Man. United: Wayne Rooney játéka a Newcastle ellen is kérdéses

2011.11.23. 12:53
Címkék
Wayne Rooney, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United csatára tegnap a kispadon sem foglalhatott helyet a Benfica ellen, a Bajnokok Ligája 5. fordulójának csoportmérkőzésén. Sir Alex Ferguson, a manchesteriek menedzsere szerint kérdéses, hogy a játékos a szombati, Newcastle elleni bajnoki mérkőzésen pályára léphet-e.

Rooney csípősérülést szenvedett a United szombati, Swansea City elleni meccsén, de Ferguson remélte, hogy a játékos már keddre teljesen felépül. A csatár azonban végül a lelátóról nézte végig a portugálok elleni, 2–2-es döntetlennel záruló mérkőzést, és a szakember szerint kétséges, hogy szombaton bevetheti-e a 26 éves válogatott támadót.

„Nem épült fel teljesen, úgyhogy most meg kell várnunk, mit hoznak a következő napok. Természetesen mindent megteszünk, hogy felépüljön, ahogy eddig is megtettünk mindent, de nem volt megfelelő állapotban, így egyelőre várnunk kell” – mondta Ferguson.

A két csapat szeptemberi, Lisszabonban 1–1-es döntetlennel végződő mérkőzése után a „vörös ördögök” újabb hazai pontvesztése azt jelenti, hogy a C-csoport tabelláját a Benfica vezeti a Manchester Uniteddel azonos pontszámmal, az egymás elleni kedvezőbb eredménnyel.

Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
12 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
23 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
24 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
31 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
51 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
1 órája

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
1 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik