Voltaképpen három jó évük volt az ausztráloknak: 1998-tól 2000-ig mindenki hozzájuk járt vízilabdázni, elvégre a világbajnokságot, a Világkupát és az olimpiát is ők rendezték. Az ausziknak ez mennyei ajándék ott, a bolygónk leghátsó szegletében, mert amúgy a kutya sem nézne feléjük, nem lenne kivel játszaniuk a nagy eseményeken, továbbá az ezek ürügyén szervezett közös edzőtáborok idején. Persze néhány hétre átruccannak a világnak azon szegletébe, ahol magas szinten űzik ezt a sportot, amúgy főnek a saját levükben.

Meglehetősen érdekes szöveget tölthet le a FINA, azaz a Nemzetközi Úszószövetség hivatalos honlapjáról az, aki a Patraszban botránykővé tett magyar orosz találkozóról kíván részleteket megtudni. Martin György, a magyar szövetség elnöke a szerdai sajtótájékoztatón külön kitért arra, hogy miközben a FINA néhány vezetője meghozta példátlan döntését, addig a FINA kommunikációs osztályának Patraszból tudósító munkatársa rendkívül izgalmasnak nevezte az összecsapást.

Esztendeje "csak egy gálára maradt erő a tönkrezsúfolt versenynaptár okán: igaz, az annak ellenére frenetikusra sikeredett, hogy az idényt elég nyögvenyelősen végigjátszó magyar együttes addigi teljesítményét meg nem hazudtolva kikapott a Világválogatottól. Mondhatni, idén "szét lehet osztani a revánsot, hiszen jó néhány, akkor szerepet vállaló külföldi edző és játékos tér vissza idén, hogy ismét a normális, hat csapatot felvonultató Unicum-kupán végezze el az utolsó simításokat.

Ha pezsgőfürdővel nem is, de egy szimpla esti ejtőzéssel, úszással megünnepelte volna a juniorválogatott az oroszok elleni fölényes győzelmet. Az Ambasciatori Hotel kedves pincére azonban úgy gondolta, megakadályozza azt a tervet, az istenért sem nyitotta ki a X. emeleten lévő medencéhez vezető ajtót. Hogy miként lehetséges, hogy a szállodában a felszolgáló a kapufelelős, ne is kérdezzék&

A magyar vízilabda százhárom éves történetében második ízben fordul elő, hogy egy klubcsapatban öt olimpiai bajnok szálljon vízbe egy szezonban. Arra már többször volt példa, hogy egy kvartettnyi aranyérmes szelje a habokat, eddig azonban csupán egyszer, 1965-ben jött össze egy nem mindennapi alakulat.

Az oroszok már épp egymást kezdték volna ölelgetni a Világliga döntőjének utolsó másodperceiben, amikor Alekszandr Jerisovnak eszébe jutott valami: magához vette a labdát, teátrálisan a medence széléhez úszott, a tribün azon része elé, ahol a magyar válogatott tagjai ültek, magasba emelte a Mikasát, és teli torokból üvöltve a mieink felé nyújtotta. A keletiek legjobbja ország-világnak, továbbá a FINA magasságosainak jelezte: nekünk is ajánlják győzelmüket.

Mi tagadás, impozáns a látvány. Takaros kis fedett uszoda (ebben melegítenek a fiúk), egy nyitott aréna (a meccsek helyszíne), mindezek körül műugrótornyok, továbbá napozó-, hűsítő medence. Az utóbbiban az európai szövetség nagyurai múlatják idejüket, hiába no, ami jó, az jó. Drága jó ismerős bírónk, Mr. Kratochvil éppen akkor csobbant a vízbe, midőn Létay Krisztián második bombagólját ragasztotta az orosz kapuba. Sokan irigykedtek ugyan a szlovákra, ám a magyar válogatott első félidei produkciója elviselhetőbbé tette a perzselő, forró napsugarakat.

Ez amolyan köszöntőféle volna, de messze nem szabályos. Az ünnepeltet ismerve talán meg sem kellene írni. Ha Faragó Tamást valami nem izgatja, az az efféle protokollízű, nosztalgikus írásocska, amelyhez mindössze az szolgál ürügyként, hogy hősünk hétfőn ünnepelte ötvenedik születésnapját.

"A FINA vízilabda Világliga Intézőbizottsága  amelyet Guillermo Martínez, FINA Büro-tag, Gianni Lonzi, a VL-tanács technikai igazgatója és Richard Foster, a VL-tanács tagja alakított meg  megvitatta a MagyarországOroszország mérkőzés után kialakult helyzetet. A bizottság megvizsgálta azt a jelentést, amelyet a két játékvezető, Roberto Petronilli és Parisz Hasszekioglu, továbbá a Szuperfináléra kijelölt további bírók, Greg Boyer, Luko Vuletic és Peter Bookelman készített.