
Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
2 736
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2011.08.28. 18:09
Championship: a West Ham négyet vágott, a Watford pontot mentett
Az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályának (Championship) vasárnapi mérkőzésein a West Ham United 4–1-re nyert a Nottingham Forest vendégeként, míg a Birmingham City hiába szerezte meg a 88. percben másodszor is a vezetést a Watford otthonában, a hazaiak a 90. percben egyenlítettek, így megmentettek egy pontot.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 17:56
Premier League: a hajrában szerzett góllal nyert a Stoke Fülöpék ellen
A Premier League 3. fordulójában a Stoke City idegenben, a hajrában szerzett góllal győzte le a West Bromwich Albiont. A hazaiaknál Fülöp Márton a kispadon ülte végig a mérkőzést, a sérüléséből lassan felépülő Gera Zoltán nem volt a keretben.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 17:09
Videó: íme, Dzeko mesteri négyese és Nasri gólpasszai a Spurs ellen
Mint arról beszámoltunk, a Manchester City 5–1-re nyert a Tottenham otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. A találkozón Edin Dzeko négy gólt szerzett, míg az Arsenaltól a nyáron érkező Samir Nasri három gólpasszt adott.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 17:00
Premier League: MU-Arsenal - élőben az NSO-n!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában a Manchester United az Arsenalt fogadja. A két csapat összecsapása mindig is a Premier League-idény egyik csúcspontja, s ezen nem változtat az sem, hogy a hazaiak történetesen bombaformában vannak, míg Arsene Wenger együttese gyengén (egy vereséggel és egy döntetlennel) kezdte a bajnokságot. Kövesse a találkozót folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!

Angol labdarúgás
2011.08.28. 16:54
Az MU nyolcat, Rooney hármat vágott az Arsenalnak
Teljesen összeestek az „ágyúsok”. A bajnok szebbnél szebb gólokat lőve nyerte meg a meccset.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 16:37
Dzeko: négy gól, Nasri: három gólpassz a Spurs ellen
A bosnyák támadó az első City-játékos a PL-ben, aki egy meccsen négy gólt szerzett.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 16:26
PL: Dzeko négyet vágott, Nasri három gólpasszt adott a Spurs ellen
A Manchester City 5–1-re nyert a Tottenham otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. A találkozón Edin Dzeko négy gólt szerzett, míg az Arsenaltól a nyáron érkező Samir Nasri három gólpasszt adott.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 16:00
Premier League: Best duplázott, a Newcastle megverte a Fulhamet
A Newcastle United hazai pályán 2–1-re legyőzte a Fulhamet a Premier League 3. fordulójának mérkőzésén. A találkozón Leon Best duplázott a hazai csapatban, Clint Dempsey csak a hajrában szépített.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 13:31
Videó: a skót kapus hatalmas kirúgását csúnyán elszámította kollégája
A harmadosztályú angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Preston North End 2–0-ra legyőzte hazai pályán a Notts Countyt. Az előző szezonban még második ligás Preston a 86. percben biztosította be a három pontot, méghozzá Iain Turner kapusnak köszönhetően. A skót futballista nagy kirúgással indította csatártársát, ám az ellenfél kapusa csúnyán alászaladt, így a labda a kapuba pattant.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 12:36
Chelsea: U20-as vb-bronzérmes érkezett Chicharito korábbi klubjától
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea szerződtette a Chivas Guadalajara U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző mexikói futballistáját, Ulises Dávilát.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 12:19
Hibátlan manchesteriek a nyeretlen londoniak ellen
Ferguson szerint az Arsenal elleni összecsapás mindig különleges, a City a Tottenhamet is legyőzné.

Angol labdarúgás
2011.08.28. 10:11
Premier League: az Arsenal is szerzett egy Pakot - sajtóértesülés
A másodosztályba kiesett Monaco dél-koreai légiósáért 3 millió eurót fizettek a londoniak.

Angol labdarúgás
2011.08.27. 22:19
Man. City: Micah Richards 2015-ig meghosszabbította szerződését
Az angol élvonalbeli Manchester City angol védője, Micah Richards 2015-ig meghosszabbította szerződését – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Angol labdarúgás
2011.08.27. 21:11
Chelsea: Drogba agyrázkódást szenvedett, de kiengedik a kórházból
A Chelsea tájékoztatása szerint az orvosi stáb a napokban megfigyelés alatt tartja a csatárt.

Angol labdarúgás
2011.08.27. 20:37
Videó: a Chelsea nagy potyát kapott, de nyert a Norwich ellen
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában hazai környezetben kétgólos győzelmet aratott a Chelsea a Norwich ellen, így André Villas-Boas együttese megőrizte veretlenségét. Most nézze meg a találkozó összefoglalóját

Angol labdarúgás
2011.08.27. 20:25
Premier League: a Liverpoolnak nem okozott gondot a Bolton
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában a Liverpool pályaválasztóként kétgólos, sima győzelmet aratott a Bolton ellen
1827
/
2670











