
• Élő
Angol labdarúgás
15 perce
Premier League: Chelsea–Manchester City
Az Arsenal tegnapi botlása után a Citynek kötelező megnyernie a mai rangadót, ha még a bajnoki címben szeretne reménykedni.

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól
A végig nagyon szervezetten futballozó vendégeknél Tóth Alex a 85. percben lépett pályára és győztes csapat tagja volt.
Angol labdarúgás
Tegnap, 15:24

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet
A WHU két játékosa is duplázott a sereghajtó ellen.
Angol labdarúgás
2026.04.10. 22:54

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt
„Ha tovább akarunk fejlődni, akkor a következő idényben is a Bajnokok Ligájában kell játszanunk.”
Angol labdarúgás
2026.04.10. 13:00

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos
Kerkez Milos poszttársa kilenc év után hagyja el szeretett klubját.
Angol labdarúgás
2026.04.09. 20:56

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
A magyar kapuvédő ezúttal is kapott gól nélkül zárta egy összecsapást.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:28

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
„Mi vagyunk a nagy hármas. Milos a kisöcsém, Mo pedig a bátyám.”
Angol labdarúgás
2026.04.07. 13:47

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos
Harry Maguire egy plusz egy éves megállapodást írt alá a hússzoros angol bajnokcsapattal.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt
Közleményt adtak ki a drukkerek, úgy érzik, a klub nem veszi figyelembe őket – több akcióra is készülnek.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől
A hatszoros Premier League- és egyszeres BL-győztes portugál játékos eddig 450 bajnokin lépett pályára az égszínkék mezeseknél.
Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds
A rendes játékidő hosszabbításában kétgólos hátrányt dolgozott le a West Ham a Leeds ellen.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35
Még több angol foci
Premier League: Chelsea–Manchester City
Kikapott Sunderlandben, és a kiesőzónában maradt a Tottenham
Liverpooli lábnyomok: titkos fegyvert villantott a Liverpool a Fulham ellen?
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
Még több

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
16 805
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2011.05.15. 18:56
PL: kikapott az Arsenal és a Liverpool, kiesett a West Ham
Öt mérkőzést játszottak ma a Premiershipben. Kora délután a Chelsea nem bírt hazai pályán a Newcastle Uniteddel, felkínálta így az Aston Villát fogadó Arsenalnak a felzárkózás lehetőségét. A Liverpool–Tottenham bajnokin az Európa Liga-indulás volt a tét, Wigan–West Ham és a Birmingham–Fulham találkozókon pedig késhegyre menő küzdelem folyt a kiesés elkerüléséért. Végül a hazai csapatok közül kikapott az Arsenal, a Liverpool és a Birmingham City is (Gera Zoltán a 89. percben állt be a Fulhambe), a Wigan viszont élet-halál meccsen 0–2-ről fordított, és életben maradtak élvonalbeli reményei. A West Ham vereségével kiesett.

Angol labdarúgás
2011.05.15. 16:45
A Chelsea-nek két pontjába került Taylor bólintása
A Newcastle United védője a 92. percben egyenlített a Stamford Bridge-en.

Angol labdarúgás
2011.05.15. 16:25
Premier League: a Newcastle a 92. percben egyenlített a Chelsea ellen
A Chelsea Braniszlav Ivanovics és Alex góljával 2–1-re vezetett hazai pályán a Newcastle ellen a Premier League 37. fordulójában, ám a 92. percben Steven Taylor fejjel egyenlített, így a vendégek elvittek egy pontot a Stamford Bridge-ről.

Angol labdarúgás
2011.05.15. 11:25
Ferguson: A 80-as évek a Liverpoolé volt, aztán mi jöttünk
A Manchester United rutinos játékosa, Ryan Giggs „nem hiszi, hogy olyan rossz csapatuk lenne”.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 21:28
Videó: ezzel a döntetlennel is bajnoki címet ünnepelhetett az MU
A Blackburnben elért 1–1-es döntetlenjével a Manchester United a 19. bajnoki címét nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságban. Bár Brett Emerton kapáslövéssel még a hazai pályán játszó kék-fehéreknek szerzett vezetést, Wayne Rooney büntetőből egalizált – ezzel csúcsra lőtte az MU-t.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 21:10
Videó: Yaya Touré gyors reakciója döntötte el az FA-kupa sorsát
Mint arról már beszámoltunk, a Manchester City labdarúgócsapata 1–0-ra legyőzte a Stoke Cityt a FA-kupa döntőjében. A győztes gólt Yaya Touré szerezte a 74. percben, amikor az ide-oda pattogó labdát 10 méterről, nagy erővel lőtte a kapu közepébe.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 19:03
Premier League: Nem hiszem, hogy olyan rossz csapatunk lenne - Giggs
Az újabb bajnoki aranyéremmel gazdagodó Ryan Giggs, a Manchester United futballistája a Blackburn Rovers elleni 1–1-es döntetlent követően elmondta: nem hiszi, hogy olyan rossz csapatuk lenne, mint azt sokan mondják.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 18:40
Premier League: Valósággal rettegtem a büntető előtt - Rooney
Wayne Rooney, a Manchester United futballistája a Blackburn elleni összecsapást követően elmondta, valósággal rettegett, mielőtt a játékvezető megítélte a manchesteri tizenegyest. Mint ismert, a MU a szombati 1–1-nek köszönhetően megszerezte újabb bajnoki címét.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 18:00
Öröm Manchester másik felében is, a Cityé a kupa
Mancini együttese Y. Touré góljával legyőzte a Stoke Cityt, és 1969 után ismét FA-kupagyőztes.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 17:55
FA-kupa: öröm Manchester másik felében is, a Cityé a kupa
A Manchester City nyerte meg az angol labdarúgó FA-kupát, miután a fináléban Yaya Touré góljával 1–0-ra legyőzte a Stoke Cityt. A manchesteriek fennállásuk ötödik győzelmét aratták a sorozatban.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 15:37
PL: blackburni döntetlenjével bajnok a Manchester United!
Az ünneplésre készülő Manchester Unitedet fogadta az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában a Blackburn. Egy pontra volt szüksége a vendégcsapatnak, hogy megnyerje 19. bajnoki címét, és ezzel maga mögött hagyja a pontvadászat örökrangsorában a Liverpoolt. Ami sikerült is neki – ezzel Sir Alex Ferguson 12. alkalommal vezényelte aranyéremre a „vörös ördögöket", Ryan Giggs pedig az 573. Premier League-találkozóját vívta ma, amivel megdöntötte David James ligarekordját.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 13:48
Rekordgyőzelem: blackburni döntetlenjével bajnok a Manchester United
Nem tucatember: Alex Ferguson tizenkettedik alkalommal vezényelte Anglia élére az MU-t.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 13:45
PL: Blackburn-Manchester United mérkőzés élőben az NSO-n!
Az ünneplésre készülő Manchester Unitedet fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában a Blackburn. Az MU a 19. bajnoki címét nyerheti meg, ha nem kap ki a Roversnél, és ezzel egyúttal maga mögött hagyhatja a pontvadászat örökrangsorában a Liverpoolt.

Angol labdarúgás
2011.05.14. 12:13
Manchester mindkét fele ünnepelne ma
A United a bajnoki címért lép pályára Blackburnben, míg a City a Stoke ellen nyerné meg a kupadöntőt a Wembleyben.

Angol labdarúgás
2011.05.13. 23:18
Tottenham: Redknapp elégedett csapata idei teljesítményével
Harry Redknapp, a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur menedzsere elégedett csapata idénybeli teljesítményével annak ellenére, hogy a kedd esti Manchester City elleni, 1–0-ra elvesztett találkozó után biztossá vált, hogy a Spurs nem indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

Angol labdarúgás
2011.05.13. 22:56
Championship: két meccs után sincs gól a feljutásért zajló harcban
Nem hozott gólt a Reading és a Cardiff City mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályának rájátszásában, amely a Premier League-be jutásért zajlik.
1876
/
2670










