
Angol labdarúgás
5 órája
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
18 511
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2011.10.10. 11:41
MU: szerződéshosszabbítást ért a jó idénykezdet Cleverleynek
Az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Manchester United középpályása, Thomas Cleverley 2015-ig meghosszabbította szerződését a „vörös ördögökkel".

Angol labdarúgás
2011.10.10. 10:28
Capello Rooney helyettesét keresi – Zamora és Carroll is képben
A Montenegró elleni selejtezőn kiállított MU-csatár aligha jut szóhoz a felkészülési meccseken.

Angol labdarúgás
2011.10.09. 19:08
Generációváltás a „háromoroszlánosok” hátsó sorában?
Az angolok szövetségi kapitányának, Capellónak kellemes gondjai támadtak Phil Jones remeklése miatt.

Angol labdarúgás
2011.10.09. 14:46
Reina a világbajnokság után kis híján az Arsenalhoz igazolt
Liverpool spanyol kapusa elárulta életrajzi könyvében, hogy kis híján eladták őt 2010-ben az „ágyúsoknak”.

Angol labdarúgás
2011.10.09. 11:45
Anglia: a játékvezetői jelentés menti meg Rooneyt a kétmeccses eltiltástól?
Kis túlzással az a legfontosabb hír most az angol labdarúgás világában, hogy a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn kiállított Wayne Rooney egy- vagy kétmérkőzéses eltiltást kap-e, azaz a kontinensbajnokság első vagy első két mérkőzését kell-e kihagynia.

Angol labdarúgás
2011.10.09. 11:24
Chelsea: a szurkolók nemet mondtak az új stadionra, de Abramovics nem tágít
Az orosz tulajdonosnak elsőre nem sikerült felvásárolnia a Stamford Bridge „tulajdonjegyeit”.

Angol labdarúgás
2011.10.08. 18:13
Anglia: Kovács győztes csapat tagja volt, Gróf nem kapott lehetőséget
Az angol ötödosztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Kovács Jánossal felálló Luton Town idegenben 2–1-re legyőzte a Kidderminster Harrierst. A magyar hátvéd kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta a találkozót.

Angol labdarúgás
2011.10.08. 15:41
Liverpool: „Nem éppen ideális a helyzet az MU elleni derbi előtt"
Aggódik a Manchester United elleni bajnoki miatt az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Liverpool másodedzője, Steve Clarke: a tréner szerint nem éppen ideális a helyzet a csapatnál a jövő szombati derbi előtt.

Angol labdarúgás
2011.10.08. 14:43
Fulham: nem osztoznak mással stadionon, bővítik a sajátjukat
Az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Fulham véget vetett a találgatásoknak, és leszögezte, hogy marad jelenlegi stadionjában, a Craven Cottage-ban. A helyi sajtóban olyan hírek keringtek, melyek szerint a klub azt tervezte, hogy új arénát épít, illetve felvetődött az is, hogy egy másik londoni csapattal (Chelsea vagy QPR) közösen használna egy létesítményt.

Angol labdarúgás
2011.10.08. 12:39
Liverpool: Dalglish 11 millióért vinné a Sporting holland gólvágóját
Angol pletykák szerint a Liverpool a januári átigazolási időszakban tizenegymillió fontért szerződtetné Ricky van Wolfswinkelt a portugál Sportingtól.

Angol labdarúgás
2011.10.07. 18:53
QPR: rosszabbodott a lábsérülése a két hónapja lábadozó Dyernek
Hosszú kihagyás vár Kieron Dyerre, a Queens Park Rangers angol középpályására, aki csapata első, augusztus közepi bajnokiján sérült meg hétpercnyi játék után. Bár akkor még úgy tűnt, nem súlyos a sérülése, közel két hónap elteltével sem csillapodott a fájdalom a lábfejében.

Angol labdarúgás
2011.10.07. 16:13
Manchester City: a Corinthiansnál már hallani sem akarnak Tévezről
A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Corinthians menedzsere, Edu elmondta, a klubnál fel sem vetődik, hogy ismét megpróbálják szerződtetni a Manhcester City kiválóságát, Carlos Tévezt. Mint ismert, a brazil klub nyáron megpróbálta megszerezni az argentin válogatott csatárt 40 millió fontért, ám nem járt sikerrel.

Angol labdarúgás
2011.10.07. 13:02
West Brom: skót tehetséget kaphat riválisnak Gera Zoltán - sajtóhír
David Hopkirk személyében 18 esztendős skót tehetséget kaphat riválisnak Gera Zoltán, az angol élvonalbeli West Bromwich magyar labdarúgója.

Angol labdarúgás
2011.10.07. 12:22
Chelsea: Villas-Boas követheti Ferguson és Wenger példáját
André Villas-Boas követheti a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson vagy az Arsenal kispadján ülő Arsene Wenger példáját, s akár 10-15 évig is a Chelsea vezetőedzője lehet – legalábbis így vélekedik Bruce Buck, a londoni labdarúgóklub elnöke.

Angol labdarúgás
2011.10.07. 10:39
Videó: az Arsenal angol tinije mesterhármast vágott a válogatottban
Az angol U21-es labdarúgó-válogatott 3–0-ra nyert Izlandon Európa-bajnoki selejtezőn. A „háromoroszlánosok" mindhárom gólját az Arsenalban futballozó Alex Oxlade-Chamberlain szerezte. A fiatal támadó az Olympiakosz Pireusz ellen, Bajnokok Ligája-csoportmeccsen talált be legutóbb. Izland ellen előbb egy pontos lövéssel szerzett vezetést, majd egy kapushibát követően vette be az üres kaput, végül egy remek csel és lövés után állította be a végeredményt.

Angol labdarúgás
2011.10.06. 22:34
Arsenal: Arteta orvosi vizsgálat nélkül írt alá az „ágyúsokhoz”
A nyári átigazolási időszak utolsó napján az angol élvonalbeli Evertontól az Arsenalhoz szerződő spanyol Mikel Arteta elismerte, a szerződés aláírása előtt nem volt idő az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokhoz...
1808
/
2670











