Kerékpár
Tegnap, 17:53

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Az összetett élén álló spanyol nyolc év után aratott újra szakaszgyőzelmet a hazai Grand Tour-versenyen.

Molnár Noémi Európa-bajnok a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Legközelebbi riválisához képest is több mint három ponttal teljesített jobban az olimpiai programban szereplő számban.
Kerékpár
2026.08.23. 21:19

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

A Bahrain „devocsapatának” tagjaként a nap szökéséből is kivette a részét a 20 éves magyar bringás, aki a főmezőny élbolyával ért célba.
Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

A 21 éves brit első szakaszgyőzelmét aratta a háromhetes körversenyen, és felzárkózott az összetett harmadik helyére.
Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Pogacar rögtön az élre állt, 9 századdal nyerte meg a Vuelta monacói időfutamát

Valter Attila 57 másodpercet kapott tőle a 9.4 kilométeres egyéni időfutamon.
Kerékpár
2026.08.22. 20:03

Vuelta: Pogacar nehéz versenyre számít, Roglic jobban érzi magát

„Nem szabad kimerülnöm a végére, okosan kell tekernem.”
Kerékpár
2026.08.22. 11:21

Nevéből ige lett, most visszavonul a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe – sajtóhír

A 34 éves francia karrierje során 45 győzelemig jutott.
Kerékpár
2026.08.21. 11:57

Szabadidősport: Győrtől Budapestig tartó, összefüggő kerékpárút-hálózatot terveznek

Új nyomvonallal tervezik kiváltani az Esztergom és Tát közötti balesetveszélyes szakaszt.
Kerékpár
2026.08.21. 11:22

„Sokat várunk tőle” – Valter Attila csapatának sportigazgatója a Vuelta előtt

A Bahrain-Victorious magyar kerékpárosa két év után visszatér a Vueltára.
Kerékpár
2026.08.21. 10:57

Új szakmai vezetőket választott a Magyar Kerékpáros-szövetség

Az országúti szakágnál Rózsa Balázs, cyclocrossban Cser Gábor lesz a főnök.
Kerékpár
2026.08.19. 21:44

Valter Attila harmadszor indul a Vueltán

2024 óta nem szerepelt magyar kerékpáros a legnagyobb körversenyeken.
Kerékpár
2026.08.19. 09:25

Elmarad az idei Bükk-kupa

A rendezvény biztosításához nem áll a szervezők rendelkezésére elegendő szponzori támogatás.
Kerékpár
2026.08.18. 19:41

Roglic felépült a balesete után és indul a Vueltán

A 36 esztendős szlovén bringást július végén edzés közben elütötte egy autó.
Kerékpár
2026.08.18. 12:12

Vingegaard az idén nem indul több kerékpárversenyen

A kétszeres Tour-első dán versenyző a montréali világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.
Kerékpár
2026.08.17. 12:35

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Finlay Tarlinget egy olyan autós ütötte el, aki a mezőnnyel szemben hajtott a pályára.
Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

A kőbányai Bringarénában történt bukásban Szalontay Sándor és Alejandro Chorro zúzódásokat szenvedett, Alejandro Esteban Garmendiát viszont életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Kerékpár
2026.08.12. 17:19
Kerékpár
2010.11.08. 13:31

Kerékpár: a csapatfőnök hisz Alberto Contadornak

Bjarne Riis, a doppingvétség miatt felfüggesztett Alberto Contador főnöke hisz a spanyol kerékpáros ártatlanságában.
Kerékpár
2010.11.03. 11:56

Kerékpár: a nemzetközi szövetség a WADA-jelentésre vár Contador ügyében

Amennyiben a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség megkapja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentését a háromszoros Tour de France-győztes spanyol Alberto Contador esetével kapcsolatban, megszülethet a döntés.
Kerékpár
2010.11.03. 07:55

Kerékpár: busz gázolta el a spanyol Oscar Sevillát Kolumbiában

Könyöksérülést, zúzódásokat és horzsolásokat szenvedett Oscar Sevilla spanyol kerékpáros, amikor a kolumbiai edzőtáborozása során egy busz elgázolta.
Kerékpár
2010.11.01. 17:27

O’Grady ivócimborája csapatában folytatja

A 37 éves olimpiai bajnok ausztrál sprinter is a formálódó luxemburgi istállóhoz írt alá.
Kerékpár
2010.11.01. 13:27

Kerékpár: csapatot váltott a korábbi időfutam-világbajnok

Elhagyja a HTC-Columbia kerékpároscsapatát, és a Team Sky színeiben versenyez tovább Michael Rogers korábbi egyéni időfutam-világbajnok.
Kerékpár
2010.10.29. 16:46

Tour de France: Liege-ből rajtol a mezőny 2012-ben

A belgiumi Liege városában kezdődik a 2012-es Tour de France profi kerékpáros körverseny.
Kerékpár
2010.10.27. 11:41

Kerékpár: ismét lesz magyar kerékpáros a királykategóriában

Szeghalmi Bálint személyében 2011-től ismét lesz magyar kerékpáros a sportág topkategóriájában, a Pro Tour-sorozatban.
Kerékpár
2010.10.27. 06:38

Kerékpár: a Katyusa Mario Cipollinit csábítja szakmai tanácsadónak

A sprinterként világbajnok olasz Mario Cipollinit csábítja szakmai tanácsadónak a Katyusa profi kerékpároscsapat.
Kerékpár
2010.10.25. 10:08

Kerékpár: Lance Armstrong januárban Ausztráliában versenyez

Noha a Tour de France után arról beszélt, hogy nem indul több versenyen, a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong bejelentette, ott lesz a jövő januárban sorra kerülő ausztráliai Tour Down Under elnevezésű viadalon.
Kerékpár
2010.10.25. 08:38

Kerékpár: Dósa és Szórádi a dobogó tetején a kazincbarcikai nyitányon

Az I. SuperCross Sorozat nyitó fordulóján tíz kategóriában nyolcvanegyen indultak.
Kerékpár
2010.10.24. 07:23

Kerékpár: Alberto Contador mégsem indul Oviedóban

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem indul jövő szombaton az oviedói kritérium viadalon Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes spanyol országúti kerékpáros, akinek doppingvétség miatt felfüggesztették a versenyzési jogát.
Kerékpár
2010.10.22. 23:20

Kerékpár: Alberto Contador eltiltása ellenére versenyezne

Doppingvétség miatti eltiltása ellenére szeretne indulni november 30-án az oviedói kritérium versenyen Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes spanyol országúti kerékpáros.
Kerékpár
2010.10.22. 14:51

Giro d’Italia: a mezőny jövőre kétszer is megmássza az Etnát

Bár a jövő évi Giro d’Italia útvonalát hivatalosan csak szombaton mutatják be, a La Gazzetta dello Sport már most kiszivárogtatott néhány információt.
Kerékpár
2010.10.21. 17:24

Kerékpár: az UCI-t perli a doppingvádak alól felmentett Pellizotti

Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) felmentette a doppingvádak alól Franco Pellizottit, miután a kerékpáros esetében nem találták bizonyítottnak a vétkességet. Az ügynek lesz folytatása, méghozzá a sportág nemzetközi szövetségénél (UCI).
Kerékpár
2010.10.21. 15:59

Kerékpár: Szalontay Bécsben megdöntötte szentpétervári rekordját

Szalontay Sándor máris megdöntötte alig egy hónapja, a szentpétervári pályakerékpáros Eb-n beállított rekordját. A KSI-Schwinn Csepel SE U23-as versenyzője a szeptemberben 200 méteren elért, 10.799 mp-es eredményét adta át a múltnak csütörtökön Bécsben; a Ferry Dusika Stadionban, hivatalosan kiírt csúcskísérleten 10.788-at hajtott, ami 66.74 km/órás átlagnak felel meg.
Kerékpár
2010.10.21. 11:38

Szeghalmi Cunego és Petacchi csapattársa lesz

A korábbi országos bajnok kerekes Bodrogi László után a második magyar, aki ProTour-csapatba került.

320

/

448