Lósport: Overdose nem indul a két ascoti futamon sem

2009.05.19. 23:48
Címkék
A két júniusi, ascoti versenyen sem indul Overdose, az eddig mind a 12 futamán veretlen magyar ló, mivel továbbra sem jött teljesen rendbe a két első lába. A május 23-i Haydock Parkba tervezett futást már korábban lemondta a ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán.
„Sajnos szertefoszlottak azok az álmok, hogy június 16-án és 20-án Ascotban futhasson” – jelentette ki Mikóczy a Pannoniaoverdose.hu-nak.„Ez sem állatorvosi szempontból, sem pedig a ló iránti tiszteletből és elkötelezettségből nem lehetséges. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy Overdose csak 100 százalékos egészségi állapotban jelenhet meg a világ legnagyobb versenyein. Méltatlan lenne vele szemben, ha még felépülése előtt, nem kellőképpen felkészítve venne részt az ascoti megméretésen. Ezért mindkét futamból törölni fogjuk” – közölte Mikóczy.Overdose bal első lábán a budapesti versenyt követően észlelték a sérülést. Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a tályogot, és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát, és jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.Mikóczy a kezelésről elmondta, 30 cm-es homokréteget alakítottak ki, hogy minél puhább talajon álljon „Dózi”, s a túlterhelés ne a patán jelentkezzen. Továbbá speciális patapapucsok kerültek a lábaira, hogy a terhelést a patákról átvigyék a lábak felsőbb részeire.„Vélhetően a hét közepére vagy végére gyulladásmentessé válnak a lábai. Viszont ezzel párhuzamosan szigorú, fehérjementes diétán lesz, azaz csak szénán és sárgarépán él. Ez jelentős súlyveszteséget fog eredményezni, de a gyógyulási folyamathoz okvetlenül szükséges. Várhatóan a hét végén kezdődhet el a rehabilitáció, azaz a fizikai állapotának helyreállítása” – mondta a jövőt illetően Mikóczy.
Legfrissebb hírek

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
9 perce

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
23 perce

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
35 perce

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
1 órája

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
1 órája

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik