Egyéb egyéni
2 órája

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Mesteredző Díjat kapott Nyerges Attila kajak-kenu szakedző, a Körös Dragon SE vezetőedzője, valamint Nyéki Balázs vízilabda szakedző, az FTC-Telekom vezetőedzője.

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

A 18 éves versenyző szerint jövőre már az olimpiai kvalifikáción lesz a hangsúly.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:44

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egy pillanatig sem volt kérdés, kinek a nyakába akasztják majd az aranyérmet.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:55

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

A sikeres visszatérés azért is nagy szó, mert súlyos gerincsérülésen és műtéten van túl, ami egyben éberebbé is tette, és már jobban megválogatja, kivel dolgozik.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:50

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

München – Kiellel közösen –, valamint a kölni központú Rajna-Ruhr régió maradt versenyben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Új vezetőséget választ magának a hazai sportújságírókat tömörítő szervezet.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:59

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Az októberi eseményen 15 előfutamban összesen 60 település felnőtt lovasa indul.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Péni István és Major Veronika is több éremmel zárta a viadalt.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

Csütörtöktől vasárnapig minden a triatlonról szól a Spanyolország északnyugati csücskében: a tét a világbajnoki cím.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:42

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

A legjobb magyar nagymester nagyon rossz formában játszik, de Gledura Benjámin és Dudin Gleb győzelme csapatsikert ért.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Csütörtökön lép először asztalhoz a 30 ezer dollár összdíjazású viadalon, az egyes mellett a horvát Ivor Bannal férfi párosban is versenybe száll.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Ri Szong Gum szakításban (94 kg) és lökésben (124 kg) is egy-egy, összetettben (215 kg) pedig négy kilóval múlta felül a 49 kilogrammos súlycsoport korábbi legjobb eredményét.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Boczkó Gábor vívóink szövetségi kapitánya a világkupa-sorozat előtt a párbajtőrözőkkel és a férfi kardozókkal már megjárta Mátraházát.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

A sportoló a hivatalos Facebook-oldalán küldött üzenetet szurkolóinak.
Egyéb egyéni
2026.09.23. 07:07

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

„Olyan, az olimpiai értékekkel összhangban lévő szabályrendszert fejlesztettünk ki, amelyben középpontba kerül a sportolók biztonsága.”
Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

A Die Linke párt ugyanis – amely az egykori NDK-t irányító szocialista párt utódja – ellenzi, hogy a város olimpiai és paralimpiai játékoknak adjon otthont.
Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25
Egyéb egyéni
2016.03.09. 10:54

Rio 2016: a brazilok nem aggódnak a jegyek és az építkezések miatt

A brazil szervezők nem aggódnak amiatt, hogy lassan fogynak a jegyek a nyári riói olimpiára.
Egyéb egyéni
2016.03.09. 09:51

Olimpia 2024: világhírű sportolók a Los Angeles-i kandidálás mellett

Korábbi és jelenlegi amerikai, illetve az Egyesült Államokban tréningező sportolók is segítik a 2024-es nyári olimpia rendezésére pályázó Los Angeles-i szervezőket.
Egyéb egyéni
2016.03.09. 08:37

Vitorlázás: Berecz harmadik helyen áll a finn dingi Eb-n

A riói olimpiára készülő Berecz Zsombor három futam után a harmadik helyen áll a barcelonai finn dingi Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 23:35

NS: vendégségben Gyurcsónál; mindent bukhat Sarapova – szerda

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 19:26

Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a junior Eb-n

Aranyérmet nyert kedden a magyar férfi párbajtőrcsapat a junior vívók újvidéki Európa-bajnokságán.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 18:48

Birkózó Eb: Sastin Marianna negyedszer bronzérmes

A Vasas világbajnoka technikai tussal diadalmaskodott a német Nadine Weinauge ellen.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 17:02

Rio 2016: a MOB szerint némileg lelassult az előkészület

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) delegációja némi lassulást tapasztalt a 150 nap múlva kezdődő riói olimpia helyszínén, ugyanakkor biztos benne, hogy minden idejében elkészül majd a rajtra.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 14:59

Rio 2016: rákbetegsége miatt nem indulhat a világbajnok

Elliot Willis kétszeres világbajnok vitorlázó daganatos betegsége miatt nem indulhat az augusztusi riói olimpián.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 14:47

Vizes vb: Budapestnek a rendezés megfizethetetlen reklámérték

Budapest és Magyarország számára megfizethetetlen reklámértéket jelent, hogy házigazdája lesz a jövő évi vizes világbajnokságnak – mondta Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt, az előkészületekről tartott keddi tájékoztatóján.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 12:54

Vitorlázás: Berecz negyedik hellyel kezdett a finndingi Eb-n

A riói olimpiára készülő Berecz Zsombor a negyedik helyen ért célba a barcelonai Finndingi Európa-bajnokság első futamában.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 12:20

Birkózó Eb: Sastin bronzéremért csatázhat

Sastin Marianna az elődöntőben kikapott, így az esti programban a nők 63 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén lép majd szőnyegre a rigai birkózó Európa-bajnokság keddi nyitónapján. A szabadfogású Molnár József a negyed-, míg Veréb István a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett.
Egyéb egyéni
2016.03.08. 09:58

Sportlövő-vk: Péni 13., Sidi 21. az összetett versenyben

Péni István a 13., Sidi Péter a 21. helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyben a sportlövők idei első világkupa-fordulóján, Bangkokban.
Egyéb egyéni
2016.03.07. 23:37

NS: tízezer jegy már elfogyott; oda Verrasztó aputeste – kedd

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:
Egyéb egyéni
2016.03.07. 20:14

Vívás: Péch bronzérmes a junior vívók Európa-bajnokságán

Bronzérmet nyert hétfőn a kardozó Péch Miklós a junior vívók újvidéki Európa-bajnokságán.
Egyéb egyéni
2016.03.07. 19:51

Rio 2016: már csak egy hely kiadó a női labdarúgótornára

Egy fordulóval a kontinentális selejtezőtorna vége előtt eldőlt, hogy az ázsiai konföderációból Ausztrália és Kína válogatottja jutott ki a riói olimpia női labdarúgótornájára.
Egyéb egyéni
2016.03.07. 18:59

Golf: Scott nyerte a vb-tornát, de a nap csúcsütése másé – videó

Jimmy Walker 75 méteres találattal színesítette a Cadillac Championship végjátékát.

1698

/

3098