Egyéb egyéni
10 órája

Szinkronkorcsolya-vb: tizedik lett a magyar csapat

A mieink a rövidprogram után a kilencedik helyről várták a szombati folytatást, és a pénteken szerzett 64,49 pont után kűrjükre 120,07 pontot kaptak.
10 órája

Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

10 órája

Triatlon Európa-kupa: Szalai Fanni nyerte az elit női viadalt Monte Gordóban

13 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

A fináléban az első két ötös sorozat után a második helyen állt, sőt, a 14. lövést követően is ebben a pozícióban volt, a 15. lövése viszont nem sikerült.

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
22 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen

A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten

Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent

Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:22

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 13:20

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 08:55

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Népszerű cikkek

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2008.11.23. 02:18

Atlétika: az IAAF mezei futást szeretne látni a téli olimpián

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa úgy döntött, hogy hivatalosan kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), vegye fel a téli játékok műsorára a mezei futást.
Egyéb egyéni
2008.11.23. 02:18

Sakk: Kamsky vagy Topalov lesz a világbajnok Anand kihívója

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) bejelentette, hogy az amerikai Gata Kamsky és a bolgár Veszelin Topalov közötti páros mérkőzésre 2009. február 16. és 28. között kerül sor Szófiában.
Egyéb egyéni
2008.11.23. 02:18

Kajak-kenu: olimpiai és világbajnoki érmesek találkoztak

A nyolcasra végződő évszámok olimpiai és világbajnoki érmes kajakosai és kenusai találkoztak egymással szombaton, Budapesten, hogy az egykori sikereket közösen elevenítsék fel.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Asztalitenisz Pro Tour, Berlin: három magyar a 32 között

Négyből három magyar játékos sikerrel vette az első fordulót, azaz bejutott a legjobb 32 közé az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának németországi állomásán.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Olimpia 2014: Szocsit nem tartják biztonságosnak a grúzok

A Grúz Olimpiai Bizottság kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy fontolja meg a 2014-es téli játékok „elköltöztetését” Szocsiból.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Asztalitenisz: csak Tóth jutott tovább a 16 közé Berlinben

A magyarok közül csak Tóth Krisztina jutott a legjobb 16 közé az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának németországi állomásán. Tóth 4–2-re győzte le román ellenfelét, míg Lovas Petra a hollandok kínai születésű játékosától, Jie Litől, Póta Georgina pedig az orosz Anna Tyihomirovától kapott ki könnyedén.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

NOB: Rogge szerint nem lehet már tovább növelni az olimpia méretét

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az ötkarikás mozgalom anyagi háttere stabil, de vigyázni kell arra, hogy a játékok ne legyenek a jelenleginél nagyobbak és költségesebbek.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Sakk: kikaptak a nők a lengyel válogatottól a 8. fordulóban

A magyar női válogatott 3–1-re kikapott Lengyelországtól a drezdai sakkolimpia nyolcadik fordulójában.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Sakk: biztos győzelmet arattak a férfiak az olaszok ellen

3:1 arányban győzte le a magyar férfi csapat a drezdai sakkolimpia 8. fordulójában Olaszországot. Lékó Péter, Almási Zoltán és Berkes Ferenc egyaránt győzött, az olaszok egyetlen pontját a Polgár Juditot legyőző Godena szerezte.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Kajak-kenu: Weisz Róbert az új szakmai igazgató

Baráth Etele elnök és Schmidt Gábor főtitkár a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) rendkívüli közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a jövőben Weisz Róbert, az ifjúsági válogatott eddigi kapitánya lesz a szakmai igazgató.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

Kajak-kenu: december közepére lehet új kapitány

December közepére lehet új kapitánya a magyar kajak-kenu válogatottnak, miután a szövetség (MKKSZ) rendkívüli közgyűlése megszavazta az alapszabály-módosítást és a posztra vonatkozó pályázatokat a jövő héten kiírják.
Egyéb egyéni
2008.11.22. 00:38

U23-as cselgáncs Eb: két magyar arany a nyitónapon

Két magyar szerzett aranyérmet a zágrábi U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.11.21. 12:35

Fábiánné: Akik azt akarták, hogy távozzak, elérték a maradásomat

KAJAK-KENU. A 66 éves edzőnő meggyőződése, hogy az ő csoportjában van a londoni olimpiára utazó női kajakválogatott gerince.
Egyéb egyéni
2008.11.21. 11:55

Torna: Berki Krisztián a világranglista élén lólengésben

Berki Krisztián lólengésben toronymagasan vezeti a nemzetközi szövetség által kiadott szerenkénti világranglistát.
Egyéb egyéni
2008.11.21. 11:55

Négytusa lehet az öttusából – szabálymódosításról tárgyalnak

ÖTTUSA. A nemzetközi szövetség a vasárnapig tartó guatemalai kongresszusán összevonhat két számot, a futást és a lövészetet.
Egyéb egyéni
2008.11.21. 01:03

Küzdősport: MMA világbajnoki meccs a Körcsarnokban

A küzdősporté a főszerep szombaton a budapesti Körcsarnokban, ahol Szuper Grand Prix elnevezéssel MMA-gálát rendeznek, melynek csúcspontja Németh Gábor és az amerikai Gary Goodridge közötti világbajnoki címmérkőzés lesz.

2644

/

3035