MOB: a CO-OP újabb négy évig arany fokozatú támogató lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.05.12. 00:51
Címkék
Újabb négy évvel meghosszabbította a három ötkarikás ciklus óta tartó együttműködését a CO-OP Hungary Zrt. a Magyar Olimpiai Bizottsággal, így továbbra is arany fokozatú támogatóként segíti az ötkarikás csapatot, és azon belül is kiemelten a Magyar Kézilabda-szövetséget, valamint a Magyar Vízilabda-szövetséget.
Csepeli Lajos, az élelmiszer-kereskedelmi cég igazgatóságának elnöke – a hétfői sajtótájékoztató keretében megejtett ünnepélyes szerződéskötéskor – hangsúlyozta, hogy a tavaly 500 milliárd forintos árbevételt elérő vállalat a világválság közepette is fontosnak tartja a sport mint nemzeti érték támogatását. Különösen az olimpiai szempontból legsikeresebbnek ítélt két csapatsport, a vízilabda és a kézilabda szponzorálása lényeges számukra.Schmitt Pál MOB-elnök szintén kiemelte, hogy a száz százalékban magyar tulajdonban lévő cégnek a nehéz gazdasági helyzetben is van ereje invesztálni, s a sportra áldozni. A CO-OP Csoport szlogenjére utalva hozzátette, szükség van egy „jó szomszédra”, akiben meg lehet bízni, s az 1650 településen 3000 boltot üzemeltető vállalat ilyen. Ezután a magyar olimpiai csapat felszerelésével ajándékozta meg a cég vezetőit.
Legfrissebb hírek

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
10 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
25 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
43 perce

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
19 órája
Ezek is érdekelhetik