
Bajnokok Ligája
5 órája
A vártnál hamarabb térhet vissza a Real Madrid nyaksérülést szenvedő játékosa
Raúl Asencio állapota közel sem olyan súlyos, mint ahogyan elsőre tűnt.

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:40
Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje
A 23 éves védő csapattársával ütközött szerencsétlenül a második félidőben.

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:51
„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után
A madridiak védőjét, Raúl Asenciót kórházba kellett szállítani; José Mourinho formabontó húzással tréfálta meg korábbi klubját.

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06
„Szükségünk volt erre, de őszintén, még sok mindenben kell fejlődnünk” – Victor Osimhen a Juventus kiejtése után
Giorgio Chiellini Lloyd Kelly piros lapjáról: „Szerencse, hogy ő volt abban a helyzetben és nem én.”

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:55
Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását
Nyolc ország maradt versenyben – a 16 csapatból hat angol.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:38
Elmaradt az újabb olasz csoda: a Juve hiába állt fel 10 emberrel a padlóról, a Galata jutott tovább!
Sallai Roland egy órát játszott, ezt követően a Juventus emberhátrányban is eljutott a hosszabbításig, ám ott már a török csapat bizonyult jobbnak.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:00
A Monaco megint vezetett, de a PSG megint talpra állt – nyolcaddöntős a címvédő
A párizsiak pillanatok alatt kihasználták, hogy vendégük ismét emberhátrányba került.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 22:58
Vinícius ezúttal is betalált, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott tovább a Benfica ellen
A jól kezdő portugálok szerezték meg a vezetést, de a madridiak gyorsan egyenlíteni tudtak. A második félidőben a hazaiak brazil támadója döntött.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 20:54
Dráma a köbön: kétgólos hátrányát megfordítva, 98. perces büntetővel ejtette ki a BVB-t az Atalanta
Az utolsó pillanatokig úgy tűnt, meglesz a rájátszás első hosszabbítása, de akkor jött a Benszebaini-féle karatemozdulat: van olasz csapat a nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 16:22
Az UEFA nem engedi pályára lépni Gianluca Prestiannit a Real Madrid ellen – hivatalos
A vád szerint a Vinícius ellen rasszista megjegyzést tevő Benfica-labdarúgó fellebbezését elutasította az Európai Labdarúgó-szövetség. Mbappém sem játszhat

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:22
Sallai Roland sokat tehet a Galatasaray továbbjutásáért
KEZDÉS: 21.00. A Galatasaray háromgólos előnnyel várja a visszavágót, a hírek szerint a hétvégén támadóként játszó magyar válogatott futballista Torinóban ismét jobbhátvédként kap lehetőséget.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21
Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó
A portugál mester eltiltás miatt nem lehet ott ma este a kispadon.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 11:43
Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót
KEZDÉS: 21.00. Habár Gianluca Prestiannit eltiltotta az UEFA, elutazott a Real Madrid elleni visszavágóra, amelyen a Benficának egygólos hátrányt kell ledolgoznia.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:51
A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepetését szolgáltatta
Az európai szövetség (UEFA) a honlapján emlékezett meg a korábbi „csodákról”.

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00
Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre
A hatalmasat hibázó Manuel Akanjit állítják be a kiesés egyik legfőbb felelősének, miközben a norvégok futballtörténelmi sikerről beszélnek.

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:54
A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben
A Qarabag helytállt a visszavágón, de a 12 gólt hozó párharc azért így is egyoldalú volt – a „szarkák” ott vannak a legjobb 16 között.
Még több BL
Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében
A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban
Kylian Mbappé kihagyja a Benfica elleni visszavágót – sajtóhír
Népszerű cikkek
Rui Costa: Sohasem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon
Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek
BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
19 578
Köszönjük!

Bajnokok Ligája
2014.03.18. 15:48
Moyes: A Manchester United nem rövid távban gondolkodik
„A szurkolók nagy sikerekhez szoktak, a világ legnagyobb klubja ismét fel fog emelkedni.”

Bajnokok Ligája
2014.03.18. 12:08
Videó: impresszív anyaggal hangol a Galata a Chelsea ellen
Kedden este játsszák a Chelsea–Galatasaray párharc visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az első meccs 1–1-gyel ért véget, így a csata még teljesen nyílt. A törökök összeállítottak egy igen impresszív beharangozó videót az esti meccsről.

Bajnokok Ligája
2014.03.18. 10:06
Kíváncsi Xavi, Drogba hadüzenete - ez volt a BL-felvezetés
Mit keresett a középpályás a Mini Estadiban? • A beépített bekk kinek szurkolhat?

Bajnokok Ligája
2014.03.18. 07:18
BL: Madridban Szalaiék, Chelsea-Galata - program
A labdarúgó Bajnokok Ligájában ma két negyeddöntős mérkőzést játszanak: Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a hazai 6–1-es vereség után a tisztes helytállásért utazott a Real Madridhoz, míg a Chelsea és a Galatasaray az isztambuli döntetlent (1–1) követően Londonban dönt a továbbjutás kérdéséről.

Bajnokok Ligája
2014.03.17. 22:49
BL: Mourinho nem kér Mancini ajánlatából
A Chelsea portugál menedzsere Drogbát dicséri • A Galata edzője szerint még bármi lehet.

Bajnokok Ligája
2014.03.17. 22:26
BL: Ancelotti tartalékol; Keller Párizsra emlékeztet
A Real Madridban Morata és Jesé is kezd majd • A Schalke edzője fiatal csapatot küldhet pályára.

Bajnokok Ligája
2014.03.17. 13:31
BL: Huntelaart óvni kell, Szalai kezd Madridban - sajtóhír
Keller: Egyik kulcsjátékosunk sem sérülhet meg • A magyar karácsony előtt kezdett legutóbb.

Bajnokok Ligája
2014.03.17. 12:57
BL: orosz bíró Szalaiék meccsén, holland Manchesterben
Szergej Karaszov vezeti a Real Madrid–Schalke 04 labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóját, az első mérkőzések alapján a héten az orosz játékvezetőn lehet a legkisebb nyomás, hiszen a spanyol csapat 6–1-re megnyerte az első meccset. A Chelsea–Galatasaray összecsapáson német, a Dortmund–Zenit fellépésen spanyol, a Manchester United–Olmypiakosz találkozón holland bíró kezében lesz az irányítás.

Bajnokok Ligája
2014.03.13. 14:29
Lineker rájött, hogy sz.. játékos; Agüero: egy jó passz - BL-legek
Messi már rekorder az egy csapatban szerzett BL-gólok számában. Hibát hibára halmozó játékvezető.

Bajnokok Ligája
2014.03.13. 08:21
Messi: Úgy játszottunk, ahogyan azt elvárják tőlünk
A Man. City vezérei nincsenek elkeseredve • A Leverkusennél elégedettebbek, mint a PSG-nél.

Bajnokok Ligája
2014.03.12. 23:18
BL: Leno szerint emelt fővel estek ki Párizsban
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az első meccset 4–0-ra elveszítő Bayer Leverkusen hamar megszerezte a vezetést Párizsban, de a PSG később fordítani tudott, 2–1-re győzött, és 6–1-es összesítéssel továbbjutott. Zlatan Ibrahimovic meglepetésre nem szerzett gólt, Párizsban ez volt az első ilyen alkalom ebben a BL-szezonban.

Bajnokok Ligája
2014.03.12. 23:01
BL: Ez a régi szép idők Barcelonája volt - Xavi
A Barcelona idegenben szerzett előnyből várta a Manchester City elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A katalánok odahaza is győzedelmeskedni tudtak, viharos hajrá után 2–1-re nyerve. A hazaiaktól Lionel Messi és Daniel Alves volt eredményes, a vendégektől Vincent Kompany.

Bajnokok Ligája
2014.03.12. 22:36
BL: Barcelonában is kikapott a Manchester City
A Barcelona idegenben szerzett előnyből várta a Manchester City elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A katalánok odahaza is győzedelmeskedni tudtak, viharos hajrá után 2–1-re nyerve. A hazaiaktól Lionel Messi és Daniel Alves volt eredményes, a vendégektől Vincent Kompany.

Bajnokok Ligája
2014.03.12. 22:35
BL: elmaradt a csoda, Párizsban is legyőzte a Leverkusent a PSG
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Paris Saint-Germain 2–1-re legyőzte Párizsban a Bayer Leverkusent, így 6–1-es összesítéssel bejutott a negyeddöntőbe.

Bajnokok Ligája
2014.03.12. 22:12
Videó: Messi vezetéshez juttatta a Barcelonát - BL-jelenetek
Az alábbi videós összeállításban a Barcelona–Manchester City és a Paris Saint-Germain–Leverkusen Bajnokok Ligája-találkozók legfontosabb jeleneteit tekinthetik meg!

Bajnokok Ligája
2014.03.12. 20:45
Meglepetés Párizsban - Ibrahimovic nem lőtt gólt!
A PSG 0–1-ről fordított a Leverkusen ellen, kettős győzelemmel, 6–1-gyel jutott tovább.
694
/
1268










