Kosárlabda
7 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

A Szolnok a harmadik negyedet 17 ponttal nyerte meg, de ez is kevés volt az idegenbeli sikerhez.

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves bedobó, aki korábban nemzeti csapatunk kapitánya is volt, úgy döntött, a csúcson hagyja abba.
Kosárlabda
18 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

A bosnyák vezetőedzővel kétszer is az ötödik helyen végzett a fővárosi együttes.
Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Az első kiemeltek helyett így a Cleveland Cavaliers csatázhat a nagydöntőbe jutásért.
Amerikai sportok
2026.05.18. 08:17

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Térfélcsere után húsz pont fölé nőtt a hazaiak előnye, innen pedig már nem volt visszaút a rivális számára.
Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Lábsérülése miatt vasárnap még biztosan nem kezdi meg az idei amerikai szezonját Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar válogatott kosárlabdázója.
Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Le'Tre Darthard 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Falco elleni döntő első meccsén.
Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

A Pécs sorozatban harmadszor, a Körmend ötödször szenvedett vereséget.
Kosárlabda
2026.05.16. 20:41

Az idén már a Szolnok tűnik a férfi kosárlabda NB I fináléjában a favoritnak

KEZDÉS: 20.00. A tavalyi fináléval ellentétben most az Olaj győzelme tűnik valószínűbbnek a Falco elleni, szombaton kezdődő döntőben.
Kosárlabda
2026.05.16. 14:30

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

A meccs legjobbja a hazaiakat erősítő Isaiah Bigelow lett 27 ponttal.
Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

„Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is.”
Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

A somogyiak és a paksiak is 3–0-ra kaptak ki az elődöntőben.
Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Magyar Bianka vezetőedző pedig folytatja két éve megkezdett munkáját a tolnai klubnál.
Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyolok kiejtették a Panathinaikoszt a mindent eldöntő meccsen, és készülhetnek a Real Madrid ellen.
Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben

Az 5. helyért zajló párharc 1–1-re áll a Fehérvárral.
Kosárlabda
2026.05.13. 21:33

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Czukorné Hollós Anna, Gulyás Ildikó, Sztojkovics Éva, Hartyáni Zsolt, Rátgéber László, Rezák László, Juhász Sándor és Tursics Sándor vehetett át emlékérmet az eseményen.
Kosárlabda
2026.05.13. 16:09
Kosárlabda
2013.11.29. 19:42

Férfi kosár NB I: a PVSK magabiztosan legyőzte a ZTE-t

A PVSK a 33 pontos Veljko Budimir vezérletével legyőzte a ZTE-t a férfi kosárlabda NB I 10. fordulójának pénteki mérkőzésén. A vendégek egy negyed után még vezettek, de a második tíz percben tíz ponttal többet szerzett a PVSK, és utána már nem engedte ki a kezéből az előnyt.
Kosárlabda
2013.11.28. 23:41

Férfi kosár Euroliga: újra nyert a címvédő és a Real Madrid

A férfi kosárlabda Euroliga csoportkörének 7. fordulójában a címvédő Olympiakosz és a Real Madrid is nyert, így a görög és a spanyol csapat is megőrizte százszázalékos mérlegét.
Kosárlabda
2013.11.28. 21:11

Videó: sorozatban 21 triplát dobott be a Barca klasszisa

Nagy éljenzésben részesítették a szurkolók Juan Carlos Navarrót, a Barcelona kosárlabdacsapatának csillagát a Partizan Beograd elleni Euroliga-mérkőzés előtt. Navarro a bemelegítés részeként a hárompontos dobásokat is gyakorolta, igen eredményesen, mert sorozatban 21-szer talált a gyűrűbe.
Kosárlabda
2013.11.28. 19:49

Női kosár Ek: két büntető okozta a PEAC-Pécs vesztét

A PEAC-Pécs hazai pályán 62–60-ra kikapott a francia Nantes-tól a női kosárlabda Európa-kupa F-csoportjának 4. fordulójában.
Kosárlabda
2013.11.28. 19:28

Női kosár Euroliga: a Schio is túl erős volt a Győrnek

Natasa Kovacsevics a helyszínen szurkolt korábbi társainak, akik 14 ponttal kaptak ki Honti Katáéktól.
Kosárlabda
2013.11.28. 18:33

Női kosár Ek: az utolsó percre maradt a döntés Miskolcon

Az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata hazai pályán fordulatos mérkőzésen 72–67-es vereséget szenvedett az Európa-kupában a francia Landestől.
Kosárlabda
2013.11.27. 20:33

Női kosár Európa-kupa: nem volt esélye a PINKK Pécsnek

A PINKK Pécsi 424 hazai környezetben 70–53-as vereséget szenvedett a francia Tarbes együttesétől a női kosárlabda Európa-kupa negyedik fordulójának csütörtöki mérkőzésén.
Kosárlabda
2013.11.27. 20:17

Férfi kosár Európa-kupa: az Alba majdnem elkapta a PAOK-ot

A fehérváriak a 2. negyedben összeszedett hátrányból visszakapaszkodtak, de fordítani nem tudtak.
Kosárlabda
2013.11.27. 19:40

Női kosár Euroliga: a Wisla győzni tudott Sopronban

Csak az utolsó negyedet nyerte meg a magyar csapat, amely nem bírt a lengyelek magasembereivel.
Kosárlabda
2013.11.27. 19:37

Férfi kosár NB I: sima paksi siker a Körmend ellen

Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata sima, 98–82-es győzelmet aratott a tartalékos Körmend ellen az NB I egyetlen szerdai mérkőzésén.
Kosárlabda
2013.11.27. 06:58

Kosárlabda: a szerbek NOB-díjra terjesztik fel Kovacsevicset

A Szerb Olimpiai Bizottság (OKS) nemzetközi különdíjjal jutalmazná a NOB részéről a győri kosárlabdacsapattal szeptember elején súlyos buszbalesetet szenvedő s bal lábát térd alatt elvesztő Natasa Kovacsevicset, aki a baleset után elképesztő akaratról és kitartásról tett tanúbizonyságot.
Kosárlabda
2013.11.26. 16:34

Férfi kosár Eurochallenge: a Jászberény harmadik veresége

Harmadik mérkőzésén a harmadik vereségét szenvedte el a Jászberény a férfi kosárlabda Eurochallenge-sorozatban. A jászberényiek ezúttal az orosz Jekatyerinburg vendégeként kaptak ki hosszabbításos mérkőzésen három ponttal.
Kosárlabda
2013.11.25. 12:37

Kosár: Az erő onnét jön, ahonnan korábban - Kovacsevics

„A legnagyobb kívánságom, hogy kapcsolatban maradjak a sporttal és ismét szeretnék játszani!”
Kosárlabda
2013.11.24. 20:10

Női kosár, KEL: a Cegléd tizenegyedik veresége

A női kosárlabda Közép-európai Liga alapszakaszának 12. fordulójában tizenegyedik vereségét szenvedte el, így továbbra is nyeretlen a Ceglédi EKK, amely otthon a Novi Zagrebtől kapott ki 26 ponttal. A vendégek már az első negyedben 27 pontot szereztek, és a harmadik negyedben ugrottak meg.
Kosárlabda
2013.11.24. 18:43

Férfi kosár, Adria-liga: a Buducsnoszt nyert Szolnokon

Az Olaj szinte csak kapaszkodott, végül 9 ponttal kikapott és 3/6-ra módosult a mérlege.
Kosárlabda
2013.11.24. 09:59

Kosár: a 7. percre elfáradt a bíró - félbeszakadt a meccs

A SMAFC–Vadmacskák juniormeccs 10–10-es állásnál ért véget, mert a játékvezető nem bírta tovább.

630

/

1713