődött. Egy lavinában elveszítette öccsét, és sokan még mindig őt hibáztatják.
Csupasport
2018.10.09. 14:58

A túlsúly nem mentség!

A plusz tíz-tizenöt kilogrammra fogod, miért nem akarod elkezdeni a testmozgást? Nos, akadnak gyakorlatok, amelyeket extra testtömeggel is bátran elvégezhetsz a konditeremben.
Csupasport
2018.10.09. 10:31

Fontosabb események a 41. héten!

Kissé szegényesebb a kínálat a következő napokban, de a futók Miskolcon, Visegrádon vagy Törökbálinton, míg a horgászok Dunavarsányban és Budapesten találnak kedvükre való elfoglaltságot.
Csupasport
2018.10.09. 10:31

Legyen büdös a kukorica!

Erősebb tűrőképességűeknek ajánljuk ezt az „etetőlakoma„ elkészítési módszert az eredményesebb halfogáshoz. A végeredmény hatásos, de az odáig vezető út meglehetősen rögös.
Csupasport
2018.10.08. 20:56

Nincs határ: futball az égben

Kieran Brown és John Farnworth új szintre emelték a freestyle futballt, egy hőlégballonból lógva trükköztek az osztrák Alpok felett.
Csupasport
2018.10.08. 17:13

Isten segítette, Kipchoge motiválta

Isten is segítette a férfiak között győztes Csere Gáspárt, aki élvezte a futást a technikás, nehéz, de gyönyörű budapesti pályán. A 27 éves sportoló mindenkit buzdít, hogy fusson a SPAR Budapest Maraton®-on.

458

/

518