Tömegsport: immáron a 7. Nagy Sportágválasztót tartják Budapesten

2010.09.15. 20:33
Címkék
A sportágválasztó-mozgalmat elindító budapesti rendezvény 2010. szeptember 17–18-án immár hetedik alkalommal várja látogatókat a szokott helyen, a Merkapt kőbányai sporttelepén.

A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón száz sportágat lehet kipróbálni edzői felügyelet mellett, azonnali tájékoztatást kapva, hol lehet gyakorolni az adott mozgásformát és milyen feltételekkel.

A rendezvény struktúrája nem változott: pénteken az előre bejelentkezett, pedagógus kísérettel érkező oktatási intézmények gyerekcsoportjait várják a szervezők, de 14 órától és szombaton egész nap a családoké, nagyközönségé a „pálya". A belépés továbbra is díjmentes. Nyitva tartás: 9–17 óráig.

Az idén első ízben országos lefedettségű rendezvénysorozatot szeptemberben Pakson, Debrecenben, Szekszárdon, Szombathelyen, Orosházán és Veszprémben már megrendezték, ezen a hétvégén Budapest mellett Békéscsabán, Tatabányán és Szentesen a sor, zárásként pedig 24–25-én Hódmezővásárhely és Nyíregyháza várja a sport iránt érdeklődőket.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája