Kosárlabda
11 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

A Szolnok a harmadik negyedet 17 ponttal nyerte meg, de ez is kevés volt az idegenbeli sikerhez.

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves bedobó, aki korábban nemzeti csapatunk kapitánya is volt, úgy döntött, a csúcson hagyja abba.
Kosárlabda
22 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

A bosnyák vezetőedzővel kétszer is az ötödik helyen végzett a fővárosi együttes.
Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Az első kiemeltek helyett így a Cleveland Cavaliers csatázhat a nagydöntőbe jutásért.
Amerikai sportok
2026.05.18. 08:17

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Térfélcsere után húsz pont fölé nőtt a hazaiak előnye, innen pedig már nem volt visszaút a rivális számára.
Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Lábsérülése miatt vasárnap még biztosan nem kezdi meg az idei amerikai szezonját Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar válogatott kosárlabdázója.
Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Le'Tre Darthard 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Falco elleni döntő első meccsén.
Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

A Pécs sorozatban harmadszor, a Körmend ötödször szenvedett vereséget.
Kosárlabda
2026.05.16. 20:41

Az idén már a Szolnok tűnik a férfi kosárlabda NB I fináléjában a favoritnak

KEZDÉS: 20.00. A tavalyi fináléval ellentétben most az Olaj győzelme tűnik valószínűbbnek a Falco elleni, szombaton kezdődő döntőben.
Kosárlabda
2026.05.16. 14:30

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

A meccs legjobbja a hazaiakat erősítő Isaiah Bigelow lett 27 ponttal.
Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

„Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is.”
Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

A somogyiak és a paksiak is 3–0-ra kaptak ki az elődöntőben.
Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Magyar Bianka vezetőedző pedig folytatja két éve megkezdett munkáját a tolnai klubnál.
Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyolok kiejtették a Panathinaikoszt a mindent eldöntő meccsen, és készülhetnek a Real Madrid ellen.
Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben

Az 5. helyért zajló párharc 1–1-re áll a Fehérvárral.
Kosárlabda
2026.05.13. 21:33

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Czukorné Hollós Anna, Gulyás Ildikó, Sztojkovics Éva, Hartyáni Zsolt, Rátgéber László, Rezák László, Juhász Sándor és Tursics Sándor vehetett át emlékérmet az eseményen.
Kosárlabda
2026.05.13. 16:09
Kosárlabda
2013.11.12. 21:11

Férfi kosár Eurochallenge: Atom-vereség Törökországban

Az Atomerőmű 75–63-ra kikapott a török Gaziantep vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge-sorozat 2. fordulójának keddi játéknapján.
Kosárlabda
2013.11.12. 20:47

Férfi kosár Eurochallenge: 41 pontnál megállt a Jászberény

A Jászberény albérletben, Salgótarjánban fogadta kedd este a szlovén Krkát a férfi kosárlabda Eurochallenge-sorozatban, és meglehetősen sima vereséget (41–58) szenvedett kiválóan védekező ellenfelétől.
Kosárlabda
2013.11.12. 19:59

Férfi kosár Eurochallenge: óriási harcban Körmend-vereség

Továbbra sincs győzelme a Körmendnek a férfi kosárlabda Eurochallenge idei kiírásában: a vasiak kedd este hazai pályán 73–68-ra kikaptak a romániai Medgyesről érkező Gaz Metantól.
Kosárlabda
2013.11.12. 19:35

Videó: a lezuhanó palánk majdnem kiverte a trükkmester szemét

Váratlanul elhalkult a nézőközönség a Harlem Globetrotters egyik előadásán Hondurasban. A kosárlabda trükkmesterei éppen egy zsákolással végződő kombinációt mutattak be, amikor a végén megtörtént a baj: William „Bull” Bullard belekapaszkodott a gyűrűbe, de a palánk nem bírta el a súlyt és lezuhant, éppen elkerülve a játékost. A kicsapódó szilánkok miatt Bullard szeme fölött felrepedt a bőr, szerencsére ennyivel megúszta.
Kosárlabda
2013.11.12. 19:05

Férfi kosár Eurochallenge: a végét jól megtriplázta az Olaj

A szolnokiak az utolsó negyedben gyűrték le a marosvásárhelyieket • A Jászberény csupán 41 pontig jutott.
Kosárlabda
2013.11.11. 18:56

Videó: elképesztő hárompontos a Real Madrid kapitányától

Minden idők egyik legkülönlegesebb hárompontosát szerezte Felipe Reyes, a Real Madrid kosárlabdacsapatának kapitánya a La Bruixa d'Or elleni spanyol bajnokin. A második negyedből már csak néhány tized volt hátra. Az alapvonalról előredobott labda eljutott Reyesig, aki a palánknak háttal megcélozta a gyűrűt. Bement a labda, volt is nagy öröm...
Kosárlabda
2013.11.10. 20:23

Férfi kosár NB I: a Körmend nem bírta a hajrát Kecskeméten

A Kecskemét hazai pályán 69–66-ra nyert a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I 7. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Kosárlabda
2013.11.10. 20:13

Női kosár KEL: mindkét pécsi csapat nyerni tudott

Mindkét pécsi csapat győzött hazai környezetben a női kosárlabda Közép-európai Liga vasárnapi játéknapján.
Kosárlabda
2013.11.09. 19:49

Férfi kosár NB I: az Atomerőmű és az Alba is 19-cel nyert

A címvédő Fehérvár az első negyedben hátrányba került, a harmadikban viszont nagyon elhúzott.
Kosárlabda
2013.11.09. 18:57

Férfi kosár Adria-liga: hazai Olaj-vereség a sereghajtótól

Az otthon eddig hibátlan Szolnok 71–62-re kikapott az eddig még nyeretlen Ljubljanától.
Kosárlabda
2013.11.09. 18:33

Női kosár NB I: a ZTE Czukor és Varga vezérletével nyert

A női kosárlabda NB I 7. fordulójában a ZTE 83–64-re győzött a Vasas ellen hazai környezetben. A hazaiaknál Czukor Tünde 20, Varga Zsófia 21 pontot dobott.
Kosárlabda
2013.11.09. 18:11

Női kosár KEL: magabiztosan győzött a Sopron

A Sopron húsz ponttal nyert a vendég Cegléd ellen szombaton, a női kosárlabda Közép-európai Ligában.
Kosárlabda
2013.11.09. 16:30

Videó: három embert átugorva zsákolt a fiatal kosárlabdázó

A Central Florida Patriots másodéves főiskolai hallgatója, Javonte Douglas szenzációs zsákolást mutatott be. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy ugrotta át a védőit meg saját csapattársát, és zsákolt. A látványos mozdulat a videóra kattintva tekinthető meg.
Kosárlabda
2013.11.09. 08:23

„Gyerünk, kislány!” Műlábbal járni tanul a győriek kosarasa

Natasa Kovacsevics újabb fényképet osztott meg – lelkileg és fizikailag is talpra állt.
Kosárlabda
2013.11.08. 22:54

Férfi kosár Euroliga: továbbra is hibátlan a címvédő és a Fener

A férfi kosárlabda Euroliga csoportkörének negyedik fordulójában a címvédő Olympiakosz idegenben 70–62-re nyert a Montepaschi Siena ellen, így továbbra is hibátlan, akárcsak a Belgrádban tízpontos sikert elkönyvelő Fenerbahce. A Barcelona második félidei feltámadásának köszönhetően 79–70-re legyőzte a CSZKA Moszkvát.
Kosárlabda
2013.11.08. 20:18

Női kosárlabda NB I: Zele-parádé Szekszárdon

A 29 pontos Zele Dorina vezette Szekszárd legyőzte a vendég MTK-t a női kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén, noha a hazaiak a harmadik negyedben mindössze nyolc pontot dobtak.

634

/

1713