Egyéb egyéni
16 órája

Szinkronkorcsolya-vb: tizedik lett a magyar csapat

A mieink a rövidprogram után a kilencedik helyről várták a szombati folytatást, és a pénteken szerzett 64,49 pont után kűrjükre 120,07 pontot kaptak.
16 órája

Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

17 órája

Triatlon Európa-kupa: Szalai Fanni nyerte az elit női viadalt Monte Gordóban

19 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

A fináléban az első két ötös sorozat után a második helyen állt, sőt, a 14. lövést követően is ebben a pozícióban volt, a 15. lövése viszont nem sikerült.

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:33

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen

A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten

Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent

Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:22

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 13:20

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 08:55

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Népszerű cikkek

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2008.12.01. 02:10

Vívás: Pető Réka harmadik a müncheni kardversenyen

Pető Réka az elődöntőig jutott, így a harmadik helyen végzett a müncheni nemzetközi női kardversenyen.
Egyéb egyéni
2008.12.01. 02:10

Rövid pályás úszó Eb: Cseh László csak váltóban indul Rijekában

Nem indul egyéniben, csak a 4x50 méteres vegyes váltóban Cseh László a december 11. és 14. között rendezendő rijekai rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.12.01. 02:10

Sakk: egy pontra olvadt a kanizsaiak előnye a csapatbajnokságban

A Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg 9.5:2.5-re legyőzte a BEAC-ot a hazai csapatbajnokság első osztályának harmadik játéknapján. A Viswanathan Anand, Alexei Shirov és Polgár Judit nélkül felálló Nagykanizsa csak 8.5:3.5-re nyert a Pénzügyőr otthonában, de a tabellát továbbra is vezeti, előnye egy pont a címvédő egerszegiek előtt.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 15:58

Úszás: nemzeti hatáskörben marad az új szerelések tiltása

A LEN, az Európai Úszószövetség elnöksége úgy határozott, nem hoz általános szabályozást az új "csodadresszek" ügyében, elfogadásukról vagy tiltásukről meghagyja a döntést a nemzeti szövetségek hatáskörében.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 15:58

Úszás: Britta Steffen Londonig nem vonul vissza

Britta Steffen, a női 50 és 100 méteres gyorsúszás pekingi olimpiai bajnoka még a 2012-es londoni játékokon is szeretne elindulni.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 15:58

Súlyemelés: magyar ezüstérem a főiskolások világbajnokságán

Nagy Péter személyében magyar súlyemelő is érmet szerzett a sportág első alkalommal kiírt egyetemi és főiskolai világbajnokságán: a szegediek erős embere nehézsúlyban végzett másodikként.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 15:58

Golf: 1.7 millió dollárt kerestek Világkupa-sikerükkel a svédek

Robert Karlsson és Henrik Stenson révén svéd csapatgyőzelem született a kínai Sencsenben rendezett golf Világkupán.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 15:58

Úszás: régi-új vezérkar az önállósodó hosszútávúszóknál

Az új olimpiai ciklusra is az eddigi elnök, Szabó Zoltán vezetésével készülnek a hazai hosszútávúszók, akiknél azért akadnak változások az irányításban – tudatta az önállósodó „vizes” szövetség vasárnap az MTI-vel.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 15:58

Berki Krisztián hibázott, de egy rontással is a „ló mestere” lett

TORNA MESTERFOKÚ BAJNOKSÁG. A nőknél minden szeren más diadalmaskodott, a férfiaknál Rácz Attila nyert két aranyérmet.
Egyéb egyéni
2008.11.30. 01:32

Vívás: házidöntőt rendeztek a magyarok Münchenben

A hónap elején junior Európa-bajnoki címet szerző Iliász Nikolász nyerte a müncheni nemzetközi férfi kardversenyt, mégpedig úgy, hogy a döntőben egy másik magyarnál, Lontay Balázsnál bizonyult jobbnak 15–12-re.
Egyéb egyéni
2008.11.29. 16:20

Kajak-kenu: Vaskuti az ICF alelnöke lett, változás a vb-programban

Vaskuti Istvánt a szervezet első alelnökévé választotta a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) kongresszusa. A római tanácskozáson arról is döntés született, hogy a jövő évi világbajnokság programjában marad ugyan az eddigi 27 szám, de három közülük megváltozik.
Egyéb egyéni
2008.11.29. 16:20

Paralimpia: az MPB kéri felvételét a Magyar Olimpiai Bizottságba

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közgyűlése elfogadta azt a javaslatot, hogy a szervezet kéri tagfelvételét a Magyar Olimpiai Bizottságba (MOB).
Egyéb egyéni
2008.11.29. 15:37

Meglepetés a nőknél a mesterfokú bajnokság első napján

TORNA. Gombás Laura az összetett versenyben általános meglepetésre legyőzte a pekingi olimpián is részt vevő Böczögő Dorinát.
Egyéb egyéni
2008.11.29. 15:36

Úszás: Julia Smit világcsúcsot ért el 400 m vegyesen

Az amerikai Julia Smit 4:25.87 perccel új világcsúcsot állított fel a 400 méteres vegyes úszásban a Kanada Kupa elnevezésű rövid pályás viadalon.
Egyéb egyéni
2008.11.29. 15:36

Tenisz: Patay László maradt az MTSZ elnöke

A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) szombati rendkívüli közgyűlésén – egyhangúlag – további négy évre Patay Lászlót választották meg elnökének.
Egyéb egyéni
2008.11.29. 15:36

Rövid pályás gyorskorcsolya: Galambos 6. a pekingi Világkupán

Galambos Gábor a hatodik helyen végzett a rövid pályás gyorskorcsolyázók pekingi Világkupa-versenyén 500 méteren. A magyar fiú a döntőbe jutásért zajló futamban kifejezetten jó időt futott (42.804), ez azonban nem volt elég a fináléba kerüléshez.

2640

/

3035