Fogathajtás: Lázár Zoltán nyert kettesben, Dobrovitz négyesben

2009.05.04. 02:04
Címkék
A ketteseknél Lázár Zoltán, míg a négyeseknél Dobrovitz József nyerte a Fábiánsebestyénben rendezett nemzetközi fogathajtó versenyt, amely az országos bajnokság első fordulója, továbbá a kettesek számára az első válogató volt az augusztusi, kecskeméti vb-re.
"Elégedett vagyok a lovaimmal, a lipicai háromszámos, de a két félvér holland lovat most hajtottam először versenyen, és örömmel mondhatom, hogy sok van még bennük" - mondta sikere után elégedetten a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán.Lázár számára azért volt különösen fontos a mostani diadal, mert két vasat tart a tűzben, ugyanis a négyesek legnagyobb versenyén, Aachenben is indulni szeretne. Mivel mostani győzelmével helye szinte biztos a vb-csapatban, ettől kezdve a négyesfogatára koncentrálhat. Elmondása szerint azonban a vecsési második válogatón várhatóan szintén kettesben indul majd. Mindehhez még hozzátette: a kettes- és négyesfogatba nem ugyanazok a lovak kerülnek."Az első három és a vb-címvédő Lázár Vilmos tulajdonképpen már a keretben érezheti magát, így öt hely kiadó még a vb-re - mondta Fintha Gábor szövetségi kapitány. - A díjhajtásban Lázár Vilmost leszámítva többet vártam a versenyzőktől, de a rendkívül nehéz, vb-színvonalú maraton- és akadálypálya ellenére utóbbi két számban jó eredmények születtek, így nem lehetek elégedetlen".A Lázár-fivéreken kívül további három versenyző rendelkezik világbajnoki tapasztalattal, közülük Selyben Zsolt hatodik lett, Hódi Károlynak és Nyúl Zoltánnak azonban még sok tennivalója van a fogatával.A ketteseknek ez az egyik válogató, míg a másik június elején, Vecsésen lesz, s Fintha azt követően egy meghatározott pontrendszer alapján jelöli ki azt a kilenc fogatot, amely indulhat a kecskeméti vb-n.Az egyesek között Bartlomiej Kwiatek révén lengyel siker született.

akadályhajtás

egyesek
1. Gáspár Szilvia 4,36 hibapont
2. Fábián László 4,76
3. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 6,00

kettesek
1. Rákóczi Gergő (román) 0
2. Kákonyi Norbert 1,87
3. Farkas László 3,00

négyesek
1. Daniel Würgler (svájci) 0
2. Juhász László 0
3. Dobrovitz József 3,00

akadályhajtás

egyesek
1. Gáspár Szilvia 4,36 hibapont
2. Fábián László 4,76
3. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 6,00

kettesek
1. Rákóczi Gergő (román) 0
2. Kákonyi Norbert 1,87
3. Farkas László 3,00

négyesek
1. Daniel Würgler (svájci) 0
2. Juhász László 0
3. Dobrovitz József 3,00


A végeredmények

egyesek
1. Kwiatek 137,54 hibapont
2. Fábián 149,92
3. Gáspár 151,50

kettesek
1. Lázár Zoltán 124,94
2. Varga Péter 129,61
3. ifjabb Juhász László 132,64
négyesek
1. Dobrovitz 133,96
2. Móró Lajos 148,45
3. Jiri Nesvacil (cseh) 158,37
Legfrissebb hírek

Ádám Martin: A Győr jobb csapat, mint a Fradi

Labdarúgó NB I
7 perce

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
19 perce

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
38 perce

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
40 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye: a CSM Bucuresti és a Brest jutott tovább vasárnap

Kézilabda
46 perce

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
54 perce

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
57 perce

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik