MU: nem késlekedtek, megvan Rashford új szerződése – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.30. 14:51
null
Marcus Rashford szerződést hosszabbított a Manchester Uniteddel (Fotó: manutd.com)
A Premier League-ben szereplő Manchester United meghosszabbította a 18 esztendős, csodagyerekként számon tartott Marcus Rashford szerződését – adta hírül a klub hivatalos honlapján.

 

A fiatal támadó szerződése 2017 júniusában járt volna le. Az új megállapodás plusz három évvel toldotta meg az előzőt, Rashford ennek értelmében 2020-ig marad a Manchester Unitednél.

A kontraktusban továbbá szerepel egy opciós év is.

Rashford bombaként robbant be az MU színeiben, miután 17 mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett – betalált többek között az Arsenalnak és a Manchester Citynek. A fiatal játékos emellett meghívót kapott az angol válogatottba is, amelyben első összecsapásán szintén eredményes volt.

Rashford mellett a 19 esztendős Cameron Borthwick-Jackson is új szerződést kötött a „vörös ördögökkel”. Az ő új megállapodása is 2020-ig szól, ebben szintén szerepel egy plusz opciós év.

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
6 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
Tegnap, 13:30

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55