
Angol labdarúgás
Tegnap, 14:41
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
16 371
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2011.09.11. 17:12
Championship: a 19 éves Wood mesterhármasával nyert a Birmingham
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Birmingham hazai pályán 3–0-ra nyert a Millwall ellen. A hazaiak mindhárom gólját Chris Wood szerezte.

Angol labdarúgás
2011.09.11. 16:32
Premier League: magyarjai nélkül nyert a büntetőt hibázó West Brom
Gera Zoltánt nem nevezték a találkozóra, míg Fülöp Márton a kispadról figyelhette társai győzelmét.

Angol labdarúgás
2011.09.11. 11:14
MU: a fiatal válogatott játékos valószínűleg eltörte a lábfejét - videó
Tom Cleverley-t, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United utánpótlás-válogatott játékosát már a 8. percben le kellett cserélni a Bolton elleni szombati bajnokin. A „vörös ördögöknél" attól tartanak, hogy a fiatal játékosnak eltörött a lábfeje Kevin Davies belépője után.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 20:34
Az MU ott folytatta, ahol az Arsenal ellen abbahagyta
A Bolton ellen Rooney mesteri hármasával és Chicarito duplájával nyertek a „vörös ördögök”.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 20:26
Premier League: az MU ott folytatta, ahol az Arsenal ellen abbahagyta
A Premier League szombati utolsó mérkőzésén a Manchester United nagy verést mért a Boltonra a Wanderers otthonában. Wayne Rooney mesteri hármasával és Javier Hernández duplájával a „vörös ördögök" 5–0-ra győztek.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 18:17
Nyert az Arsenal, a Chelsea és a Man. City is
Arsavin Vorm óriási hibáját használta ki. Sergio Agüero mesterhármast szerzett a Wigan ellen.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 18:13
Championship: Futácsék hétgólos mérkőzésen kaptak ki a West Hamtől
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 6. fordulójában Kurucz Péter együttese, a West Ham United 4–3-ra legyőzte Futács Márkó csapatát, a Portsmoutht. Az utánpótlás válogatott támadó 7 percet kapott a két kiállítást hozó mérkőzésen (a hazaiaktól Frederic Piquionnét a 90, a vendégektől Liam Lawrence-t a 67. percben küldték le a pályáról), míg a szezon elején sérülést szenvedő kapust nem nevezték a keretbe.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 18:00
Premier League: nyert az Arsenal, a Chelsea és a Man. City is
Az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City is győzött a Premier League 4. fordulójának szombati mérkőzésein. Az „ágyúsok" hazai pályán megszenvedtek az újonc Swansea City ellen, a „kékek" is egy góllal gyűrték le a Sunderlandet, Roberto Mancini együttese ellenben Sergio Agüero mesterhármasával könnyedén fektette két vállra a Wigant. A Liverpool a Stoke City vendégeként szenvedett némileg meglepő vereséget.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 08:30
Leeds United: a finn támadó, Mikael Forssell Angliában folytatja
A finn labdarúgó-válogatott erőssége, az egykor a Chelsea-ben is megforduló csatár, Mikael Forssell aláírt a Leeds Unitedhez.

Angol labdarúgás
2011.09.10. 08:24
Manchester City: Tévezt véglegesen megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól
Roberto Mancini bejelentette, hogy az argentin támadó, Carlos Tévez immár véglegesen elbúcsúzhat a csapatkapitányi tisztségtől a Manchester Citynél.

Angol labdarúgás
2011.09.09. 17:25
Man. City: lemondott a játékosa rákbeteg anyjával gúnyolódó igazgató
Lemondott a Manchester Citynél betöltött ügyvezető igazgatói posztjáról Gary Cook. A sportvezető azután került a támadások kereszttüzébe, hogy kiderült, cinikus hangnemben reagált egyik játékosa rákbeteg édesanyjának a levelére. A Citynél elfogadták a döntését, és megköszönték az eddigi munkáját.

Angol labdarúgás
2011.09.09. 17:12
Lampard és Torres is körön kívülre kerülhet
André Villas-Boas elmondta, a gólképtelen spanyol támadó elveszítheti a helyét a kezdő tizenegyben.

Angol labdarúgás
2011.09.09. 14:59
Manchester United: a harmadik vonalban folytatja a fiatal kapus
Az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Scunthorpe United egy hónapra kölcsönvette a Manchester United tartalékcsapatának fiatal kapusát, Sam Johnstone-t. A 18 éves játékos kölcsönszerződését opciós joggal meghosszabbíthatják.

Angol labdarúgás
2011.09.09. 14:45
MU: Antonio Valencia is helyet kapott a Bolton elleni keretben
Antonio Valencia, a Manchester United élvonalbeli labdarúgócsapatának ecuadori légiósa felépült a sérüléséből, így ott lehet a szombati, Bolton elleni idegenbeli bajnokin a „vörös ördögök" keretében.

Angol labdarúgás
2011.09.09. 14:20
Man. City: Nasrinak nem gond a törött ujj, nem kapus - Mancini
Az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Manchester City menedzsere, Roberto Mancini a Sky Sportsnak elmondta, a francia válogatott Románia elleni Eb-selejtezőjén (0–0) ujját törő Samir Nasri játszhat szombaton a Wigan elleni bajnokin.

Angol labdarúgás
2011.09.09. 12:36
Arsenal: Gibbs és Walcott is bevethető a Swansea ellen
A néhány hete sérüléssel bajlódó Kieran Gibbs szombaton ismét pályára léphet az Arsenalban. Ezt az „ágyúsok" francia menedzsere, Arsene Wenger erősítette meg az angol élvonalbeli labdarúgóklub hivatalos honlapján, valamint hozzátette: Theo Walcott is egészséges, így ő is szerepelhet a Swansea ellen.
1821
/
2670











