Még több kosárlabda
A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben
Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni
Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik
Népszerű cikkek
A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában
Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben
Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Kosárlabda
2013.05.10. 13:53
Férfi kosár Euroliga: Szpanulisz kapta az MVP-címet
A férfi kosárlabda Euroligában már jó ideje szokás, hogy az egyéni elismeréseket az év edzője, illetve az év csapatvezetője címek kivételével mind kiosztják a Final Four előtti napokban. Ezúttal is így tettek, lássuk a díjazottakat!

Kosárlabda
2013.05.09. 23:40
Férfi kosár: Lóránték vereséggel kezdték a rájátszást
Nagyon rossz napot fogott ki csütörtökön a honfitársunkat, Lóránt Pétert is foglalkoztató Virtus Roma kosárlabdacsapata, amely az egyik fél negyedik győzelméig tartó olasz bajnoki negyeddöntőben saját közönsége előtt gyakorlatilag simán kikapott a hatodik kiemelt Reggio Emiliától. Lóránt méltatlanul kevés szerepet kapott a mérkőzésen az utóbbi hetekben mutatott kiemelkedő játéka után.

Kosárlabda
2013.05.09. 20:58
Női kosár: szerb edző lesz Székely utóda, keretet hirdettek
Szurkolói ankéton hivatalosan is bejelentette a Uniqa Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata Székely Norbert vezetőedző távozását. A szakember helyét a 42 éves szerb Igor Polenek veszi át, aki eddig egyedül a szerb Radnicski Beograd férficsapatát irányította.

Kosárlabda
2013.05.09. 17:01
Férfi kosár: Lóránt lett az olasz forduló legjobb hatodik embere
A nemzetközi kosárlabdával foglalkozó, de egyébként olasz sportando.net portál minden bajnoki forduló után megválasztja a Serie A legjobb ötösét, illetve a legjobb hatodik embert, utóbbi kategóriában pedig ezúttal a Virtus Roma magyar magasembere, Lóránt Péter végzett az élen.

Kosárlabda
2013.05.09. 16:44
Videó: a 216 cm-es magyar kosarast csodálja Európa
A 13 évesen már 216 cm magas Bobróczky Róbert korosztályában biztosan, de a felnőttek között is az egyik legmagasabb kosaras Európában. Az aradi kamaszfiú a helyi kosárcsapatban játszik, edzője az édesapja, aki mindössze egy cm-rel magasabb nála. Az apa, Bobróczky Zsigmond a román sport.ro oldalnak adott nyilatkozatában elmondta, „bár jelenleg az egészség és az iskola a legfontosabb, már román és európai élklubok is figyelik gyermekét, köztük fia kedvence csapata, a Barcelona, illetve a Real Madrid is.”

Kosárlabda
2013.05.08. 23:21
Videó: kosárrapszódia - a Szolnok lehengerlő hajrája
A kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén az esélyesebbnek vélt Szolnoki Olaj az utolsó negyedben mutatott lehengerlő játékának köszönhetően 84–72-es győzelmet aratott az Atomerőmű felett. Az NSO Tv-nek Báder Márton, a Szolnok játékosa elmondta, nagyon rapszodikusan játszottak. Csapattársa, Horváth Ákos úgy vélte, a gyors paksi lerohanásokat kell megállítaniuk a párharc későbbi találkozóin.

Kosárlabda
2013.05.08. 10:07
Női kosár NB I: Isztambulban folytatja a Sopron légiósa
A török Istanbul Üniversitesi hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Shenise Johnsont, az Uniqa Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatával az idén bajnokságot és Magyar Kupát nyerő amerikai légióst – írja a wbasket.hu.

Kosárlabda
2013.05.05. 23:17
Férfi kosár: Lóránt dupla duplával segítette a Virtust
A kosárlabdázó Lóránt Péter az eddigi legfontosabb olasz élvonalbeli mérkőzésén játszott a legjobban: csereként beállva dupla duplájával szinte egymaga rángatta ki a gödörből a nem túl jól kezdő Virtus Romát, amely végül simán nyert a Montegranaro ellen, így a harmadik helyről várhatja a rájátszást. Lóránt klubja a Reggio Emiliával csatázik majd a legjobb négybe kerülésért.
666
/
1714































