Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Tóth Gergely remekül vívott a csoportkörben, táblaelsőként rögtön a 64 közé jutott, két egyenes kieséses asszót követően ugyanezt Mihályi Andor is elmondhatta magáról.

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

A 29 éves Csao Hszin-tung a negyeddöntőben kapott ki az angoltól a sheffieldi színházban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:05

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

A viadal honlapja szerint az első összecsapáshoz hasonlóan a második is 0:4-gyel ért véget.
Egyéb egyéni
Tegnap, 17:41

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Udvardi-Palancsa Dorottya és Tatár Lőrinc duója már az első endet 5–0-ra elveszítette, s bár innen a mérkőzés feléhez érve 7–4-re felzárkózott, de a vége így is sima vereség lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:55

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

„Akik hívnak, pontosan tudják, hogy az én esetemben többet kell fizetniük. Ha nem fizetnek, én is leállok.”
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:49

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

A viadal honlapja szerint Farkas Balázs és Takács Benedek is egy-egy szettet tudott nyerni riválisával szemben, Kamocsai Bendegúz és Komlódi Regő azonban simán kikapott.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:22

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Nem okozott gondot a férfiaknak Üzbegisztán legyőzése.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

A tiszaújvárosi triatlonos szerint az üzbég rendezők remek munkát végeztek.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 21:08

Egyenlített a címvédő a sznúker-vb-n

Neil Robertson 5–3-ra vezet John Higginsszel szemben.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 19:57

Törőcsik Zsófia a világcsúcs után magyar rekordot is döntött szabadtüdős merülésben

A 37 éves versenyző a bifin (kétuszonyos) kategóriában 108 méteres mélységig jutott.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 14:01

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

A franciák nehézsúlyú klasszisa a két éve, Párizsban csapatban aratott ötkarikás diadala óta csak egy mérkőzést vívott.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 12:32

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

A hyeres-i Grand Slam-versenyen „félkészen” is jó volt a harmadik helyre.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 11:32

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

A magyar csapat átlagéletkora a húsz évet sem éri el; bizakodva, de visszafogott reményekkel várhatjuk a rajtot.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Lapunk együttese 21 óra, 10 perc és 11 másodperc alatt ért körbe a huszadik Ultrabalaton tókerülő versenyen.
Egyéb egyéni
2026.04.27. 23:40

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

A Players Championship 11. állomását megnyerő angol hölgy három világbajnokot is legyőzött a menetélese során.
Egyéb egyéni
2026.04.27. 21:06

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Mark Selbynek a kínai Vu Ji-cö jelentette a végállomást a legjobb nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen a világbajnokságon.
Egyéb egyéni
2026.04.27. 19:56
Egyéb egyéni
2023.04.15. 20:48

Súlyemelő Eb: az örmények zászlót égettek, az azeriek visszaléptek

A megnyitóünnepségen a nézők egyike közvetlenül a színpadon gyújtotta fel Azerbajdzsán zászlaját.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 19:49

Csupasport: elképesztő deszkás trükkök 2750 méteren

Hitelesítették Leticia Bufoni Guinness-rekordját, a brazil gördeszkás nyitott repülőgépben trükközött.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 19:45

Rg: Pigniczki Fanni hetedik lett a taskenti vk-versenyen

Wiesner Hanna összetettben a 14. helyen végzett.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 18:07

Öttusa-vk: Demeter Bence hetedik lett Ankarában

Az Európa-bajnok Bereczki Richárd 10., Koleszár Mihály pedig 14. lett.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 17:44

Asztalitenisz: a világelsők vitték haza a champions-verseny trófeáját

Nem kérdéses, Fan Csen-tung megdolgozott a győztesnek járó kupáért.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 17:13

Súlyemelés: a MOB segítene a sportágnak

Fábián László elsősorban a tatai edzőtábor eddiginél intenzívebb igénybe vételét javasolja.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 16:32

Torna: Kovács és Székely is az első hatban az Eb-n felemáskorláton

Az aranyérmet az olasz Alice D'Amato szerezte meg, a brit Rebecca Downie és a német Elisabeth Seitz előtt.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 13:25

Öttusa-vk: Réti Kamilla 17. lett Ankarában

A férfiak döntőjét délután rendezik, három magyarral a mezőnyben.
Egyéb egyéni
2023.04.15. 10:23

Súlyemelés: az örmények befoghatnak minket az Európa-bajnokságok éremlistáján

Magyarország eddig 30 elsőséget jegyzett a kontinensviadalokon, ezt múlhatják felül a házigazdák.
Egyéb egyéni
2023.04.14. 23:27

Már nem papírforma a Fradi-győzelem; Jon Ridgeon: Aki érmet nyer az atlétikai vb-n, nemzeti hős lesz

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:
Egyéb egyéni
2023.04.14. 20:44

Sportlövő-vk: a Dénes Eszter, Pekler Zalán duó olimpiai számban nyert aranyérmet

A Mészáros Eszter, Péni István kettős a hatodik helyen zárta a perui viadalt.
Egyéb egyéni
2023.04.14. 19:57

Torna: Kovács Zsófia nevet és sír egyszerre

Fájlalja, hogy az Eb-n lemaradt az egyéni összetett aranyról, ám örül, hogy hat év után ismét ezüstöt szerzett.
Egyéb egyéni
2023.04.14. 18:00

Csupasport: Mr. Olympia 50 évesen lenyomná tíz évvel korábbi önmagát – videók

Jay Cutler, akinek célja, hogy születésnapján bizonyítsa, ahogy idősödik, úgy lesz egyre erősebb.
Egyéb egyéni
2023.04.14. 18:00

Létesítmény: megújult sportcsarnok, életben maradt uszoda Szikszón

Ünnepélyes keretek között adták át pénteken a felújított városi sportcsarnokot.
Egyéb egyéni
2023.04.14. 17:02

Torna Eb: Kovács Zsófia ezüstérmes egyéni összetettben!

A fantasztikus teljesítményt nyújtó magyar versenyző kevéssel maradt el az aranyérmestől.
Egyéb egyéni
2023.04.14. 16:00

Sznúker: Révész Bulcsú célja jövőre a profi státusz

A magyar versenyző az U21-es Eb megnyerésével szerezné meg a Tour-kártyáját.

529

/

3043