Egyéb egyéni
15 órája

Szinkronkorcsolya-vb: tizedik lett a magyar csapat

A mieink a rövidprogram után a kilencedik helyről várták a szombati folytatást, és a pénteken szerzett 64,49 pont után kűrjükre 120,07 pontot kaptak.
15 órája

Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

15 órája

Triatlon Európa-kupa: Szalai Fanni nyerte az elit női viadalt Monte Gordóban

18 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

A fináléban az első két ötös sorozat után a második helyen állt, sőt, a 14. lövést követően is ebben a pozícióban volt, a 15. lövése viszont nem sikerült.

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:33

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen

A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten

Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent

Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:22

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 13:20

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 08:55

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Népszerű cikkek

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2008.11.29. 15:36

Torna, mesterfokú ob: Hetrovics Marcell és Gombás Laura sikere

Hetrovics Marcell és Gombás Laura sikerét hozta a tornászok mesterfokú bajnokságának egyéni összetett versenye, amelyet a Tippmix-kupáért rendeztek Budapesten.
Egyéb egyéni
2008.11.29. 01:58

Torna csapatbajnokság: ferencvárosi és békéscsabai siker

A férfiaknál ferencvárosi, a nőknél békéscsabai siker született a tornászok csapatbajnokságán, melyet az Írókéz Kupáért rendeztek.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

London 2012: a cél, hogy ne legyenek üres székek az olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megpróbálja kideríteni, pontosan mi volt az oka annak, hogy a pekingi játékokon helyek maradtak üresen, és el akarja érni, hogy az eset ne fordulhasson elő a 2012-es londoni olimpián.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

London 2012: átadták az első helyszínt, a vitorlásközpontot

Hivatalosan átadták a 2012-es londoni olimpia első elkészült helyszínét, a nemzetközi vitorlásközpontot.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

Úszás: Kovács Emese bal vállát valószínűleg meg kell műteni

Alig két hete, a rövid pályás országos bajnokság harmadik napján kiugrott a bal válla Kovács Emesének, s a fájdalom azóta sem akar múlni. Könnyen elképzelhető, hogy műteni kell – erről dönt pénteken egy háromtagú orvosi konzílium (dr. Kausz István, a válogatott, dr. Tállay András, az olimpiai csapat vezető orvosa, dr. Pavlik Attila vállspecialista), s természetesen ott lesz a megbeszélésen Kovács Emese, valamint edzője, Turi György is.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

Öttusa: négy pályázat érkezett a kapitányi posztra

Négyen adták be a pályázatukat az öttusázók szövetségi kapitányi posztjaira.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

Asztalitenisz, varsói Pro Tour: Kertai Rita korai búcsúja

Kertai Rita kikapott a fehérorosz Veronika Pavlovicstól a 64 között, így búcsúzott az asztaliteniszezők varsói Pro Tour-viadalától.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

Úszás: újratemették a hazai úszósport alapítóját

Ünnepélyesen újratemették Szekrényessy Kálmánt, a hazai úszósport alapítóját, aki első magyarként úszta át a Balatont.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

Vívás: Nébald, Kulcsár és Szekeres irányít, Gémesi lemondott

Nébald György, Kulcsár Győző és Szekeres Pál irányítja a jövőben szövetségi kapitányként a kardozók, párbajtőrözők, illetve tőrözők felkészülését. A Magyar Vívószövetség (MVSZ) erről pénteki elnökségi ülésén döntött, melyen lemondott posztjáról Gémesi György elnök.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 17:46

Nébaldot, Kulcsárt és Szekerest nevezték ki szövetségi kapitánynak

VÍVÁS. A Magyar Vívószövetség pénteki elnökségi ülésén tíz év irányítás után lemondott posztjáról Gémesi György elnök.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 02:21

Asztalitenisz: Kertai Rita főtáblás a varsói Pro Touron

Kertai Rita felkerült a 64-es főtáblára az asztaliteniszezők varsói Pro Tour-viadalán. A verseny honlapja szerint Kertai mindkét selejtezős meccsét megnyerte, így jutott tovább, míg a másik magyar, Ambrus Tímea egy-egy győzelemmel és vereséggel kiesett.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 02:21

Úszás: egymilliót „kalapozna” jótékonysági célra a brit úszónő

Egymillió fontot ajánl fel három jótékonysági alapítvány – a Children In Need, a Mind és a Right to Play – javára az olimpiai bronzérmes Cassandra Patten, amennyiben megdönti a La Manche-csatorna átúszásának világcsúcsát.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 02:21

Úszás: az amerikai szövetség elnöke az esélyegyenlőség mellett

Az Amerikai Úszószövetség elnöke, Jim Wood arra kérte a Nemzetközi Úszószövetséget, hogy változtasson a Speedo LZR nevű szuperdresszének használati szabályain az esélyegyenlőség jegyében.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 02:21

Krikett: a terrortámadások miatt nem folytatja túráját az angol csapat

A mumbai, több mint száz áldozatot követelő terrortámadások miatt nem folytatja indiai túráját az angol válogatott.
Egyéb egyéni
2008.11.28. 02:21

Gyász: elhunyt Somogyi Géza, a hazai karateélet jelentős alakja

Meghalt Somogyi Géza, a hazai karateélet jelentős alakja. Keményen viselt, hosszan tartó betegség után, 80 éves korában, csütörtök hajnalban érte a halál – tudatta a család az MTI-vel.
Egyéb egyéni
2008.11.27. 02:09

KSI: Kozák, Kasza és Sáfrán az év sportolói

Az olimpiai ezüstérmes kajakos, Kozák Danuta, valamint – megosztva – az öttusázó Kasza Róbert és a kenus Sáfrán Mátyás érdemelte ki az Év sportolója címet a KSI SE-ben.

2641

/

3035