Kosárlabda
3 perce

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

A Szolnok a harmadik negyedet 17 ponttal nyerte, de ez is kevés volt az idegenbeli sikerhez.

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves bedobó, aki korábban nemzeti csapatunk kapitánya is volt, úgy döntött, a csúcson hagyja abba.
Kosárlabda
11 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

A bosnyák vezetőedzővel kétszer is az ötödik helyen végzett a fővárosi együttes.
Kosárlabda
23 órája

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Az első kiemeltek helyett így a Cleveland Cavaliers csatázhat a nagydöntőbe jutásért.
Amerikai sportok
Tegnap, 8:17

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Térfélcsere után húsz pont fölé nőtt a hazaiak előnye, innen pedig már nem volt visszaút a rivális számára.
Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Lábsérülése miatt vasárnap még biztosan nem kezdi meg az idei amerikai szezonját Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar válogatott kosárlabdázója.
Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Le'Tre Darthard 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a Falco elleni döntő első meccsén.
Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

A Pécs sorozatban harmadszor, a Körmend ötödször szenvedett vereséget.
Kosárlabda
2026.05.16. 20:41

Az idén már a Szolnok tűnik a férfi kosárlabda NB I fináléjában a favoritnak

KEZDÉS: 20.00. A tavalyi fináléval ellentétben most az Olaj győzelme tűnik valószínűbbnek a Falco elleni, szombaton kezdődő döntőben.
Kosárlabda
2026.05.16. 14:30

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

A meccs legjobbja a hazaiakat erősítő Isaiah Bigelow lett 27 ponttal.
Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

„Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is.”
Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Férfi kosár NB I: kaposvári sikerrel rajtolt a bronzcsata, a Sopron lett a hetedik

A somogyiak és a paksiak is 3–0-ra kaptak ki az elődöntőben.
Kosárlabda
2026.05.14. 20:35

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Magyar Bianka vezetőedző pedig folytatja két éve megkezdett munkáját a tolnai klubnál.
Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

A spanyolok kiejtették a Panathinaikoszt a mindent eldöntő meccsen, és készülhetnek a Real Madrid ellen.
Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Egyenlített a Honvéd a helyosztón a férfi kosárlabda NB I-ben

Az 5. helyért zajló párharc 1–1-re áll a Fehérvárral.
Kosárlabda
2026.05.13. 21:33

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Czukorné Hollós Anna, Gulyás Ildikó, Sztojkovics Éva, Hartyáni Zsolt, Rátgéber László, Rezák László, Juhász Sándor és Tursics Sándor vehetett át emlékérmet az eseményen.
Kosárlabda
2026.05.13. 16:09
Kosárlabda
2014.01.06. 16:21

Női kosár NB I: válogatott játékossal erősödött a PEAC

A női kosárlabda NB I-ben szereplő PEAC-Pécsben folytatja pályafutását Raksányi Krisztina: a 36-szoros válogatott játékos másfél évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Kosárlabda
2014.01.06. 12:22

Női kosár: ugyanaz a sérülés hatodszor éri Iványi Dalmát

Immár hivatalos, hogy Iványi Dalma, a PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának rutinos irányítója részleges külső bokaszalag-szakadást szenvedett csapata szombati Közép-európai Liga-mérkőzésén, és bár gipsz nem került a lábára, több hetet ki kell hagynia – hogy pontosan mennyit, kedden derül ki.
Kosárlabda
2014.01.05. 19:59

Női kosár KEL: soproni sikerrel debütált a DVTK-edző

Győzelemmel mutatkozott be a DVTK női kosárlabdacsapatának új vezetőedzője, Maikel López: a diósgyőriek a Közép-európai Ligában 12 ponttal győztek a Sopron vendégeként.
Kosárlabda
2014.01.05. 18:58

Férfi kosár NB I: utolsó perces triplával bukott a bajnok

A Körmend elrontotta az Alba Fehérvár csarnokavatóját, El-Amin volt a vendégek hőse.
Kosárlabda
2014.01.05. 12:17

Videó: Kevin Durant 48 ponttal alázta a Minnesotát

48 ponttal járult hozzá Kevin Durant az Oklahoma City Thunder idegenbeli győzelméhez a Minnesota Timberwolves elleni mérkőzésen, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Durant sziporkázott, a pontzuhatag mellett hét lepattanót és hét asszisztot is begyűjtött.
Kosárlabda
2014.01.04. 23:07

Férfi kosár: Hanga Ádámék legyőzték a Barcelonát

Az élvonalbeli spanyol kosárlabda-bajnokság 14. fordulójában Hanga Ádám csapata, a kilencedik helyen álló Laboral Kutxa hazai pályán 76–72-es győzelmet aratott a negyedik helyezett Barcelona ellen. A több mint tizenkét percet a pályán töltő magyar légiós egy hárompontossal, két assziszttal és két lepattanó begyűjtésével vette ki a részét a sikerből. A listavezető Real Madrid 75–68-ra győzött a Zaragoza vendégeként, így sorozatban a 14. meccsét nyerte meg a bajnokságban – és a 28.-at minden sorozatot figyelembe véve –, így egy győzelemre került saját ligarekordja beállításától.
Kosárlabda
2014.01.04. 21:19

Női kosár KEL: a PINKK nyert, Iványi Dalma megsérült

A PINKK Pécsi 424 nagy különbséggel győzött, a még nyeretlen Cegléd nagy különbséggel kikapott a női kosárlabda Közép-európai Liga (KEL) 18. fordulójának szombati játéknapján.
Kosárlabda
2014.01.04. 20:40

Férfi kosár NB I: győzelem ötös vereségszéria után

A Jászberény hazai pályán magabiztosan legyőzte a Kaposvárt a férfi kosárlabda NB I 15. fordulójának szombati játéknapján, ezzel véget vetett rossz szériájának.
Kosárlabda
2014.01.04. 07:28

Férfi kosár Euroliga: a CSZKA nyerte meg az első orosz derbit

Pénteken három rangadóval zárult a férfi kosárlabda Euroliga Top 16-os csoportkörének első fordulója, ahol az első orosz–orosz derbi csak hosszabbításban dőlt el, a két alapszakaszbeli csoportgyőztes csatáját pedig az utóbbi két sorozat győztese, az Olympiakosz nyerte meg, álomjátékkal a negyedik negyedben. A Bayern München a nap meglepetését szállította, legalábbis nem sokan számítottak arra, hogy végtelenül simán győz a litván bajnok otthonában.
Kosárlabda
2014.01.03. 21:59

Férfi kosár Adria-liga: az Olaj kikapott Szkopjéban

A szolnokiak becsülettel helytálltak, amikor azonban lehetőségük adódott, hiányzott belőlük egy kis plusz.
Kosárlabda
2014.01.03. 20:17

Férfi kosár NB I: rémes első félidő után nyert a Kecskemét

A KTE 17 pontos félidei hátrányból fordítva legyőzte a Szegedet a férfi kosárlabda-bajnokság hét végi fordulójának nyitó mérkőzésén, és megerősítette 2. helyét a tabellán.
Kosárlabda
2014.01.03. 12:57

Női kosárlabda: távozik a győriek vezetőedzője

Szentendrei Áron családi okok miatt kérte a vezetőségtől szerződése felbontását.
Kosárlabda
2014.01.03. 10:39

Férfi kosár NB I: korábbi válogatott a Nyíregyháza élén

Az első osztályú kosárlabda-bajnokságban jelenleg utolsó helyezett Marso-Nyíregyháza KK férficsapatának új vezetőedzője a korábbi 149-szeres válogatott Sitku Ernő, aki eddig másodedzőként tevékenykedett az egyesületnél.
Kosárlabda
2014.01.02. 21:33

Férfi kosár Euroliga: Hanga megint villant a 4. negyedben

Csütörtök este vette kezdetét a férfi kosárlabda Euroliga Top 16-os csoportköre, méghozzá Hanga Ádámmal a fedélzeten, aki a Laboral Kutxa győzelmében most is vastagon benne volt, mivel a hajrában pontokkal, hasznos játékkal szállt be az Unicaja Málaga elleni mérkőzésen, klubja pedig nagy győzelemmel nyitott idegenben.
Kosárlabda
2014.01.01. 08:36

Kosárlabda: spanyol vezetőedző a diósgyőri női csapatnál

Új vezetőedző irányításával kezdi meg a 2014-es évet az Aluinvent-DVTK Európa Kupában szereplő élvonalbeli női kosárlabdacsapata: Maikel Lopez a sokszoros spanyol bajnokcsapat Gran Canariától érkezik Miskolcra.
Kosárlabda
2013.12.29. 23:38

Kosárlabda: Hanga remek játékával nyert a Laboral Kutxa

A kontinens jelenlegi első számú kosárlabda-bajnokságának tekinthető spanyol ACB-liga vasárnap esti mérkőzésén 13 pontos idénycsúccsal segítette klubját, a Laboral Kutxát 94–92-es idegenbeli győzelemhez Hanga Ádám.

624

/

1713