Kosár: játék nélkül veszített és pénzbüntetést kapott a Szolnok

MTI MTIMTI MTI
2014.03.18. 16:03
Az Adria-liga vezetősége 20–0-s gólkülönbséggel elvette a Partizan elleni, le nem játszott mérkőzést a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatától, emellett ötezer eurós (1.55 millió forint) bírságot szabott ki a klubra.

A Tisza-partiak pénteken a vasárnapra tervezett belgrádi mérkőzés elhalasztását kérték az Al versenyirodájától arra hivatkozva, hogy az Eurochallenge-ben negyeddöntőbeli kötelezettségeik miatt nem tudnak elutazni az összecsapásra. Az Adria-liga a honlapján kedden tette közzé az ítéletet, amely az indoklás szerint a szabályzat vonatkozó cikkelye alapján született meg.

Tóth Zoltán ügyvezető a BB1.hu szakportálnak elmondta, két levelet kaptak az Adria-ligától, amelyek ellentmondanak egymásnak.

„Az egyikben arról kaptunk értesítést, hogy a Partizan elleni mérkőzést egy új időpontban fogjuk lejátszani, ma viszont jött egy határozat, amely a büntetési tételeket tartalmazta. A korábbi időszakban is éreztünk már ellenszenvet a csapatunk iránt, természetesen a döntést tudomásul vesszünk, nem fogunk fellebbezni ellene, hiszen nem kívánunk szélmalomharcot folytatni” – fogalmazott.

A Szolnok csütörtökön hazai pályán 80–73-ra nyert az észt Tartu Rock ellen az Eurochallenge negyeddöntős párharcának második mérkőzésén, ezzel 1–1-re egyenlített. A továbbjutásról döntő meccset kedden 18 órakor rendezik Tartuban.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok magabiztosan verte a Sopront

Kosárlabda
2026.03.07. 19:36

Férfi kosárlabda: a Szolnok a Magyar Kupa első döntőse

Kosárlabda
2026.02.21. 19:10

Férfi kosárlabda NB I: a Szeged megóvja a Szolnok elleni meccsét

Kosárlabda
2026.02.11. 07:49

Az elemző, aki mindig jobb akar lenni – interjú Somogyi Ádámmal

Képes Sport
2026.02.09. 11:18

Kosárlabda: a Szolnok könnyedén győzött a Pécs ellen

Kosárlabda
2026.02.06. 18:54

Vedran Bosnic: Megérdemeltük volna a továbbjutást

Kosárlabda
2026.01.15. 09:01

Kosárlabda: elhalasztják a vasárnapi Szeged–Szolnok mérkőzést

Kosárlabda
2026.01.09. 13:33

Bravúr Triesztben, kiharcolta a harmadik meccset a Szolnok a férfi kosár BL rájátszásában

Kosárlabda
2026.01.08. 21:55
Ezek is érdekelhetik