Még több tenisz
Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye
Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben
Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban
Népszerű cikkek
Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában
Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna
Tenisz: Jack Draper idén már nem lép többet pályára

Tenisz
2009.11.19. 18:37
Tenisz: Murray és Del Potro játssza a nyitómérkőzést az ATP-vb-n
Mint tegnap beszámoltunk róla, elkészítették a jövő heti ATP-vb csoportjainak beosztását. Mára az is kiderült, hogy az A-csoportban szereplő brit Andy Murray és az argentin Juan Martin del Potro játssza a londoni torna nyitómérkőzését vasárnap.

Tenisz
2009.11.19. 12:16
Tenisz: Balázs Attila sorozatban negyedik versenyén jutott el a döntőbe
Úgy látszik, újabban nem tudja a döntőnél alább adni Balázs Attila: 21 éves Davis-kupa-játékosunk a negyedik egymást követő versenyén jutott el a fináléig. Ráadásul mind a négy 15 000 dolláros torna volt, tehát eggyel magasabb kategóriás, mint amilyeneken korábbi sikereit aratta, és mivel a legutóbbit meg is nyerte, immár kilenc meccses győzelmi szériában van.

Tenisz
2009.11.18. 19:07
NSO Tv: Szávay sikeresebb évre számít a hullámvölgyek után
A szerda délutáni budapesti sajtóbeszélgetésen Szávay Ágnes és menedzsere évértékelőt tartott, ahol az esztendő sikerei és kudarcai mellett a következő szezonról is szó esett. Nézze meg a 20 éves teniszezőnővel készített interjúnkat!

Tenisz
2009.11.18. 15:03
Tenisz: Szávay Ágnes nem rivalizál Czink Melindával
Felemás esztendőt zárt Szávay Ágnes, aki évértékelő sajtóbeszélgetésén elmondta, hullámvölggyel indult és azzal is végződött az idei szereplése, a csúcspont pedig számára a budapesti Grand Prix megnyerése volt. A világranglista 40. helyén álló teniszező elárulta, jövőre nemcsak a legrangosabb versenyeken fog elindulni, több kisebb tornán is részt vesz majd.

Tenisz
2009.11.16. 11:16
Tenisz: egy változás van a legjobb tízben a férfi világranglistán
A férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján az első tízben csak egy változás történt az elmúlt heti rangsorhoz képest. Az elmúlt heti párizsi tornán a legjobb nyolc közé jutó svéd Robin Söderling megelőzte a francia Jo-Wilfried Tsongát, és ezzel feljött a 9. helyre.

Tenisz
2009.11.15. 18:07
Tenisz: Djokovics rövidítésben győzte le Monfilst a párizsi fináléban
Novak Djokovics a bázeli tenisztornán aratott győzelme után egy héttel a párizsi Bércy-csarnokban sem talált legyőzőre, a fináléban – hatalmas küzdelemben – három játszma után verte meg a hazai közönség által támogatott Gaël Monfilst.

Tenisz
2009.11.14. 16:28
Tenisz: a kilences győzelmi sorozatnál járó Babos ismét döntős
Egy héten belül másodszor játszhat döntőt 10 ezer dolláros felnőttversenyen Babos Tímea. A nagy-britanniai Jerseyben Elixane Lechemia (8.) és Stéphanie Vongsouthi (1.) után már a harmadik franciát búcsúztatta, miután két sima szettben (6:4, 6:3) legyőzte a harmadikként rangsorolt Kinnie Laisne-t.
1440
/
2152





























