Kerékpár: Tragikus és kétségbeejtő Ricco esete, véli a WADA elnöke

MTI MTIMTI MTI
2011.02.11. 07:06
Címkék
Egyszerre tragikus és kétségbeejtő Riccardo Ricco esete – jelentette ki John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke azt követően, hogy az olasz kerékpáros a saját magán végrehajtott vérátömlesztés után kritikus állapotban került kórházba.

„Rendkívüli módon elszomorít, ami történt. Úgy gondolom, tragikus, hogy valaki ilyet tesz. Kockáztatja az életét, és ez a következménye a csalásnak" – jegyezte meg Fahey.

A gyanú szerint a bringás saját vérének otthoni transzfúziójától lett rosszul vasárnap. A 27 éves versenyzőt kritikus állapotban szállították be a modenai kórházba, ahol beismerte, hogy a hűtőszekrényben 25 napja tárolt vérét fecskendezte vissza magának. Az orvosok a vér helytelen tárolása miatt fellépő veseelégtelenséget és tüdőembóliát állapítottak meg.

Édesapja szerint Riccónak már az előző napon magas láza és hasfájdalmai voltak. Az olasz rendőrség, valamint az Olasz Olimpiai Bizottság, illetve Ricco együttese, a Vacansoleil is vizsgálatot indított.

Riccónak nem ez lenne az első doppingvétsége: a 2008-as Tour de France-on az EPO vérdopping továbbfejlesztett változatát, jelesül CERA-t találtak a szervezetében, és akkor 20 hónapos eltiltással sújtották. Ha ismét bűnösnek találják, akár hároméves börtönbüntetést kaphat.

Legfrissebb hírek

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
25 perce

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
27 perce

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
30 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
59 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
1 órája

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája