Hegymászás: megvan a magyar hegymászás tizedik nyolcezrese

2009.05.19. 12:46
Címkék
A „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat szervezésében indult 2009-es Manaslu-expedíció elérte a célját, hiszen helyi (nepáli) idő szerint délelőtt 10 órakor Erőss Zsolt, hazánk legeredményesebb magashegyi hegymászója elérte a 8156 méter magas Manaslu fő csúcsát!
A kedvező időjárási előrejelzések után ma hajnalban indult csúcstámadási kísérlet sikerrel zárult. Erőss Zsolt nepáli idő szerint 10 órakor elérte a fő csúcsot, a "Rocky Summit"-ot. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a legtöbb hegymászó már nem teljesíti a legfelső szakaszt, amely egy kitett, veszélyes sziklás rész, hanem beérik egy alacsonyabb hellyel is.Erőss Zsolt viszont nem így tett, ő valóban a Manaslu legmagasabb pontját érte el. Kollár Lajos expedícióvezető szerint Szabó Levente lemaradt, nem biztos a csúcstámadásának sikere, ellenben Barna Dánielé az lehet, ő már nem sokkal a csúcs alatt tartózkodhat.Ezzel a magyar expedíciós hegymászás a tizedik nyolcezrest hódította meg a létező tizennégyből, Erőss Zsolt pedig már a nyolcadikat! A 2008-as sikeres Makalu-expedíció után tehát újabb nagy sikert könyvelhet el a „Magyarok a világ nyolcezresein”, hiszen a most elért Manaslu a világ negyedik legveszélyesebb és legnehezebben megmászható nyolcezresének számít.
Legfrissebb hírek

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
11 perce

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
25 perce

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
37 perce

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
1 órája

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
1 órája

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik