Rg-vb: Vass Dóra reméli, hogy bekerül a legjobb 24 közé

2010.09.15. 14:28
Csütörtökön indul a magyar válogatott első része a hétfőn kezdődő, Moszkvában rendezendő ritmikus gimnasztika világbajnokságra, az együttes kéziszercsapat 22-én száll repülőre. Némethné Érfalvy Nóra irányításával Vass Dóra, Forray Fanni és Szalóky Violetta egyéniben mutatkozik be.

Hétfőn kezdődnek az egyéni versenyszámok, méghozzá az első két napon a kötél és a karika, majd a második kettőn a szalag és a labda szerepel. Mivel a különböző csoportok (A, B, C, D) különböző szereket mutatnak be, így a kötél és a karika szerenkénti végeredménye kedden, míg a másik két szeré csütörtökön válik ismertté. Ezeken a napokon a 2-2 szerenkénti fináléra is sor kerül a legjobb nyolc részvételével. A négy nap három legjobb selejtezőbeli gyakorlata alapján lehet majd összetettben a legjobb 24 közé kerülni, ők természetesen valamennyi gyakorlatot újra bemutatják szeptember 24-én, de itt már csak országonként két versenyző szerepelhet.

A magyar színeket Vass Dóra, Forray Fanni és Szalóky Violetta képviseli egyéniben. Vassék a vb-t kötéllel kezdik, majd karika, labda, szalag a sorrend.

A magyar válogatott második része, az együttes kéziszercsapat 22-én utazik el Moszkvába.

„Jól sikerült a felkészülés és a legutóbbi két verseny is, így összességében elégedett vagyok az elvégzett munkával. Úgy érzem, most valamennyi szer jól megy, se kedvencem, se mumusom nincs, bízom benne, hogy sikerül bekerülnöm a huszonnégybe″ – nyilatkozta Vass Dóra.

RG-VB, A PROGRAM 
szeptember 20., hétfő: egyéni selejtező (karika, kötél)
szeptember 21., kedd: egyéni selejtező (karika, kötél) és szerenkénti finálé (karika, kötél)
szeptember 22., szerda: egyéni selejtező (szalag, labda)
szeptember 23., csütörtök: egyéni selejtező (szalag, labda) és szerenkénti finálé (szalag, labda)
szeptember 24., péntek: egyéni összetett döntő
szeptember 25., szombat: együttes kéziszercsapat selejtező (öt karika, szalag-kötél)
szeptember 26., vasárnap: együttes kéziszercsapat döntők (öt karika, szalag-kötél)
 
Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.15. 19:28

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szakszövetség

Egyéb egyéni
2026.06.23. 15:03

Pigniczki Fanni és az együttes kéziszercsapat döntős a pekingi rg-világkupán

Torna
2026.06.20. 17:45

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56