Kosárlabda
14 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

A Szolnok a harmadik negyedet 17 ponttal nyerte meg, de ez is kevés volt az idegenbeli sikerhez.

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves bedobó, aki korábban nemzeti csapatunk kapitánya is volt, úgy döntött, a csúcson hagyja abba.
Kosárlabda
Tegnap, 9:01

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

A bosnyák vezetőedzővel kétszer is az ötödik helyen végzett a fővárosi együttes.
Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Az első kiemeltek helyett így a Cleveland Cavaliers csatázhat a nagydöntőbe jutásért.
Amerikai sportok
2026.05.18. 08:17

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Térfélcsere után húsz pont fölé nőtt a hazaiak előnye, innen pedig már nem volt visszaút a rivális számára.
Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Lábsérülése miatt vasárnap még biztosan nem kezdi meg az idei amerikai szezonját Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar válogatott kosárlabdázója.
Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Le'Tre Darthard 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Falco elleni döntő első meccsén.
Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

A Pécs sorozatban harmadszor, a Körmend ötödször szenvedett vereséget.
Kosárlabda
2026.05.16. 20:41

Az idén már a Szolnok tűnik a férfi kosárlabda NB I fináléjában a favoritnak

KEZDÉS: 20.00. A tavalyi fináléval ellentétben most az Olaj győzelme tűnik valószínűbbnek a Falco elleni, szombaton kezdődő döntőben.
Kosárlabda
2026.05.16. 14:30

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

A meccs legjobbja a hazaiakat erősítő Isaiah Bigelow lett 27 ponttal.
Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

„Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is.”
Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

A somogyiak és a paksiak is 3–0-ra kaptak ki az elődöntőben.
Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Magyar Bianka vezetőedző pedig folytatja két éve megkezdett munkáját a tolnai klubnál.
Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyolok kiejtették a Panathinaikoszt a mindent eldöntő meccsen, és készülhetnek a Real Madrid ellen.
Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben

Az 5. helyért zajló párharc 1–1-re áll a Fehérvárral.
Kosárlabda
2026.05.13. 21:33

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Czukorné Hollós Anna, Gulyás Ildikó, Sztojkovics Éva, Hartyáni Zsolt, Rátgéber László, Rezák László, Juhász Sándor és Tursics Sándor vehetett át emlékérmet az eseményen.
Kosárlabda
2026.05.13. 16:09
Kosárlabda
2013.10.29. 20:56

Kosárlabda Ek: úgy kapott ki az Alba, hogy egyszer sem vezetett

A favorit Himik Juzsnij nagyon simán győzött, esélyt sem hagyva a magyar csapatnak.
Kosárlabda
2013.10.29. 11:31

Kosárlabda: amerikaiak a buszbalesetet szenvedő Győrnél

Két amerikai játékost igazolt a szeptember eleji buszbaleset miatt betöltetlen helyekre a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata.
Kosárlabda
2013.10.28. 22:12

Férfi kosár Adria-liga: a Crvena zvezda kiütötte a Szolnokot

A szerb csapat már a találkozó elején faképnél hagyta a magyar együttest, és végül 26 ponttal nyert.
Kosárlabda
2013.10.28. 20:28

Kosárlabda: tízpontos ausztrál győzelem az MTK ellen

A Magyarországon tartózkodó ausztrál junior női válogatott a győri vereséget követően hétfőn este az MTK-Budapest csapatával csapott össze.
Kosárlabda
2013.10.28. 12:32

Női kosár: újra pályán a Győr és amputált lábú játékosa - fotó

A hét végén már hazai környezetben is pályára léptek Semsei Barbaráék.
Kosárlabda
2013.10.27. 19:55

Férfi kosár NB I: 9 pontos szombathelyi vereség Pécsett

Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának ötödik fordulójában a Pécs hazai környezetben kilenc ponttal nyert a Szombathely ellen.
Kosárlabda
2013.10.27. 19:11

Női kosár KEL: kétpontos pécsi siker idegenben

A PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapata kétpontos győzelmet aratott Iglón a szlovák Spisska Nova Ves vendégeként a Közép-európai Ligában.
Kosárlabda
2013.10.26. 20:06

Férfi kosár NB I: egy perc, egy kéz, három döntő tripla

Két hazai győzelem a férfi kosárlabda NB I 5. fordulójának szombati játéknapján: a Kaposvár a hajrában triplaesőt zúdítva fordított az Alba Fehérvár ellen (92–83), míg a Sopron átmeneti visszaesést követően vette vissza a kezdeményezést a Körmend ellen (74–66).
Kosárlabda
2013.10.26. 18:51

Női kosár KEL: a Sopron nagy csatában legyőzte a DVTK-t

A Sopron idegenben 70–62-re legyőzte a DVTK-t a női kosárlabda Közép-európai Liga 7. fordulójának szombati játéknapján. A Cegléd idegenben súlyos vereséget szenvedett a somorjaiaktól.
Kosárlabda
2013.10.26. 00:32

Férfi kosár Euroliga: Hanga csapata megúszta a megalázást a Pana ellen

Péntek este hét mérkőzéssel zárult le az Euroliga alapszakasz-csoportkörének második fordulója, s most bizony elmaradtak a meglepetések, ám több kiütéses győzelem is született ezen a játéknapon. Szerencsére a Hanga Ádámot (is) nélkülöző, igencsak tartalékos Laboral Kutxa megúszta a megsemmisítő vereséget a Panathinaikosz vendégeként Cipruson. Nézzük, hogyan alakultak a találkozók!
Kosárlabda
2013.10.25. 20:28

Férfi kosár NB I: már csak egy csapat hibátlan

A Jászberényt is legyőzte, tovább száguld a Kecskemét • Az Atom nagy csatában kikapott a ZTE-től.
Kosárlabda
2013.10.25. 12:58

Videó: utolsó pillanatos triplával győzött a Detroit

Látványos megmozdulások színesítették a legutóbbi NBA-játéknapot. A következő videóban egy top 10-es válogatás látható arról, hogyan is űzik ezt a sportágat a tengerentúlon. A legtöbbet a Detroit Pistons–Minnesota Timberwolves mérkőzésből szemezgethetünk (99–98), amely az utolsó pillanatban dőlt el, Josh Smith hárompontosával.
Kosárlabda
2013.10.25. 10:55

Női kosár: a busztragédia után újra pályán a győriek

Először lépett parkettre a szeptember 7-i busztragédia után a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabdacsapata. Laklóth Annáék a szintén NB I-es Zalaegerszeg otthonában vívtak felkészülési mérkőzést, amelyet 61–60-ra meg is nyertek. Szombaton 10.30-kor már hazai környezetben az ausztrál U20-as válogatottal csapnak össze a győriek.
Kosárlabda
2013.10.25. 07:54

Férfi kosár: nincs Galata-bravúr, az Olympiakosz az úr

Csütörtök este öt találkozóval megkezdődött az Euroliga alapszakasz-csoportkörének második fordulója, s máris óriási rangadót láthattunk török–görög fronton, de elmaradt az új élgárda, a Galatasaray győzelme a címvédő Olympiakosz ellen hazai környezetben. Jöjjön a játéknap összes derbijének összefoglalója!  
Kosárlabda
2013.10.24. 20:02

Női kosár KEL: a PEAC-Pécs súlyos vereséget szenvedett

A női kosárlabda Közép-európai Liga 14. fordulójának előre hozott mérkőzésén a PEAC-Pécs hazai környezetben húszpontos vereséget szenvedett a Good Angels Kosice ellen.
Kosárlabda
2013.10.24. 19:06

Női kosár NB I: a Szekszárd legyőzte a Vasast

Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokságban a Szekszárd a Vasas vendégeként nyert hat ponttal. A különbség már a félidőben kialakult, a harmadik és a negyedik negyed döntetlent hozott. A Szekszárd harmadik meccsén másodszor nyert, a Vasas másodszor kapott ki.

637

/

1713