Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.11.06. 20:06
null
Az első játszmában még a miskolciak akarata érvényesült (Fotó: hunvolley)
Szetthátrányból fordítva győzött a Debrecen Miskolcon a férfi röplabda TippmixPro Extraliga pénteki mérkőzésén.

Kifejezetten izgalmas és fordulatos mérkőzést játszott egymással a nyeretlen Miskolc és a nyitófordulóban a Pénzügyőrt meglepetésre legyőző Debrecen. Az első játszmában a házigazdák ki tudták használni a hazai pálya előnyét (25:21), és sokáig úgy tűnt, hogy ez a másodikban is sikerül. Kovács Zoltán csapata 23:17-re is vezetett már, azonban a debreceniek ekkor Pavljuk három ászával visszazárkóztak egy pontra, majd két szettlabdát is hárítva Kiss Dániel három pontjával a játszmát is megfordították (24:26).

Ezt követően már elsősorban a vendégek akarata érvényesült, s bár a miskolciak végig ott loholtak a nyomukban, a hajdúságiak a harmadik (23:25) és a negyedik felvonást is meg tudták nyerni, így megszerezték második győzelmüket. 

A találkozó legeredményesebb játékosa a DEAC ukrán légiósa, Vladiszlav Pavljuk lett 23 ponttal, míg a túloldalon Veres Bence 23, az éppen korábbi csapata ellen pályára lépő Elleh Jonathan Chidi pedig 20 pontig jutott.

TIPPMIXPRO EXTRALIGA, FÉRFIAK
MISKOLCI EAFC-PEKA BAU–DEBRECENI EAC 1:3 (21, –24, –23, –19)
Miskolc, 107 néző. V: Szarka, Bátkai-Katona
MEAFC: ELLEH 20, VERES 23, Iván B. 13, Hechavarria 4, Fenyvesi B. 8, Garan 5. Csere: Fenyvesi D. (liberó), Faragó 2, Gombkötő. Edző: Kovács Zoltán
DEAC: Óhidi 2, KISS D. 12, Kiss I. 7, PAVLJUK 31, MEIUS 14, Moret 2. Csere: Török Zs., Kókai (liberó), Toma 3. Edző: Fodor Antal
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 3:3, 7:4, 12:7, 14:11, 19:14, 21:17, 24:20. 2. játszma: 5:1, 8:6, 12:7, 15:12, 19:14, 23:17, 24:22. 3. játszma: 0:1, 3:2, 5:6, 8:11, 12:12, 13:15, 16:19, 22:24. 4. játszma: 0:1, 3:2, 5:7, 7:7, 9:12, 11:13, 12:16, 14:19, 17:21, 18:24
MESTERMÉRLEG
Kovács Zoltán: – Motiváltan kezdtünk, és azt is kijelenthetem, hogy másfél szettig jobbak is voltunk a Debrecennél. Aztán más a második játszma közepén éreztem, hogy már lazábban játszanak a srácok, csökkent a koncentráció és egy állásból nem tudtunk elforogni. Ezt követően viszont már idegesen játszottunk, a Debrecennek pedig feljavult a nyitásfogadása. Ezek után nagy csalódás nekem ez a vereség. Rendet kell tenni a fejekben, mert ezen a szinten egy pillanatig sem lehet kiengedni.
Fodor Antal: – Nagyon jól kezdte a Miskolc a mérkőzést, mi sokáig csak futottunk az eredmény után, de aztán a második szett végén fantasztikusan hajráztunk, ott mindenki a maximumot nyújtotta és persze kellett is egy kis szerencse is. Az a véleményem, hogy ha azt a szettet elveszítjük, akkor ki is kaptunk volna, így viszont sikerült fordítani. Az egész csapatot dicséret illeti, mindenki megtette a magáét és a szívüknek köszönhetik a győzelmet. 

 

Legfrissebb hírek

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
4 órája

Sima kaposvári győzelem a Hartberg elleni röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
Tegnap, 19:59

Férfi röplabda: magabiztosan nyertek az éllovasok

Röplabda
2026.11.01. 20:43

Férfi röplabda: már nem nyeretlen a Pénzügyőr sem

Röplabda
2026.10.31. 19:35

Kettős győzelemmel jutott tovább a Fino Kaposvár a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.10.28. 22:20

Férfi röplabda: a Fino megnyerte a PSE otthonában a forduló rangadóját

Röplabda
2026.10.24. 19:41

Férfi röplabda: a miskolciak ellen bizonyított a TFSE

Röplabda
2026.10.22. 21:55

Röplabda: győzött, de csak minimális előnyből várja a BL-selejtező visszavágóját a Fino

Röplabda
2026.10.21. 20:40