Kosárlabda
12 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

A Szolnok a harmadik negyedet 17 ponttal nyerte meg, de ez is kevés volt az idegenbeli sikerhez.

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves bedobó, aki korábban nemzeti csapatunk kapitánya is volt, úgy döntött, a csúcson hagyja abba.
Kosárlabda
23 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

A bosnyák vezetőedzővel kétszer is az ötödik helyen végzett a fővárosi együttes.
Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Az első kiemeltek helyett így a Cleveland Cavaliers csatázhat a nagydöntőbe jutásért.
Amerikai sportok
2026.05.18. 08:17

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Térfélcsere után húsz pont fölé nőtt a hazaiak előnye, innen pedig már nem volt visszaút a rivális számára.
Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Lábsérülése miatt vasárnap még biztosan nem kezdi meg az idei amerikai szezonját Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar válogatott kosárlabdázója.
Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Le'Tre Darthard 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Falco elleni döntő első meccsén.
Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

A Pécs sorozatban harmadszor, a Körmend ötödször szenvedett vereséget.
Kosárlabda
2026.05.16. 20:41

Az idén már a Szolnok tűnik a férfi kosárlabda NB I fináléjában a favoritnak

KEZDÉS: 20.00. A tavalyi fináléval ellentétben most az Olaj győzelme tűnik valószínűbbnek a Falco elleni, szombaton kezdődő döntőben.
Kosárlabda
2026.05.16. 14:30

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

A meccs legjobbja a hazaiakat erősítő Isaiah Bigelow lett 27 ponttal.
Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

„Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is.”
Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

A somogyiak és a paksiak is 3–0-ra kaptak ki az elődöntőben.
Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Magyar Bianka vezetőedző pedig folytatja két éve megkezdett munkáját a tolnai klubnál.
Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyolok kiejtették a Panathinaikoszt a mindent eldöntő meccsen, és készülhetnek a Real Madrid ellen.
Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben

Az 5. helyért zajló párharc 1–1-re áll a Fehérvárral.
Kosárlabda
2026.05.13. 21:33

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Czukorné Hollós Anna, Gulyás Ildikó, Sztojkovics Éva, Hartyáni Zsolt, Rátgéber László, Rezák László, Juhász Sándor és Tursics Sándor vehetett át emlékérmet az eseményen.
Kosárlabda
2026.05.13. 16:09
Kosárlabda
2013.11.08. 10:36

Férfi kosár: fél évre kidőlt a Pécs légiósa, új center kell

A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő PVSK amerikai centere, Garrett Green vállát műteni kell, így féléves kihagyás vár rá.
Kosárlabda
2013.11.08. 00:40

Férfi kosár Euroliga: hibátlan maradt a Real, kikapott a Pana

A férfi kosárlabda Euroliga csoportkörének negyedik fordulójában is hibátlan maradt a Real Madrid: a spanyol csapat a csütörtöki játéknapon a Strasbourg vendégeként szerepelt, és 85–66-os sikerének köszönhetően továbbra is hibátlan. A játéknap meglepetése, hogy a Lokomotiv Kuban Krunoslav Simon utolsó másodperces triplájával nyerni tudott a Panathinaikosz vendégeként.
Kosárlabda
2013.11.07. 21:46

Videó: a tragédia árnyékában csapatként kosarazott a Győr

Semsei Barbara meglepődött, hogy milyen sokan drukkoltak, és boldog, hogy egyáltalán tudtak játszani.
Kosárlabda
2013.11.07. 19:33

Női kosár Euroliga: 100 pont felett a Jekatyerinburg, de a Győrt ünnepelték

Két hónappal a szeptemberi busztragédia után már a pályára lépéssel csodát tettek a győri lányok.
Kosárlabda
2013.11.07. 18:44

Videó: repültek a plüssmacik Natasa Kovacsevicsért

Natasa Kovacsevicsért gyűjtöttek plüssállatokat a győri szurkolók a női kosárlabda Euroligában a címvédő Jekatyerinburg elleni mérkőzés előtt. A játékosok bemutatásakor bedobott játékokat elviszik Belgrádba Kovacsevicsnek, akinek a két hónappal ezelőtti buszbaleset után amputálni kellett az egyik lábát.
Kosárlabda
2013.11.07. 10:09

Női kosár Euroliga: a szezonban először pályán a Győr

A szeptember elején buszbalesetet szenvedő győriek a címvédő Jekatyerinburgot fogadják.
Kosárlabda
2013.11.06. 21:55

Női kosár Ek: mindhárom csapatunk kikapott Franciaországban

A PINKK, a DVTK és a PEAC is kikapott. A Sopron a kosármaraton egyetlen magyar győztese.
Kosárlabda
2013.11.06. 20:14

Férfi kosár Ek: az Alba a negyedik vereségét is elszenvedte

A magyar bajnok jól kezdett Podgoricában, aztán nagy hátrányba került, végül szoros végjátékban kikapott.
Kosárlabda
2013.11.06. 19:53

Fegyverneky elképesztő teljesítményével fordított a Sopron

A Brno sokáig vezetett, de a 25 pontig jutó bedobó végül győzelemre vezette csapatát.
Kosárlabda
2013.11.06. 19:47

Női kosár Euroliga: fordítani tudott a Sopron a Brno ellen

A női kosárlabda Euroliga B-csoportjában, az 1. fordulóban az Uniqua Euroleasing Sopron hazai pályán sokáig csak futott az eredmény után a cseh BK IMOS Brno ellen, de az utolsó negyedben az extázisban játszó, 25 pontig jutó Fegyverneky Zsófia vezérletével fordított, és 73–67-re győzött.
Kosárlabda
2013.11.06. 18:17

Férfi kosár EuroChallenge: jól kezdett, de kikapott a Körmend

A vasiak 12 ponttal is vezettek, de végül 90–74-es vereséget szenvedtek az orosz Ljuberci otthonában.
Kosárlabda
2013.11.06. 15:28

Videó: csapata kosarába is betalált, húszezren tapsoltak neki

Az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság előtti utolsó bemutató mérkőzésen a Kentucky Wildcats 95–72-re legyőzte a Montevallót Lexingtonban. Az összecsapáson James Young tizenhat ponttal és öt lepattanóval zárt, sőt csapata kosarába is betalált, a 20 039 néző pedig felállva tapsolt. Íme!
Kosárlabda
2013.11.06. 14:19

Női kosár: plüssállatokat küldenek Kovacsevicsnek

Két hónappal a tragikus közlekedési baleset után lehetetlen küldetésnek tartja Fűzy András, a HAT-AGRO UNI Győr társadalmi elnöke a női kosárlabda Euroligában való szereplést, a továbbjutást a csoportból, és azt, hogy csapat a csütörtöki rajton helytálljon a címvédő Jekatyerinburg ellen.
Kosárlabda
2013.11.06. 09:41

Női kosárlabda: „Egyesülnie kell a két pécsi klubnak”

Iványi Dalma, a PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának játékosa szerint akkor telhet meg újra a pécsi kosárcsarnok, ha a város két klubja, a PINKK Pécsi 424 és a PEAC-Pécs NKK egyesül.
Kosárlabda
2013.11.05. 20:13

Az ASE és az Olaj is győzelemmel kezdett az európai porondon

A Paks egy, a Szolnok – nagy fordítás után – hét ponttal nyert. A Jászberény kikapott.
Kosárlabda
2013.11.05. 19:50

Férfi kosár Eurochallenge: paksi és szolnoki siker

A harmadik számú európai kupasorozat, az Eurochallenge-kupa 1. fordulójában az Atomerőmű SE és a Szolnoki Olaj is győzelemmel kezdett hazai pályán, a Jászberény viszont kikapott Törökországban.

635

/

1713