
Angol labdarúgás
Tegnap, 14:41
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
15 099
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2016.03.14. 13:50
Chelsea: Terry Dániában köthet ki mint játékos-edző?
A „kékek” legendája még reménykedik a maradásban, de Katarból, Kínából és az MLS-ből is keresik.

Angol labdarúgás
2016.03.14. 12:08
Leicester: „Mehetsz, de nem tudom, máshol mi lesz veled”
Claudio Ranieri szerint senki sem távozik a csapatától • Rafa Benítezt kérték, hagyja ki a Leicester elleni meccset.

Angol labdarúgás
2016.03.14. 10:36
PL: Ferguson szerint „messze ő” a szezon legjobb játékosa
Nem Vardy, nem Mahrez, nem Özil és nem is Kane. Hivatalosan aligha ő lesz a PL MVP-je.

Angol labdarúgás
2016.03.14. 07:56
Anglia: „Csak a rend kedvéért, Diego nem harapott meg”
Mégis szövetségi vizsgálat és az egymeccsesnél hosszabb eltiltás várhat a Chelsea támadójára.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 23:35
Hétfői sportműsor: pályán Guzmicsék, Dzsudzsákék és a Leicester
A PL-éllovas a Newcastle Unitedot fogadja • Vendégségben a Bursaspor és a Wisla Kraków.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 18:54
Videó: Payet óriási gólt rúgott a Manchester United kapujába
Dimitri Payet szabadrúgásgóljával szerezte meg a vezetést a West Ham United a Manchester United ellen az angol labdarúgó FA-kupa-mérkőzés 68. percében. A 84. percben egyenlített az MU Anthony Martial révén.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 18:53
FA-kupa: az MU kiharcolta a döntetlent, utazhat Londonba
Egy nagyágyú még versenyben maradt, de nem sokon múlt, hogy az MU is kiessen.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 18:53
PL: Kane beérte Vardyt a góllövőlista élén, nyert a Tottenham
A londoni gárda két pontra van az éllovas Leicestertől, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 16:29
Videó: hatalmas bombával sokkolták az Arsenalt
A Watford óriási góllal növelte előnyét az Arsenal ellen az angol labdarúgó FA-kupa-mérkőzésen. Íme, Adlene Guedioura találata, amellyel csapata már 2–0-s vezetésre tett szert!

Angol labdarúgás
2016.03.13. 16:24
FA-kupa: drámai végjáték, kiesett a címvédő Arsenal
A Watford az Emiratesben harcolta ki a továbbjutást, 14 éve nem történt ilyen az „ágyúsokkal”.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 15:25
Chelsea: „Én voltam az első számú jelölt, nem Conte”
Az argentin mester konkrétan megerősítette, hogy ki lesz a londoniak új menedzsere.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 13:28
PL: busás bónusz üti Benítez markát, ha bent maradnak!
A spanyol szakember éves madridi fizetését kapja, ha sikerrel jár a Newcastle élén.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 10:50
PL: ez a klub lesz az angol bajnok – Ferguson szerint
Picit segítünk: nem a Manchester Unitedre tippel a skót edzőlegenda.

Angol labdarúgás
2016.03.13. 07:50
FA-kupa: „Costára tudatosan utaztak, de a szabályokon belül”
A csatár megbánta tettét, de tagadja a harapást • Ez volt az első piros lapja a Chelsea-ben.

Angol labdarúgás
2016.03.12. 20:51
FA-kupa: Diego Costa leköpte a bírót, és megharapta Barryt?
A spanyol támadó mindent megtett első chelsea-s kiállításáért – sikerrel járt.

Angol labdarúgás
2016.03.12. 20:30
Videó: Lukaku elképesztő – négy védőt vert át a cselsorozattal
Óriási cselsorozat végén lőtt gólt Romelu Lukaku, az Everton belga válogatott játékosa a Chelsea elleni labdarúgó FA-kupa-mérkőzésen.
1063
/
2670











