
Egyéb egyéni
3 órája
Szinkronkorcsolya-vb: tizedik lett a magyar csapat
A magyarok a rövidprogram után a kilencedik helyről várták a szombati folytatást, és a pénteken szerzett 64,49 pont után kűrjükre 120,07 pontot kaptak.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában
A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
15 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében
A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
23 órája

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen
A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
Tegnap, 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős
András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
Tegnap, 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban
Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
Tegnap, 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában
A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek
Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:22

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:05

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:20

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten
Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
Tegnap, 8:55

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben
Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott
Népszerű cikkek
Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam
Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban
NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
2008.11.12. 14:02
Vancouver 2010: sízőink hat-hét, deszkásaink három kvótában bíznak
Kevesebb mint másfél évvel a vancouveri téli olimpia előtt a síelő szakágak, illetve a snowboardosok képviselői összesen 9-10 kvóta megszerzésében reménykednek – derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság egyeztetésén.

Egyéb egyéni
2008.11.12. 01:07
Kajak-kenu: görög színekben folytatja az olimpiai bajnok kajakos
Görög színekben folytatja karrierjét az athéni olimpia kajak-kenu szlalom versenyeiben az egyes kajakosok között győztes francia Benoit Peschier.

Egyéb egyéni
2008.11.12. 01:07
Úszás: újabb rövidpályás úszó-világcsúcsok születtek
Ismét megjavította a férfi 50 m-es mellúszás rövidpályás világrekordját a dél-afrikai Cameron van der Burgh, aki a stockholmi Világkupa-viadalon 14 századmásodperccel gyorsabban teljesítette a távot, mint négy napja Moszkvában, előző csúcsjavításakor. Az új legjobb idő 25.94 másodperc.

Egyéb egyéni
2008.11.12. 01:07
Sportpolitika: az illegális fogadások veszélyesek lehetnek az élsportra
Tízmilliárd dollárnál is nagyobb üzletet jelent, így a dopping mellett a legnagyobb, az élsportot fenyegető kihívás lehet az illegális fogadás, és az ezzel kapcsolatos bundázás – hangzott el egy zürichi konferencián.

Egyéb egyéni
2008.11.12. 01:07
Asztalitenisz: Jörgen Persson elődöntős Moszkvában
Lombard-BVSC sztárja, a svéd Jörgen Persson bejutott a legjobb négy közé a férfi asztaliteniszezők 150 ezer euró összdíjazású Európai Szuperkupáján, Moszkvában.

Egyéb egyéni
2008.11.12. 01:07
Utánpótlás: keddtől Grosics Gyula nevét viseli az újbudai sportiskola
Kedden felvette Grosics Gyula nevét a Budai Sport Általános Iskola. Az új névtáblát az Aranycsapat kapusának jelenlétében avatták fel Újbudán.

Egyéb egyéni
2008.11.12. 01:07
Sakkolimpia: 3.75 millió forint jár fejenként az aranyéremért
A magyar férfi válogatott az ötödik, a női a nyolcadik helyen lesz kiemelt a csütörtökön kezdődő drezdai sakkolimpián, amelyre 152 ország – minden idők legerősebb mezőnye – nevezett.

Egyéb egyéni
2008.11.11. 11:12
Lábtenisz: Lepsényi Boglárka világbajnok lett egyesben
Az idén a csehországi Prerovban rendezték meg az 5. női és ifjúsági lábtenisz-világbajnokságot. A versenyen 10 ország (a házigazda Csehország mellett Szlovákia, Románia, Törökország, Ausztria, Dánia, Svájc, Franciaország, Oroszország és Magyarország) képviseltette magát.

Egyéb egyéni
2008.11.11. 11:12
Játékvezetés: futballról krikettre váltott a volt FIFA-bíró
A jövőben profi krikettbíróként tevékenykedik a brit Martin Bodenham, aki korábban tagja volt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői keretének is.

Egyéb egyéni
2008.11.11. 11:12
Valóságos háború dúl a feltörekvő amerikai úszók között
EGYESÜLT ÁLLAMOK. Sok szülő és klub nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja a legmodernebb, méregdrága úszódresszt.

Egyéb egyéni
2008.11.10. 23:57
Torna: visszavonul Athén japán olimpiai bajnoka
Bejelentette visszavonulását Tomita Hirojuki, a japánok olimpiai és világbajnok tornásza.

Egyéb egyéni
2008.11.10. 23:57
Úszás: Leisel Jones Rómában nem indul, Londonban talán
Leisel Jones, az ausztrálok 23 éves úszóklasszisa kihagyja a jövő évi, római világbajnokságot, de lehet, hogy a 2012-es, londoni ötkarikás játékokon még rajthoz áll.

Egyéb egyéni
2008.11.10. 23:57
Latintánc magyar bajnokság: a Silvestri, Váradi duó nyert
Andrea Silvestri és Váradi Martina nyerte meg a latintáncok idei magyar bajnokságát. A váci viadalon a Valcer kettőse mögött a tavalyi bronzérmes duó, Magyari Róbert és Szalai Ágnes lett a második. Ezzel eldőlt, hogy a Silvestri, Váradi, és a Magyari, Szalai páros képviseli Magyarországot a decemberi világbajnokságon, amelyet Melbourne-ben rendeznek meg.

Egyéb egyéni
2008.11.10. 23:57
Torna: megnyitja kapuit Csollány Szilveszter tornaiskolája
Hétfőn megnyitja kapuit a Sydneyben olimpiai bajnok Csollány Szilveszter soproni tornaiskolája. A gyűrűn nem csak ötkarikás, hanem világ- és Európa-bajnok tornász egy kellemes, tiszta, barátságos légkörű tornateremben fogadja a sportág iránt érdeklődőket, és a foglalkozásokat maga tartja.

Egyéb egyéni
2008.11.10. 23:57
Kajak-kenu: Kovács Katalin a Honvédban folytatja pályafutását
A Domino-Honvédban, Csipes Ferenc irányításával készül fel a következő évek világversenyeire Kovács Katalin kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki ismét megerősítette, hogy a 2012-es londoni ötkarikás játékokig folytatja a pályafutását.

Egyéb egyéni
2008.11.10. 23:57
Cselgáncs: német bajnok lett Ungvári Miklós az Abensberggel
Német bajnok lett a TSV Abensberg csapatával a cselgáncsozó Ungvári Miklós. A négyes döntőre Abensbergben került sor, és a 66 kg-os, kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Ungvári – a judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint – az Ettlingen elleni elődöntőben az első párharcban volt érdekelt, s ott ipponnal múlta felül Patrick Siegert. A fináléban, a Grosshadern ellen is ő kezdett: Gabriel Gillessen ellen már egy-egy koka, jukó és vazaari szerepelt a neve mellett, amikor ipponnal győzött.
2648
/
3035













