Kerékpár
9 órája

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

A szlovén klasszis a Vuelta után az eredeti tervek szerint a világ- és Európa-bajnokságon, valamint a Lombardián indult volna.

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

A szlovén bringás megőrizte az összetett első helyét, Valter Attila maradt a 143. helyen.
Kerékpár
2026.08.24. 18:25

Molnár Noémi Európa-bajnok a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Legközelebbi riválisához képest is több mint három ponttal teljesített jobban az olimpiai programban szereplő számban.
Kerékpár
2026.08.23. 21:19

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

A Bahrain „devocsapatának” tagjaként a nap szökéséből is kivette a részét a 20 éves magyar bringás, aki a főmezőny élbolyával ért célba.
Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

A 21 éves brit első szakaszgyőzelmét aratta a háromhetes körversenyen, és felzárkózott az összetett harmadik helyére.
Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Pogacar rögtön az élre állt, 9 századdal nyerte meg a Vuelta monacói időfutamát

Valter Attila 57 másodpercet kapott tőle a 9.4 kilométeres egyéni időfutamon.
Kerékpár
2026.08.22. 20:03

Vuelta: Pogacar nehéz versenyre számít, Roglic jobban érzi magát

„Nem szabad kimerülnöm a végére, okosan kell tekernem.”
Kerékpár
2026.08.22. 11:21

Nevéből ige lett, most visszavonul a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe – sajtóhír

A 34 éves francia karrierje során 45 győzelemig jutott.
Kerékpár
2026.08.21. 11:57

Szabadidősport: Győrtől Budapestig tartó, összefüggő kerékpárút-hálózatot terveznek

Új nyomvonallal tervezik kiváltani az Esztergom és Tát közötti balesetveszélyes szakaszt.
Kerékpár
2026.08.21. 11:22

„Sokat várunk tőle” – Valter Attila csapatának sportigazgatója a Vuelta előtt

A Bahrain-Victorious magyar kerékpárosa két év után visszatér a Vueltára.
Kerékpár
2026.08.21. 10:57

Új szakmai vezetőket választott a Magyar Kerékpáros-szövetség

Az országúti szakágnál Rózsa Balázs, cyclocrossban Cser Gábor lesz a főnök.
Kerékpár
2026.08.19. 21:44

Valter Attila harmadszor indul a Vueltán

2024 óta nem szerepelt magyar kerékpáros a legnagyobb körversenyeken.
Kerékpár
2026.08.19. 09:25

Elmarad az idei Bükk-kupa

A rendezvény biztosításához nem áll a szervezők rendelkezésére elegendő szponzori támogatás.
Kerékpár
2026.08.18. 19:41

Roglic felépült a balesete után és indul a Vueltán

A 36 esztendős szlovén bringást július végén edzés közben elütötte egy autó.
Kerékpár
2026.08.18. 12:12

Vingegaard az idén nem indul több kerékpárversenyen

A kétszeres Tour-első dán versenyző a montréali világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.
Kerékpár
2026.08.17. 12:35

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Finlay Tarlinget egy olyan autós ütötte el, aki a mezőnnyel szemben hajtott a pályára.
Kerékpár
2026.08.14. 22:21
Kerékpár
2010.09.08. 17:33

Vuelta: Antón visszavette a piros trikót Rodrígueztől

Joaquin Rodríguez elkészült erejével a Vuelta 11. szakaszának utolsó kilométerein, így az ezt kihasználó Igor Antón – aki megnyerte a szerdai etapot – visszavette tőle a vezetést összetettben.
Kerékpár
2010.09.07. 18:23

Piros trikót ért az időjóváírás Rodrígueznek

A spanyol kerekes két másodperccel vezet összetettben honfitársa, Igor Antón előtt.
Kerékpár
2010.09.07. 17:40

Vuelta: Joaquin Rodríguez átvette a vezetést összetettben

A spanyol Joaquin Rodríguez egy gyorsasági hajrá során szerzett két másodperces jóváírásnak köszönhetően a Vuelta 10. szakaszán átvette a vezetést összetettben honfitársától, Igor Antóntól. A keddi etapot a szintén spanyol Imanol Erviti nyerte meg.
Kerékpár
2010.09.07. 15:38

Vuelta: Andy Schleck alkoholizált, így kitették a csapatból

A luxemburgi kerékpáros Stuart O'Gradyvel maradt ki, a csapatvezető pedig nem habozott.
Kerékpár
2010.09.07. 12:13

Vuelta a Espana: Alberto Contador indul a jövő évi viadalon

A tavaly előtti győztes Alberto Contador jelezte, hogy a jövő évi spanyol országúti kerékpáros körversenyen mindenképpen rajthoz szeretne állni.
Kerékpár
2010.09.05. 18:42

Antón megtartotta a vörös trikót a szünnapra

A spanyol David López nyerte meg a kilencedik szakaszt Roman Kreuziger és Caruso előtt.
Kerékpár
2010.09.05. 18:04

Vuelta: a spanyol David López nyerte meg a kilencedik szakaszt

Caisse d'Epargne csapat színeiben versenyző spanyol David López nyerte meg a Vuelta a Espana kilencedik szakaszát hat másodperccel megelőzve a cseh Roman Kreuzigert. A harmadik az olasz Giampaolo Caruso lett. Az összetettben továbbra is Igor Antón vezet, így kedden is ő viselheti a vörös trikót.
Kerékpár
2010.09.05. 15:48

Hegyikerékpár: a spanyol Hermida lett az olimpiai szám világbajnoka

José Hermida élete legnagyobb sikerét érte el a Mont-Sainte-Anne-i hegyikerékpáros-világbajnokságon. Miután a spanyol meridás korábban junior és U23 korosztályban is vb-aranyat szerzett, most Kanadában folytatta a sort az eliteknél is. A nőknél a lengyel Maja Wloszcowksa volt a leggyorsabb.
Kerékpár
2010.09.04. 20:23

Kerékpár: Veres Ádám és Kenyó Anita lett az Omnium ob-első

Veres Ádám és Kenyó Anita nyerte meg szombaton a Millenárison rendezett Omnium kerékpáros országos bajnokságot.
Kerékpár
2010.09.04. 19:16

Igor Antónra került át a piros trikó

A nyolcadik szakaszon az utolsó hegyen robbantó David Moncoutie diadalmaskodott.
Kerékpár
2010.09.04. 18:05

Vuelta: Moncoutie-é a szakasz, új emberen a piros trikó

A francia David Moncoutie nyerte meg a Vuelta 8. szakaszát, amely után összetettben a spanyol Igor Antón vette át a vezetést a belga Philippe Gilbert-től.
Kerékpár
2010.09.04. 11:14

Vuelta: tragédia miatt visszalépett a versenytől a Team Sky

A Team Sky a csapat egyik segítőjének halála miatt visszalépett a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenytől a szombati szakasz előtt.
Kerékpár
2010.09.03. 19:18

Kerékpár: a rejtélyes vírusnak már halálos áldozata is van

Gyászolnak a Team Skynál, miután elhunyt a brit professzionális kerékpároscsapat masszőre és segítője, Txema González.
Kerékpár
2010.09.03. 18:51

Petacchi már huszadszor örülhetett a Vueltán

Az olasz sprinter egy kerékpárhosszal előzte meg Cavendisht • Összetettben Gilbert vezet.
Kerékpár
2010.09.03. 17:47

Vuelta: Alessandro Petacchi nyerte meg a hetedik szakaszt

Az olasz Alessandro Petacchi nyerte meg a spanyol kerékpáros-körverseny (Vuelta a Espana) 7. szakaszát. Összetettben továbbra is a belga Philippe Gilbert áll az élen.
Kerékpár
2010.09.03. 14:30

VUELTA 2010 - SZAKASZOK, RÉSZTVEVŐK

326

/

448