Kerékpár
9 órája

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Az összetett élén álló spanyol nyolc év után aratott újra szakaszgyőzelmet a hazai Grand Tour-versenyen.

Molnár Noémi Európa-bajnok a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Legközelebbi riválisához képest is több mint három ponttal teljesített jobban az olimpiai programban szereplő számban.
Kerékpár
2026.08.23. 21:19

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

A Bahrain „devocsapatának” tagjaként a nap szökéséből is kivette a részét a 20 éves magyar bringás, aki a főmezőny élbolyával ért célba.
Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

A 21 éves brit első szakaszgyőzelmét aratta a háromhetes körversenyen, és felzárkózott az összetett harmadik helyére.
Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Pogacar rögtön az élre állt, 9 századdal nyerte meg a Vuelta monacói időfutamát

Valter Attila 57 másodpercet kapott tőle a 9.4 kilométeres egyéni időfutamon.
Kerékpár
2026.08.22. 20:03

Vuelta: Pogacar nehéz versenyre számít, Roglic jobban érzi magát

„Nem szabad kimerülnöm a végére, okosan kell tekernem.”
Kerékpár
2026.08.22. 11:21

Nevéből ige lett, most visszavonul a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe – sajtóhír

A 34 éves francia karrierje során 45 győzelemig jutott.
Kerékpár
2026.08.21. 11:57

Szabadidősport: Győrtől Budapestig tartó, összefüggő kerékpárút-hálózatot terveznek

Új nyomvonallal tervezik kiváltani az Esztergom és Tát közötti balesetveszélyes szakaszt.
Kerékpár
2026.08.21. 11:22

„Sokat várunk tőle” – Valter Attila csapatának sportigazgatója a Vuelta előtt

A Bahrain-Victorious magyar kerékpárosa két év után visszatér a Vueltára.
Kerékpár
2026.08.21. 10:57

Új szakmai vezetőket választott a Magyar Kerékpáros-szövetség

Az országúti szakágnál Rózsa Balázs, cyclocrossban Cser Gábor lesz a főnök.
Kerékpár
2026.08.19. 21:44

Valter Attila harmadszor indul a Vueltán

2024 óta nem szerepelt magyar kerékpáros a legnagyobb körversenyeken.
Kerékpár
2026.08.19. 09:25

Elmarad az idei Bükk-kupa

A rendezvény biztosításához nem áll a szervezők rendelkezésére elegendő szponzori támogatás.
Kerékpár
2026.08.18. 19:41

Roglic felépült a balesete után és indul a Vueltán

A 36 esztendős szlovén bringást július végén edzés közben elütötte egy autó.
Kerékpár
2026.08.18. 12:12

Vingegaard az idén nem indul több kerékpárversenyen

A kétszeres Tour-első dán versenyző a montréali világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.
Kerékpár
2026.08.17. 12:35

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Finlay Tarlinget egy olyan autós ütötte el, aki a mezőnnyel szemben hajtott a pályára.
Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

A kőbányai Bringarénában történt bukásban Szalontay Sándor és Alejandro Chorro zúzódásokat szenvedett, Alejandro Esteban Garmendiát viszont életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Kerékpár
2026.08.12. 17:19
Kerékpár
2011.05.23. 13:20

Gyász: garázsajtó végzett a Tour de France-ra készülő kerékpárossal

Szerencsétlen balesetben elhunyt a Movistar spanyol kerékpárosa, a 2007-ben a Portugál körversenyt megnyerő Xavier Tondó. A Tour de France-ra készülő 32 éves sportolóra rácsapódott egy garázsajtó, amikor épp edzeni készült csapattársával, Benat Inxtaustival.
Kerékpár
2011.05.22. 18:11

Nieve az utolsó km-eken nyerte meg a szakaszt

Alberto Contador szinte végig eltűnt a mezőnyben, ám remek hajrájával végül harmadik lett.
Kerékpár
2011.05.21. 17:49

Kettős spanyol győzelem a Zoncolan csúcsán

Igor Antón nyert, Alberto Contador pedig második helyével megerősítette összetettbeli vezetését.
Kerékpár
2011.05.21. 17:13

Giro d’Italia: spanyol győzelem a Zoncolanon, Contador második

A spanyol Igor Antón nyerte meg az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia 14., szombati szakaszát. A 28 éves versenyző az összetettben vezető honfitársa, Alberto Contador előtt ért célba a Monte Zoncolan csúcsára. A harmadik helyen az olasz Vincenzo Nibali végzett a hegyi szakaszon.
Kerékpár
2011.05.21. 10:49

Kerékpár: Hamilton után Hincapie is Armstrong ellen vallott

Tyler Hamilton után egy másik volt csapattárs, George Hincapie is azt állítja: többször is látta, amint a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros, Lance Armstrong EPO-t használ.
Kerékpár
2011.05.20. 23:04

Giro d’Italia: veszélyes volt, ezért „kihúztak” egy szombati hegyet

A Giro d’Italia szervezői biztonsági okokból kivették a szombati, 14. szakasz útvonalából az egyik első kategóriás hegyet. A Monte Crostist lejtőit a kerékpárosok veszélyesnek tartották, panaszuk pedig meghallgatásra talált.
Kerékpár
2011.05.20. 18:20

Contador már több mint három perccel vezet

A spanyol átengedte a szakaszgyőzelmet a venezuelai Rujanónak a Grossglockneren.
Kerékpár
2011.05.20. 17:36

Giro d’Italia: Contador növelte előnyét, venezuelai szakaszgyőzelem

A venezuelai José Rujano nyerte meg a Giro d’Italia 13. szakaszát, amelynek befutója az ausztriai Grossglockneren volt. A Rujano mögött másodikként célba érő Alberto Contador több mint hárompercesre növelte előnyét az összetett éllovasaként.
Kerékpár
2011.05.20. 12:02

Kerékpár: világbajnoki bemutató és motorvezetéses verseny a Millenárison

A 2010-es BMX-világbajnok Kun Ádám is bemutatkozik a május 22-ei McDonald's BringaMánia Napon; a korábbi Eb-11. motorvezetéses magyar bajnok Garamszegi László pedig a stéher-verseny alkalmával ül kerékpárra a zuglói Millenáris  Velodromban. A bajnokok sorát erősíti a hegyikerékpáros és ciklo-krosszos Buruczki Szilárd is; a bemutatókat Nagy „Gizmo" Attila freestyle-showja is színesíti.
Kerékpár
2011.05.20. 09:55

Kerékpár: Armstrong korábbi csapattársa beismerte, doppingoltak

Hamilton szerint a hétszeres Tour de France-győztes többször is tiltott szert használt, mint mindenki más.
Kerékpár
2011.05.19. 17:42

Cavendisht csak megszorítani tudták Petacchiék

A Ravennában elsőként célba érő brit sprinter idei második szakaszgyőzelmét aratta.
Kerékpár
2011.05.19. 17:19

Giro d’Italia: Cavendisht csak megszorítani tudták az olaszok

Mark Cavendish nyerte meg a Giro d’Italia 12. szakaszát, miután a ravennai befutón, ha nem is könnyen, de lesprintelte Davide Apolloniót és Alessandro Petacchit. Összetettben továbbra is Alberto Contador vezet.
Kerékpár
2011.05.19. 15:56

Hegyikerékpár: világkupára megy a felnőttválogatott, az ifik az Eb-re készülnek

Angliai világkupán vesz részt hétvégén a magyar hegyikerékpáros-válogatott. A május 22-én záruló első olimpiai kvalifikációs időszakban a Dalby Forest-i viadal az utolsó pontszerzési lehetőség.
Kerékpár
2011.05.18. 18:07

Ami nem ment Morenónak, sikerült Gadret-nak

A mezőny a szerdán végső nyugalomra helyezett Weylandt emléke előtt adózott a tizenegyedik szakaszon.
Kerékpár
2011.05.18. 17:31

Giro d’Italia: Gentben eltemették az elhunyt belga kerékpárost

Rajongók ezrei, kerékpárosok és sportági vezetők búcsúztak el szerdán Wouter Weylandttól, aki a Giro d’Italia múlt hétfői szakaszán vesztette életét.
Kerékpár
2011.05.18. 17:20

Giro d'Italia: Moreno nem bírta a hajrát, francia szakaszgyőzelem

A Giro d'Italia 11., Tortoreto Lido–Castelfidardo közötti szakaszán sokáig úgy tűnt, hogy Daniel Moreno „hazaérhet", azonban a célegyenesben beérték őt, és végül a francia John Gadret (AG2R) került ki győztesen a hajrából. A szerdai etap egyperces gyászszünettel kezdődött, Wouter Weylandt emléke előtt adózott a mezőny, akit szülővárosában, a Belgiumban található Gentben helyeztek végső nyugalomra.

308

/

448