Egyéb egyéni
5 órája

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

A sportfinanszírozás átalakítása, a taoprogram, az akadémiai rendszer és a kiemelt sportesemények megrendezése is szóba került a sportállamtitkársági tájékoztatón.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:33

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

A benyújtott bizonyítékok 80 százaléka nem hiteles, vagy hamisított.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:25

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:38

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

A tét ebben a versengésben is az érmek mellett három olimpiai kvóta volt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:36

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Ez karrierje első felnőtt világbajnoki érme olimpiai versenyszámban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt, és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

A hét dobogós helyezés mellett több magyar sportoló is döntőbe jutott. A világbajnokság idején tartott nemzetközi kongresszuson Huber Istvánt, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnökét is kitüntették.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Rédecsi Máté a 15. helyen végzett a gyorstüzelő pisztolyosok versenyében.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Mindkét szervezet világbajnokságán ott lehetne, de nem volt kérdés, hogy a 21 éves dartsos a PDC-vb-t és az Alexandra Palace-t választja a HDSL rájátszásának megnyerésével.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Eredetileg Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki helyszínül az ázsiaiak, de társrendezőként Szöul is képben van.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Immár téthelyzetben álltak lőállásba a magyar sportlövők a katari vb-n, de az első versenynap nem hozott szerencsét.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Dénes Eszter ezúttal nem volt versenyben a fináléért.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45
Egyéb egyéni
2010.09.16. 12:19

Asztalitenisz Eb: már csak egy magyar férfiduó van versenyben

Az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon már csak egy magyar duó van versenyben férfi párosban. A Zwickl Dániel, Pázsy Ferenc kettős nem bírt fehérorosz, szlovén ellenfelével, míg Muskó Péter a lett Matiss Burgisszal az oldalán esett ki az első fordulóban.
Egyéb egyéni
2010.09.16. 10:34

Asztalitenisz Eb: a Lovas, Pergel duó győzelemmel kezdett

A Lovas Petra, Pergel Szandra kettős párosban bejutott a második fordulóba az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután első mérkőzésén 3:0-ra nyert egy bolgár duó ellen.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 21:04

Asztalitenisz Eb: a németek megvédték kontinensbajnoki címüket

A csehországi Ostravában zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon a férfiak csapatversenyét a Timo Boll, Christian Süss, Patrick Baum, Dimitrij Ovtcharov összeállításban versenyző címvédő Németország nyerte meg, miután a döntőben 3:0-ra fölülmúlta Fehéroroszországot.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 20:33

Tömegsport: immáron a 7. Nagy Sportágválasztót tartják Budapesten

A sportágválasztó-mozgalmat elindító budapesti rendezvény 2010. szeptember 17–18-án immár hetedik alkalommal várja látogatókat a szokott helyen, a Merkapt kőbányai sporttelepén.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 20:09

Triatlon: előzetesben van az ecuadori versenyző feltételezett gyilkosa

A rendőrség a 33 éves férfit gyanúsítja az emberöléssel, akit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 18:06

Golf: talán hamisak, mégis 57 ezer dollárt adtak Woods ütőiért

Egy minapi internetes árverésen 57 242 dollárért kelt el tizenegy golfütő, amellyel felajánlója szerint Tiger Woods 2000–2001-ben, legendás győzelmi sorozata idején játszott.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 17:33

Asztalitenisz Eb: a nőknél Hollandia nyerte meg az aranyérmet

A Li Jie, Li Jiao, Linda Creemers összetételű holland válogatott a döntőben 3:1-re legyőzte Romániát, így aranyérmesként zárt az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokság női csapatversenyében.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 16:26

Küzdősportok világjátéka: Szocsiban lesz a következő

A magyarokhoz hasonlóan az orosz kick-box válogatott tagjai is egytől egyig éremmel tértek haza a küzdősportok világjátékáról. A pekingi viadal után az orosz államfő személyesen gratulált a sikeres szerepléshez.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 14:40

Asztalitenisz: 2013-ban Schwechatban rendezik az Eb-t

Az ausztriai Schwechat adhat majd otthont a 2013-as asztalitenisz Európa-bajnokságnak.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 14:28

Rg-vb: Vass Dóra reméli, hogy bekerül a legjobb 24 közé

Csütörtökön indul a magyar válogatott első része a hétfőn kezdődő, Moszkvában rendezendő ritmikus gimnasztika világbajnokságra, az együttes kéziszercsapat 22-én száll repülőre. Némethné Érfalvy Nóra irányításával Vass Dóra, Forray Fanni és Szalóky Violetta egyéniben mutatkozik be.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 13:42

Pokoli két hét vár a válogatottra Oroszországban

Lékó Péter szerint nem érdemes a végső helyezéssel foglalkozni, mert kiszámíthatatlan a mezőny – keddtől sakkolimpia Hanti-Manszijszkban.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 13:37

Közlemény: ismét működik a Nemzeti Sport Online fóruma

Ismét működik a Nemzeti Sport Online fóruma, amely az utóbbi napokban technikai problémák miatt nem volt elérhető.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 12:34

Nagy Sportágválasztó: száz sportágból választhatnak a gyerekek

Pénteken és szombaton hetedik alkalommal rendezik meg a budapesti Nagy Sportágválasztót; a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpontban már száz sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők.
Egyéb egyéni
2010.09.15. 10:48

NSO Tv: iskolaépítési céllal jótékonykodtak Kammererék

Búzaszem Futófesztivál – bajnokok a gyermekekért. Ez volt a mottója a szeptember 11-én, Alsógödön megrendezett Búzaszem Iskola építését támogató futófesztiválnak. A több napos eső ellenére is százakat megmozgató eseményen olimpiai-, világ- és Európa-bajnok sportolók is részt vettek.
Egyéb egyéni
2010.09.14. 21:55

Asztalitenisz Eb: német-fehérorosz döntő lesz a férfiaknál

A csehországi Ostravában zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon a férfiaknál Németország és Fehéroroszország, míg a nőknél Hollandia és Románia jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2010.09.14. 21:47

Áll a 6400 méteres tábor, ketten visszafordultak

Erőss Zsolt jól veszi az akadályokat • Több mint hetven csapat ordítozik és masírozik a hegyen.

2426

/

3115